Az önnevelési képzés figyelembe veszi azt a tényt, hogy az emberek tudatosan vagy öntudatlanul folytatják a belső párbeszédeket. Maga-beszél demotiváló, félelmetes és negatív természetű, megfelelő érzelmekhez és viselkedéshez vezet. Másrészről, akinek a célzott önoktatási képzésen keresztül sikerül belsőleg másképp, ösztönzőbb, motiválóbb módon beszélnie önmagával, előkészíti a feltételeket, hogy külsőleg másképp tudjon cselekedni.
Mi az önképzés?
Az önoktatási tréning célja, hogy gyakorolt önutasításokkal irányítsa az ember viselkedését, hogy jobban kezelhesse mindennapi igényeit. Donald W. Meichenbaum az 1970-es években fejlesztette ki ezt a megküzdési technikát. Olyan skizofrén betegek megfigyelése váltotta ki, akik jobban képesek megbirkózni a számukra kitűzött feladatokkal, ha megismétlik a vonatkozó utasításokat. Egy ilyen „önállóbeszél”Vagy monológok, egy és ugyanaz a személy a saját üzeneteinek küldője és fogadója is. Meichenbaum szerint a mentális rendellenességeket az is fenntartja, ahogyan ezek a belső monológok lejátszódnak. A problémás, nyugtalanító és a valósággal való érintés nélküli magának való beszéd ennek megfelelően negatív érzelmeket és viselkedést vált ki. Ezek nemcsak a mentális rendellenességeket örökíthetik meg, hanem Meichenbaum megítélése szerint elsősorban azokat is előidézhetik. Ezzel szemben a pozitívan irányadó önutasítások ellenőrző tartalma támogatja az egészséges önbizalom kialakulását. A betegek bátorító, megerősítő utasításokkal nagyobb valószínűséggel segítenek a valóság megfelelő felfogásának és a megfelelően beállított érzelmi állapot elérésében.
Funkció, hatás és célok
Meichenbaum először akciószabályozó megküzdési technikáját alkalmazta olyan gyermekekkel folytatott edzésen, akiknek volt Figyelemhiányos hiperaktív rendellenesség (ADHD). Különös sikert ért el ezzel a módszertannal az agressziós problémákkal küzdő fiúkkal és lányokkal is. Az önnevelési tréningen az impulzívan cselekvő gyerekek megtanulják az alternatív viselkedést a nyelv segítségével önutasítás formájában érzékelni. Meichenbaum az 1970-es években ötlépcsős modellt tervezett ennek a képzésnek a gyakorlati alkalmazásához. Először is, egy modell egyértelművé teszi a kívánt célmagatartást hangosan elmondott megjegyzések alatt. Ezután a gyerekeket a tréner irányítja a kitűzött feladatok végrehajtásában, hangosan kimondott utasítások segítségével. A harmadik szakaszban a gyermek megismétli a feladatot azzal, hogy már lépésről lépésre hangosan utasítja magát. Erre építve a gyakorlatot csak suttogott önutasítással ismételjük meg. A modell ötödik és egyben utolsó szakaszában a gyermek csendben irányítja viselkedését a feladat végrehajtására. Az önoktatás azért működik, mert a belső ön-beszél nagyon specifikus módon befolyásolható. Konkrét utasítások megadásával az ember arra koncentrálhat, hogyan akarja érzékelni és elsajátítani egy adott helyzetet. Ennek megfelelően a belső párbeszéd elsősorban a probléma meghatározására irányul. A személy elemzi az előtte kitűzött követelményt, és felteszi magának a kérdést: „Mit tegyek?” A második lépés a feladat saját szavakkal történő megismétlése a pontos követelmények meghatározása érdekében, a projekt megtervezése. A harmadik lépés a lépésről lépésre történő megvalósításra vonatkozik, hangos, motiváló gondolkodás kíséretében. A negyedik szakasz az eredmény önkontrollos, fókuszált áttekintése. A javítás bármikor elvégezhető, ha szükséges, visszalépve a modell előző szakaszába. Az ötödik lépés önerősítő öndicsérettel zárja le a modellt, és ezáltal lehetővé teszi annak a pozitív tapasztalatnak a megerősítését, hogy egy feladaton önállóan dolgoztunk, és azt sikeresen teljesítettük. Végül az a cél, hogy az illető a saját terapeutája legyen, meghatározza érzelmeit és főleg viselkedését, függetlenül a külső vezetéstől. Gyerekeknél viszont fontos a nyilvánvaló jutalmazási rendszer alkalmazása. Az átgondolt, koncentrált, körültekintő cselekvést az oktató kifejezetten díjazza, mint kívánatos viselkedést ADHD gyermekek. Az önoktatási képzést manapság jelzőkártyák egészítik ki, amelyek arra irányulnak, hogy a gyerekek eligazítsák magukon a kártyákon szimbolikusan ábrázolt utasításokat: szünetet tartanak, gondolkodnak, koncentrálnak, reflektálnak. Az önnevelési tréninget ma is alkalmazzák ADHD terápia, különösen a szorongási rendellenességek. Sikereket ér el a depresszió, csökkentve a haragot, kiépítve a frusztrációtűrést, valamint a fájdalom körülmények között és a stresszes helyzetekre való felkészülés során.
Kockázatok, mellékhatások és veszélyek
Különösen az ADHD-ban szenvedőknek vannak különféle kapcsolódó mentális rendellenességeik, amelyek gyakran funkcionális károsodást eredményeznek. Szorongásos betegségek, tic, részleges teljesítményhiányok, társas viselkedési rendellenességek, sőt rendszeresek is alkohol a kábítószerrel való visszaélés pedig rontja az érintettek társadalmi kapcsolatait, önértékelését, személyiségfejlődését és karrierfejlesztési kilátásait. Itt kiegészítő beavatkozásokra van szükség, mivel az önnevelési tréning kevés esélyt kínál sikerre ilyen komplex rendellenességek esetén. Azzal összehasonlítva, hogy az önutasítások mindig csak közvetítők lehetnek az inger és a reakció között, az érzelmeket és a viselkedést is csak korlátozott mértékben tudják irányítani. A problémás „belső párbeszédek” megváltoztatása a szemléletváltás javára történő képzéssel ezért a legtöbb esetben a mentális zavarok csak kísérő jellegűek lehetnek terápia, egy támogatás, de nem kizárólagos kezelési módszer. Az emberek terápiás kezelése skizofrénia, agressziós rendellenességekkel és pánikrohamok nem koronázza tartós siker legalább átmeneti farmakológiai beavatkozás nélkül. Maga Meichenbaum már korán megértette, hogy az önnevelési képzés nagyon jól kombinálható a szorongás kezelésének más terápiás megközelítéseivel. A feszültség az inokulációs képzés, amelyet az 1970-es években fejlesztett ki, önoktatáson alapul. Lehetővé teszi a szorongásos szituációs elvárásokkal rendelkező betegek számára a megfelelő szorongáskezelési készségek fejlesztését és alkalmazását. Végül, de nem utolsósorban Donald Meichenbaum manapság elsősorban a kognitív társalapítójaként ismerős viselkedésterápia, amelyben a belső párbeszédek ellenőrzése csak a terápiás repertoár része.
