Receptorhoz kötődve ligandumok és szerek hatással vannak a célsejtre. A belső aktivitás az erő ennek a hatásnak. Az antagonisták nulla belső aktivitással rendelkeznek, és csak arra szolgálnak, hogy megakadályozzák más ligandumok kötődését a szóban forgó receptorhoz.
Mi a belső tevékenység?
Receptorhoz kötődve ligandumok és szerek hatással vannak a célsejtre. A belső aktivitás az erő ennek a hatásnak. Kémiai szempontból a ligandumok ionok vagy molekulák amelyek vonzódnak a központi atomokhoz vagy központi ionokhoz és komplex kötést alkotnak velük. Orvosi szempontból a ligandumok a receptor elfoglalására szolgáló anyagok, amelyek a receptorhoz való kötődést követően receptor által közvetített hatást fejtenek ki. Ebben az összefüggésben a belső aktivitás annak a potenciának felel meg, amelyet a ligandum vagy a farmakon egy specifikus receptorhoz való kötődése után rendelkezik. Néha a belső aktivitás is jelzi a erő a sejtfunkció változásának, amely akkor következik be, amikor a ligandumok kötődnek a receptorokhoz. A belső aktivitás kulcsfontosságú szerepet játszik különösen a farmakodinamikában. Ez a tanulmány a szerek, amely a farmakológia egyik ágát képezi. Például a gyógyszer hatékonysága belső aktivitással értékelhető. A belső aktivitás speciális esete a belső szimpatomimetikus aktivitás, más néven részleges agonista aktivitás. Ez a kifejezés kifejezetten a β-receptor blokkolók stimuláló hatására utal, mint pl pindolol a hozzájuk tartozó receptorokon. A belső aktivitást meg kell különböztetni az affinitástól, amely leírja a kötő partnerek vonzerejét. Eközben a belső aktivitást néha hatékonyságnak nevezik.
Funkció és feladat
Minden ligandumnak van egy meghatározott cselekvési helye. Ez a cselekvési hely például a sejt membrán receptor. A ligandum ezen a helyen fejti ki először hatását a sejtre. A ligandum egy receptorral együtt mindig egy komplexet, az úgynevezett ligandum-receptor komplexet alkot. E komplex képződés nélkül a ligand nem tudja kifejteni hatását. Megkötéskor a keletkező komplex közvetíti a sejtfunkciókat megváltoztató sejthatást. A sejtszerkezetek megváltozása a ligandum-receptor komplex közvetítésével a belső aktivitás központi eleme. Nem közvetlenül a változás önmagában, hanem a sejtszintű változások erősségének mértéke. Röviden, a belső aktivitás egy adott ligandum receptorhoz való kötődésének hatáserősségét méri. A belső aktivitás kiszámítható. Kiszámítása az IA = Wmax képlet és az Emax osztva. Az IA ebben a képletben a belső aktivitást jelenti. A Wmax megfelel a szóban forgó agonista maximális lehetséges hatásának, az Emax pedig a kötés elméletileg elképzelhető legnagyobb hatása. Ezzel a képlettel a belső aktivitás értékei mindig nulla és egy között vannak. Így egy nulla belső aktivitású szer vagy ligandum nem vált ki semmilyen hatást a receptorhoz való kötődés révén. Ebben az esetben a hatóanyagot tiszta antagonistának mondják, amely csak a receptort foglalja el, és így megakadályozza, hogy más ligandumok a receptorhoz kötődjenek. Ezzel szemben, ha egy hatóanyag belső aktivitása egy, a receptorhoz való kötődés maximális hatást ér el. Így a ligandum vagy gyógyszer nem nevezhető tiszta antagonistának. Azokat a szereket, amelyek belső aktivitása a nulla és az egy értéke között van, néha részleges agonistáknak nevezik. A klasszikus modell feltételezi, hogy a monofunkcionális ligandumok a receptoron hatnak. Valójában azonban egy ligandum képes különféle jelátviteli utakat megcélozni. A ligandumok különböző jelátviteli utakat is használhatnak párhuzamosan, és így antagonistaként és agonistaként egyszerre működhetnek. Mivel egy vegyület belső aktivitása szövetenként változó lehet.
Betegségek és rendellenességek
A belső aktivitás végső soron minden gyógyszerre vonatkozik. Ebben az összefüggésben meg kell különböztetni az agonistákat és az antagonistákat. Az antagonisták, mint fent említettük, nulla belső aktivitással rendelkeznek. Ennek megfelelően önmagukban sem gyakorolnak semmilyen hatást, de gátolják a receptor más ligandumainak hatását. Ilyen gyógyszerek például a béta-blokkolók. Ezeknek a gyógyszereknek a hatóanyaga kötődik a béta receptorokhoz. Ily módon blokkolják a receptorokat más anyagok megkötéséhez, amelyek hatását el kell nyomni. Például a béta-blokkolók kötődhetnek a β-adrenoreceptorokhoz. Ezzel a kötéssel blokkolják a feszültség hormon adrenalin valamint neurotranszmitter noradrenalin. Ily módon az anyagok hatása gátolt. Ily módon az anyagok csökkentik a szív például nyugalmi sebesség. Ezzel a csillapító hatással egyidejűleg csillapítják is vér nyomás. Emiatt a béta-blokkolókat különféle betegségek kezelésére használják, és például konzervatív gyógyszerként alkalmazhatók terápia mert magas vérnyomás vagy koszorúér szív betegség. Jól dokumentált és mára széles körben bizonyított hatékonyságuk miatt a béta-blokkolók az egyik leggyakrabban felírt gyógyszer közé tartoznak. Agonisták dopamin receptorokat alkalmazunk például hatóanyagként a Parkinson kór. Ezen receptorok agonistái közé tartoznak például a budipin, cabergoline, dihidroergokriptin, lisurid, paliperidon, pergolid, piribedil, pramipexol or ropinirol. Javítják a tipikus a Parkinson-kór tünetei a receptorkötés kibontakozó hatása miatt, mint például a mozgás merevsége, mozgászavarok, nappal fáradtság és a remegés.
