A vizsgálat menete
A vizsgálandó terület a ultrahang először géllel borítják. A gélre azért van szükség, mert kerülni kell a szövet és a jelátalakító közötti levegőt. A vizsgálatot a szövetre gyakorolt könnyű nyomással végezzük.
A vizsgálandó struktúrákat legyező alakú módon, különböző irányokban szkennelik, megváltoztatva az ízület helyzetét. Végül minden struktúrát mozgással értékelünk ízületek. Egy ultrahang a vizsgálat mindig ugyanúgy zajlik, függetlenül attól, hogy milyen szervszövetet vizsgálnak: a vizsgálandó szerkezettől függően a beteg egy vizsgálati kanapén fekszik vagy ül.
A vizsgálandó szerkezettől függően a beteg egy vizsgálati kanapén fekszik vagy ül. Ha hasi szonográfiát terveznek, akkor a páciensnek látszania kell böjtölés erre a vizsgálatra, mivel a gyomor-bél traktusban a korábbi táplálékfelvételből származó levegő zavarná a ultrahang kép. Először az orvos gélt alkalmaz a bőrre, amely a vizsgálandó szerkezet felett helyezkedik el.
Ennek a gélnek magas a víztartalma, ami megakadályozza, hogy a hang a bőrfelszín és a levegő között záródjon. Csak így lehet felhasználható képet létrehozni, ezért a vizsgáztatónak mindig meg kell győződnie arról, hogy a gél és a jelátalakító között nincs-e levegő. Amint a gélréteg túl vékony lesz, a kép egyre rosszabbá válik, így néha szükségessé válik egy gél többszöri újbóli felvitele a vizsgálat során.
Az ultrahangvizsgálat meghatározó eszköze az úgynevezett átalakító, amelyet néha szondának is neveznek. Kábellel csatlakozik a tényleges ultrahangos készülékhez, amelynek van egy monitora, amelyen a kép látható. Ezenkívül ezt az eszközt számos gomb segítségével működtetik, amelyek lehetővé teszik például a fényerő megváltoztatását, állókép készítését vagy színes doppler elhelyezését (lásd alább) a kép fölé.
A szonda felelős mind az ultrahang kibocsátásáért, mind a visszaverődés után történő újbóli vételéért. Különböző típusú szondák léteznek. Megkülönböztetünk szektoros, lineáris és konvex szondákat, amelyeket különböző jellemzőik miatt különböző területeken használnak. A szektor szondának csak egy kis csatoló felülete van, ami praktikus, ha nehezen hozzáférhető struktúrákat szeretne megvizsgálni, például szív.
Az ágazati szondák felhasználásával a képernyőn megjelenik a tipikus legyező alakú ultrahang kép. Ezeknek a szondáknak azonban hátránya, hogy a jelátalakító közelében gyenge a képfelbontás. A lineáris szondák nagy érintkezési felülettel és párhuzamos hangterjedéssel rendelkeznek, ezért a kapott kép téglalap alakú.
Ezért jó a felbontásuk, és különösen alkalmasak olyan felületes szövetek vizsgálatára, mint a pajzsmirigy. A konvex szonda gyakorlatilag a szektor és a lineáris szonda kombinációja. Ezen kívül van néhány speciális szonda, például a TEE-szonda, amelyet lenyelnek, a hüvelyi szonda, a rektális szonda és az intravaszkuláris ultrahang (IVUS), ahol vékony szondákat lehet közvetlenül a hajók.
Általános szabály, hogy a szondát a korábban a testre felvitt gél tetejére helyezzük. A kívánt szerkezetet ezután a szonda előre-hátra mozgatásával vagy hajlításával lehet megcélozni. A szonda most rövid, irányított hanghullám-impulzusokat bocsát ki.
Ezeket a hullámokat kisebb vagy nagyobb mértékben visszaverik vagy szétszórják az egymást követő különböző szövetrétegek. Ezt a jelenséget echogenicitásnak nevezzük. A jelátalakító nemcsak hangadó, hanem hangvevő is.
Ezért ismét felveszi a visszavert sugarakat. A visszavert jelek átmeneti idejéből rekonstruálható a visszaverő tárgy. A visszavert hanghullámokat elektromos impulzusokká alakítják, felerősítik és megjelenítik az ultrahangos készülék képernyőjén.
Folyadékok (pl vér vagy vizelet) alacsony echogenitást mutatnak, ezek fekete pixelként jelennek meg a monitoron. A magas echogenitású struktúrák viszont fehér pixelként jelennek meg, beleértve azokat a struktúrákat is, amelyek nagy mértékben visszaverik a hangot, mint pl. csontok vagy gázok. Az orvos megnézi a vizsgálat során a monitoron készített kétdimenziós képet, és információt nyújt a vizsgált szervek méretéről, alakjáról és felépítéséről. Kívánt esetben az orvos kinyomtathatja a képet, amely úgynevezett sonogramot készít (ezt gyakran azért teszik, hogy a terhes nők képet kapjanak születendő gyermekükről), vagy videofelvételt készítsen.
