Differenciális tanulás

Bevezetés

A klasszikus gondolat tanulás egy mozdulat általában így néz ki: A gyakorló egymás után többször elvégzi a megtanulandó mozgást. Kezdetben a mozgást általában nagyon bizonytalanul és technikailag pontatlanul hajtják végre. A tanárnak vagy az oktatónak van egy bizonyos elképzelése arról, hogy milyen legyen a célmozgás, és képsorok (vizuális) vagy leíró (akusztikus) segítségével megpróbálja a lehető legérthetőbbé tenni a gyakorló számára.

Bármi, ami a mozgás végrehajtása során eltér ettől az optimális célmozgástól (technikai modelltől), téves, és a gyakorlat ismétlésénél (amennyire csak lehetséges) célszerű elkerülni (a cél és a tényleges értékek állandó összehasonlítása). A technikai modelltől való eltérés mindinkább csökken, amíg a célmozgást a lehető legkisebb ingadozással el nem érik. Mindenki ismeri ezt az eljárást a sportóráktól vagy a klub edzéseitől kezdve.

Az edző megpróbálja megismételni a mozgást és kijavítani a hibákat, amíg a célmozgást (céltechnika) el nem érik. Akik nem foglalkoznak különösebben a sporttal, szemléltethetik ezt az összefüggést a klasszikus iskolai órákon. Korábban, ha hibát követtek el a diktálásban, ezt a szót többször meg kellett ismételni.

Ebben az összefüggésben világossá válik, hogy a beavatkozás és az oktató / tanár optimális mozgásának gondolata áll az előtérben. Ha egy diktálás javítása közben egy szót többször hibásan írtak, akkor a helytelen szót megjegyezték a emlékezet. Ez hasonló a sportban is.

Ebben az esetben a sportolót / hallgatót „technikai hiányosságnak” kell tekinteni, akinek nincs „mozgás” tapasztalata. Ebben az úgynevezett programelméleti megközelítésben az ember tanulás egyfajta számítógépként értjük. Most azonban van egy probléma ezzel a nézettel tanulás, mind a motoros, mind a kognitív területen, mert az emberi agy (és így a tanulás) nem úgy működik, mint egy számítógép.

A agy az ismert társulásokkal működik a legjobban. Ezt a képességet azonban nem (vagy alig) használják ki az iskolában vagy a tanórán kívüli sport / tanulás során. A differenciális tanulás azon a feltételezésen alapul, hogy az ember képes megtanulni a helyes mozgást stb.

magában. Gyakran ezt a megközelítést nem, vagy még nem fogadják el a képzési gyakorlatban a megértés hiánya miatt. Sok edző úgy véli, hogy ha az atléta maga alakítja ki a helyes mozgást, akkor az edző figura feleslegessé válik.

Ez egyáltalán nem így van, inkább fordítva, egyre több és még nehezebb feladat van az edző számára. (Erről bővebben később) Ezen a ponton ki kell emelni, hogy a hagyományos képzés (programelméleti nézet) nem téves vagy rossz a differenciális tanuláshoz képest, más elven alapszik, és végül sikerhez vezet. A legutóbbi tanulmányok eredményei azonban azt mutatják, hogy a differenciális tanulás révén történő tanulás gyorsabb.

Klasszikus példa a rendszerdinamikus megközelítésre (differenciális tanulás) motoros tanulás megtalálható a kisgyermekek járásának megtanulásában. A célmozgás megtanulásáig (egyenes járás) a tanulási folyamatot a mozgások végrehajtásának nagyon magas ingadozása jellemzi. A tanulási folyamat kizárólag független próbálkozásokon keresztül zajlik.

A szülők ritkán bontják részleges mozgásokra a járást, és összetett részleges módszerekkel tanítják a kisgyerekeket. A célmozgás azonban mindig tökéletes tökéletességig érhető el. A gyermek nagyszerű mozgásérzetet tapasztal a mozgás megtanulásának nagy ingadozása miatt.

A differenciális tanulás azon a feltételezésen alapul, hogy a mozgások, a sport típusától függetlenül, nagyon magas fokú egyéni tényezőket tartalmaznak. Ez nagyon tisztán látható a tenisz a két sportember (Roger Federer és Raphael Nadal) közül. Mindkettő a legmagasabb szinten játszik, teljesen más technikákkal.

Ezért nagyon nehéz meghatározni egy technikai modellt, mivel minden embernek más a beállítottsága a mozgási feladat megoldására. A differenciális megközelítés tehát megkérdőjelezi a technológia vezérelveit a mozgás megtanulásakor. A rendszerdinamikus megközelítés (differenciális tanulás) további tényezője, hogy a mozgások mindig nagy ingadozásoknak vannak kitéve.

Gyakorlatilag lehetetlen kétszer végrehajtani ugyanazt a találatot / lövést / dobást stb. Azonos körülmények között, mert túl sok külső és belső tényező zavarja a mozgást. Pontosan ezeket az ingadozásokat (a programelméleti megközelítésben hibának nevezett hibákat) használja ki a differenciális tanulás annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb mozgástartományt biztosítsa. Így, mint a programelméleti megközelítésnél, a cél az egyéni optimális célmozgás elérése, de a differenciált tanulás során az embert önálló tanulási rendszerként értik.

Az emberi lény a különbségekre törekszik. Mind fiziológiai, mind neurológiai oldalon. Ezért ez vonatkozik a erősítő edzés.

Ugyanaz az edzés azonos súlyokkal és azonos számú ismétléssel valószínűleg hosszú távon nem éri el a kívánt sikert. Aki évekig edz a túltengés (izomépítés) az edzés egyetlen ingerével nagyobb sikereket ér el az izomépítésben kitartás terület, mint egy másik túltengés inger. Sok (de nem az összes) oktató nem érti ennek a megközelítésnek a szándékát, és félreértelmezi az említett ingadozásokat.

Magától értetődik, hogy a megfelelő mennyiségű mozgásváltozás fontos. Ezeket a különbségeket, más néven „zajokat”, az edzőnek úgy kell megválasztania, hogy az optimális mozgásra való hivatkozás mindig garantált legyen. Nézzük meg a tálalást tenisz, Például.

A differenciális tanulás megváltozott környezettel jár feltétel (ütőválasztás, labda választás) és megváltozott technikai elemek (láb helyzet, csípőhasználat, karhasználat, fogási helyzet stb.). Az edző által jól ismert tipikus hibákat tudatosan integrálják a mozgás végrehajtásába annak érdekében, hogy alkalmazkodást keltsenek az ideghálózatban (idegi plaszticitás).

A fókusznak és a lengés kiválasztásának azonban mindig provokálnia kell a célmozgás elérését. Ezért nem előnyös az alulról érkező hatást szimulálni, mivel a mozgás mértéke nagyon messze van a célmozgástól (felülről érkező hatás). Ideális esetben minden mozgás végrehajtásakor szándékosan használnak úgynevezett zajt.

Ha a mozgás tanulását az adott célmozgás körüli differenciális tanulás változtatja, ez lehetővé teszi a tanuló számára, hogy változóan reagáljon a jövőbeli mozgássorozatokban. Ez a technika interpolarizációjához vezet. Vegyük a példát tenisz: A szabad játék során a játékosnak az ellenfél befolyása révén reagálnia kell a folyamatosan változó mozgási helyzetre.

A mozgástanulás ingadozásai miatt a sportoló nagyobb mozgásteret és cselekvési lehetőséget kap. A célmozgás nem kapcsolódik az edző technikai koncepciójához, hanem a fejlődés során minden játékos számára kifejlődik. Megoldási területről beszélünk.

A differenciális tanulás bizonyítékát többször bizonyították a gyakorlati tanulmányok. Összehasonlítottuk a klasszikus megközelítést (programelméleti nézet / módszertani gyakorlatsor) és a differenciál tanulást. A kosárlabda, a foci, a tenisz és a löket terén már jelentős teljesítményjavulás figyelhető meg.

A 90 év szabályváltozásai miatt alapvető változások történtek a kézilabdában. Ez a strukturális változás sokkal magasabb játéktempót és dinamikát tett lehetővé. Azóta a teljesítményfeltétel vagy a feltételes követelményprofil egyre inkább az előtérbe került.

A kézilabda sport elemi eleme nemcsak a taktika és az állóképesség, hanem a megfelelő technika és ezért a megfelelő technikai képzés megtanulása is. A technika elsajátításakor két különböző módszert különböztetnek meg:

• Programelméleti (hagyományos) megközelítés
• A rendszer dinamikus (differenciális) MEGKÖZELÍTÉSE

Az úgynevezett konzervatív programelméleti megközelítés a klasszikus pszichológiából származik, és a tanulási mozgásokban élő embert tiszta információfeldolgozó rendszerként tekinti. Úgynevezett generalizált motoros programokat (gmP) fejlesztenek ki.

Az újonnan megtanult mozgalom tehát egy új, központilag tárolt program. Ezt a tanulási módszert az ismétlések nagy száma jellemzi ugyanabban a helyzetben. A teniszben ez azt jelentené, hogy ugyanezt ismételjük ütés újra és újra.

Durva összehangolás -> finom koordináció -> finom koordináció A klasszikus oktatási módszerek a programelméleti megközelítéssel számos problémát vetnek fel, amelyeket az alábbiakban röviden összefoglalunk. Az ellenőrzést és a korrekciót mindig a tanár vagy az oktató végzi külső ellenőrzés alatt. Nincs bizonyíték a központi ellenőrzési rendszerre az EU - ban agy, amelyen a programelméleti megközelítés alapul.

A mozgáson belüli természetes ingadozás mindig jelen van, még a nagy teljesítményű sportokban is. További információ erről a témáról: Motoros tanulás

• Módszertani elvek
• Módszertani gyakorlatsor
• Módszertani játéksorozat

A rendszerdinamikus, differenciális megközelítés alapja a fizika. Ez a megközelítés az embereket szinergikus, nem lineáris, kaotikus rendszerként tekinti, amely önszerveződéssel tanul. A mozgás megtanulása az érzékelés, észlelés és tapasztalat keresésének és megtapasztalásának folyamata.

A programelméleti megközelítéshez képest nincs szabványosított mozgásfolyamat. Változékonyság -> instabilitás -> önszerveződésA végrehajtás variabilitását tudatosan használják és alkalmazzák a differenciál tanulásban annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb variációt váltják ki a mozgásban. Ez elindítja az önszerveződés folyamatát.

Megjegyzés: A kisgyerekek megtanulnak járni a differenciálrendszerben. A differenciális tanulás különféle lehetőségeket kínál a mozgalmon belüli változékonyság tudatos létrehozására.

• Különbségek a mozgás térbeli végrehajtásában
• A térbeli-időbeli mozgás végrehajtásának különbségei (sebesség)
• A dinamikus mozgás végrehajtásának különbségei (gyorsulás)
• Különbségek a mozgások időbeli végrehajtásában (ritmus)