Tüdőfunkciós teszt asztma esetén
A klinikai tünetek általában már meghatározóak az asztma diagnózisában. A tüdőfunkciós teszteket itt alkalmazzák az áram pontos felmérésére tüdő funkciójának figyelemmel kísérése és a terápia menetének figyelemmel kísérése. Jellemzően különféle vizsgálatokat végeznek a különböző tüdő (tüdő) paramétereket.
Ide tartoznak többek között: Az alábbiakban röviden ismertetjük a gyakori eljárásokat és azok jelentőségét az asztmadiagnosztikában:
- spirometria
- Gank test pletizmográfia
- Impulzus-oximetria
- Csúcsáramlásmérő.
Ez az eljárás képezi az asztmadiagnosztika alapját. A spirometria olyan eljárás, amelynek során a betegek egy szájrészen keresztül lélegeznek be és ki a spirométerből. Orr lélegző félbeszakítja a orr csipesz.
A spirometriával különböző tüdőparaméterek vagy térfogatok határozhatók meg. Az obstruktív betegségek (olyan betegségek, amelyekben a légutak összehúzódtak, pl. Asztma) diagnosztizálásához itt fontos az egy másodperces kapacitás, valamint az életképesség. A létfontosságú kapacitás a maximálisan belélegzett és kilélegzett levegő teljes mennyisége.
Az egy másodperces kapacitás akkor érhető el, amikor a páciens mély levegő után a lehető legnagyobb mennyiséget kilégzi a spirométerbe belélegzés erős lélegzettel. Obstruktív betegségben szenvedő betegeknél, amelyek közé tartozik bronchiális asztma, a kilégzés nehezebb. Ezért a teszt egy másodperces kapacitása csökken.
Ez a teszt, amelynek során a páciens a maximális értéket követő egy másodpercen belül erőltetetten kilélegez belélegzés (ezért „kényszerített kilégzési térfogat egy másodperc alatt = FEV1” is) Tiffeneau-tesztnek nevezzük. Az értékek jobb összehasonlítása érdekében ezt a második kapacitást az életképességhez viszonyítva állítjuk be, amelyet a spirometriában is meghatározhatunk. Ha a második kapacitás kevesebb, mint a létfontosságú képesség 80% -a, ez olyan obstruktív rendellenességet jelez, mint pl bronchiális asztma.
A gyakorlatban általában három mérést hajtanak végre, amelyek közül a legmagasabb értéket használjuk fel az értékeléshez. A spirometria kibővíthető egy ergométerrel (ergospirometria). Ergospirometriával mérhető a tüdő térfogata stressz alatt.
Betegek kifejezett bronchiális asztma általában kevésbé képesek megbirkózni a stresszel, mint az obstruktív betegségben szenvedők. Ez az eljárás, amelyet testpletizmográfiának is neveznek, elengedhetetlen az asztma diagnosztizálásában. Az obstrukció végleges megerősítésére és az asztma és egyéb obstruktív betegségek megkülönböztetésére szolgál. A beteg légmentesen lezárt kabinban ül, és normálisan lélegzik be és ki.
A belégzés és a kilégzés során a kabinban lévő nyomás megváltozik. Ezeket a nyomásváltozásokat mérőeszközök rögzítik. Az egész test pletizmográfiájával a légutak ellenállása, valamint a teljes intratoracalis gázmennyiség, a teljes mellkas gázmennyisége rögzíthető.
Tüdő a bronchiális asztmában szenvedő betegek száma megnövekedett lélegző ellenállás a kilégzés során. Ez egyértelműen jelzi az obstrukciót, mivel megnehezíti a kilégzést. A csúcsáramlásmérővel az asztma diagnosztikájának előrehaladását figyelhetjük meg.
Nem alkalmas az asztma azonosítására. Ez egy orvosi mérőeszköz, amely a kényszerű kilégzés során méri a maximális áramlási sebességet. A vizsgálati eljárás nagyon egyszerű.
A beteg a lehető legmélyebben belélegez, és rövid ideig tartja a levegőt. Ezután a csúcsáramlásmérő szájrészét veszi az övébe száj és szorosan befogja az ajkával. Most erős lélegzettel kell kilélegeznie a készülékbe.
A csúcsáramlásmérő csövébe egy kis ellenállás van beépítve, amely természetesen annál inkább eltolódik, minél erősebb a beteg kilégzése. Ezután egy mutató jelzi az elhajlást. Ez a kiütés nagyobb az egészséges tüdőbetegeknél, mint a bronchiális asztmában szenvedőknél.
A csúcsáramlásmérő nem alkalmas az asztma diagnosztizálására, mivel az elfogadható értékek széles intervallummal rendelkeznek. Arra azonban alkalmas ellenőrzés az asztma progressziója a következő okból: A teszt bizonyos időközönként megismételhető az asztmás terápia során, ezáltal lehetővé téve az értékek összehasonlítását egymással vagy a beteg legjobb értékével. Ez megmutatja például, hogy a beteg feltétel a terápia eredményeként némileg javult vagy súlyosbodott.
Ennek alapján ellenőrzés a terápia beállítható. Mivel a csúcsáramlásmérők nem kalibrált mérőeszközök, a nyomon követéshez mindig ugyanazt a mérőeszközt kell használni. A pulzoximetria az utolsó módszer, amelyet asztmadiagnosztikában alkalmaznak.
Ez a módszer méri az oxigéntelítettség az artériás vér nem invazív módon. Erre a célra előnyösen ragasztóérzékelőt helyeznek a készülékre ujj vagy fülcimpát. Ez a módszer felhasználja azt a tényt, hogy a hemoglobin az vér az oxigénterheléstől függően másképpen nyeli el a fényt.
A készülék ezt meg tudja mérni és így meghatározni az oxigéntelítettség, amelynek általában 97% felett kell lennie. Az asztmásoknál ez az oxigéntelítettség csökkenthető, mert lélegző és különösen a szén-dioxid kilégzése nehezebb. Általános információk a tüdőfunkciós teszt a tüdőfunkciós teszt alatt található.
Az asztma diagnosztizálásakor különféle vizsgálatokat végeznek a tüdőfunkció felmérésére más vizsgálatok mellett. Ide tartoznak a spirometria, az egész test pletizmográfiája, a csúcsáramlásmérő és a pulzus-oximetria. A spirometria megadja a meglévő elzáródás kezdeti jelzéseit, amelyeket aztán megerősít a kötelező testpletizmográfia.
A csúcsáramlásmérő ezután az asztma progressziójának nyomon követésére szolgál, és nagyon hasznos lehet az optimális terápia megtalálásában. A pulzoximetria információt nyújt a következőkről: az oxigéntelítettség az artériás vér, amely csökkenthető tüdőbetegségek mint például az asztma.
A sorozat összes cikke:
