Szcintigráfia megmagyarázva

szcintigráfia (a latin scintilla - szikra) diagnosztikai képalkotó eljárás, amelyet a radiológia a hosszan tartó funkcionális folyamatok felderítésére. A szcintigramma elkészítéséhez nyomjelzőket kell beadni (ez a radiofarmakon egy kémiai anyag, amelyet radiológiailag aktív anyaggal jelöltek meg, így a nyomjelző felhalmozódása elérhető a szövetben, amelyen keresztül ellenőrizhető az adott szerv működése. A klasszikus statika szerint szcintigráfia nem lehet megvizsgálni azokat a szervfunkciókat, amelyek megváltoznak a vizsgálati folyamaton belül, mert a szcintigramma előállítási folyamata akár fél órát is igénybe vehet. Ugyanakkor sík szcintigráfia alkalmas az anyagcsere-aktivitás regisztrálására a test szervszerkezeteiben, mivel több síkot ábrázoló képet hoz létre. A szcintigráfia fejlődése nagyrészt a gamma kamera feltalálóinak, Kuhlnak és Edwardsnak köszönhető, akik 1963-ban bemutatták.

A folyamat

A szcintigráfia alapja a test metabolikusan aktív szervrendszereinek leképezése, olyan nyomjelzők felhasználásával, amelyek a testbe diszpergálódva abszorpció. Ezek az alkalmazott nyomjelző anyagok radioaktívak és így gamma-sugárzást bocsátanak ki a környezetbe. A sugárzást gamma kamera segítségével mérik, amely a vizsgálandó szerv felett helyezkedik el és rögzíteni tudja a tevékenységet terjesztés. Az úgynevezett kollimátorok használata elengedhetetlen a gamma kamerák működéséhez, mivel ezek összekapcsolhatják a kibocsátott sugárzást. A kötegelt hatás mellett a kollimátorok a sugárzás kiválasztását is szolgálják, mivel a ferdén beeső fotonokat elnyelik a nyílások. A kollimátorok egy meghatározott behatolási mélységben növelik a sík szcintigráfia érzékenységét. A szcintigráfiában a képsíkok esetleges átfedése miatt a kóros funkcionális változások gyakran csak 1 cm-nél nagyobb méretből észlelhetők. A sík szcintigráfiában a technécium készítményeket gyakran használják radiofarmakonként, mert a véráramban szállítják, de nem integrálódnak az anyagcsere folyamatokba. A kibocsátott gamma-sugárzást a gamma-kamerában elhelyezkedő szcintillációs kristályok fényvillanattá alakítják. Számítási folyamat generál elektronikus jelet, amely a szcintigramm feketeségének mértékét eredményezi. A szcintigráfia több rendszerre oszlik:

  • Statikus szcintigráfia: ez a módszer egy szupercsoport, amely hot-spot szcintigráfiából és hideg-folt szcintigráfia. A két módszer pontos elhatárolása azonban nem mindig lehetséges, így a statikus szcintigráfia kifejezést gyakran használják.
  • Hideg spot szcintigráfia: ezt az eljárást elsősorban nem patológiás szövetek képalkotására használják. Segítségével hideg folt szcintigráfiával biztosítani lehet egy szerv pontos értékelését a méret, a hely és az alak tekintetében. Ezenkívül az eljárás hatékony diagnosztikai eszköz a patológiás helyfoglalási folyamatokban is, amelyekben meglévő tárolási hibák (hideg foltok) vannak. Az eljárás különös diagnosztikai jelentőséggel bír a szívizom és az agy perfúziójának vizsgálatában, valamint a pulmonalis embólia. A különösen felszínes mirigymirigy pajzsmirigy (pajzsmirigy) optimális vizsgálati objektumot jelent, amelyben 5 mm-nél nagyobb patológiás változások detektálhatók.
  • Forrófoltos szcintigráfia: a hidegfoltos szcintigráfiával ellentétben ez a módszer radiofarmakonokat alkalmaz, amelyek elsősorban metabolikusan aktív területeken halmozódnak fel. Ennek köszönhetően ezt a módszert alkalmazzák a kóros folyamatok kimutatására. A kórosan megváltozott területnek nincs minimális mérete, mivel ennek a szerkezetnek a kimutatása szinte kizárólag a szövet aktivitásától függ. Ennek eredményeként a forrópontos szcintigráfia a korai felismerési módszer sok olyan betegség esetében, amelyek regionális korlátozott változásokkal járnak. Mivel a hot spot szcintigráfia további indikációi különösen daganatok és lehetségesek metasztázisok valamint a trombusok és a pajzsmirigy csomók.
  • Szekvenciális szcintigráfia: a szcintigráfia másik szuperhalmazaként ez a módszer megkülönböztetést jelent a statikus szcintigráfiától, mivel ez utóbbiban csak olyan aktivitási állapot képzelhető el, amely elérte az egyensúlyt, és hogy ez az állapot alig változik, ha egyáltalán. Az anyagcsere több szakaszára vonatkozó további dinamikus információk statikus módszerrel nem gyűjthetők. Kizárólag szekvencia szcintigráfia képes olyan folyamatokat leképezni, mint például egy szerv perfúziója. Gyakran megköveteli a szervrendszer funkcionális károsodásának pontos értékelését, amely csak az eredmények további számítógépes feldolgozásával lehetséges.

A hagyományos szcintigráfia mellett lehetőség van a szcintigráfia alapelvén, az egyetlen foton emisszión alapuló módszer alkalmazására is számítógépes tomográfia (SPECT). A szcintigráfia előnyei a SPECT szkenneléssel szemben a következők:

  • A SPECT vizsgálat időtartama csaknem egy óra egy teljes test átvizsgálásakor. A szcintigráfiai vizsgálat csak az idő felét igényli.
  • Ezenkívül a hagyományos szcintigráfia a költséghatékonyabb eljárás.

A szcintigráfia hátrányai a SPECT szkenneléssel szemben a következők:

  • A nagyobb behatolási mélység miatt könnyebb diagnosztizálni a betegség mélyebb gócait. Ezenkívül a felbontóképesség jobbnak tekinthető, függetlenül a vizsgálandó SPECT-vizsgálat szövetszerkezetének mélységétől.
  • Ezenkívül a struktúrák térbeli hozzárendelése a szcintigráfiában sokkal nehezebb, mint a SPECT szkennelésnél.

Többek között a következő szcintigráfiai módszerek ismertek:

Az indikációs területek (alkalmazási területek) az egyes módszereknél megjelennek.