Komplikációk | Nyelőcső diverticula

Szövődmények

A nyelőcső divertikuláris betegsége következtében a következő szövődmények fordulhatnak elő:

  • A csapdába esett táplálék táptalajként szolgálhat csíra (baktériumok). Ez a nyelőcső nyálkahártyájának gyulladásához vezethet (nyelőcsőgyulladás). A gyulladásos folyamatok viszont a nyelőcső vérzését okozhatják nyálkahártya.

    Ha krónikus gyulladás a nyelőcső szövetében bekövetkező változásokhoz vezet, akkor tubuláris fertőzési csatornák, úgynevezett fisztulák alakulhatnak ki, amelyek kapcsolatot teremthetnek a szomszédos struktúrákkal, különösen más üreges szervekkel.

  • Az ételmaradékok visszafejlődése okozhat belélegzés ezen ételmaradékok (aspiráció), különösen éjszaka. Ez ismételt (visszatérő) súlyos állapothoz vezethet tüdőgyulladás (aspirációs tüdőgyulladás) és genny fekélyek a tüdőben (tüdő tályog).
  • Nagyon ritka esetekben a divertikulum túlfeszítése a divertikuláris fal szakadásához (szakadásához) vezethet. Ez lehetővé teszi a chyme átjutását a mellkas üreg. Ez életveszélyes mediastinum-gyulladást okozhat (mediastinitis).
  • A nyelőcső divertikulumban szenvedő betegeknél fokozott a rosszindulatú nyelőcső daganat (nyelőcső carcinoma) kialakulásának kockázata is. A nyelőcső krónikus irritációja nyálkahártya kiválthatja a szövetek átalakulási folyamatait, amelyek legrosszabb esetben tumor kialakulásához vezethetnek.

Diagnózis

Röntgen - pap-kenet: A vizsgálat során a nyelőcsövet röntgensugárzzák, míg a beteg lenyeli a röntgen kontrasztanyagot. A kontrasztanyagot a nyelőcső falára viszik fel, ezután hozzáférhetővé válik értékelés céljából. A divertikuláris betegség jellemző jellemzője a kontrasztanyaggal teli kerek vagy zsák alakú nyelőcső dudor megjelenése.

Ezt azért használják, mert különösen nagy a kockázata annak, hogy a kontrasztanyag felszívódik (belélegzik) a tüdőbe. Ha nem vízben oldódó kontrasztanyag kerülne a tüdőbe, ez idegen test reakciót eredményezne (a test reakciója a kontrasztanyagra) és a tüdő szövet, amelyet nehéz kezelni. Dinamikus videofluoroszkópia (nyelés radiológiai vizsgálata): Ez a vizsgálati módszer lényegesen kevésbé radiotoxikus és informatívabb, mint a klasszikus Röntgen Nyel.

Digitális kamerával a nyelőcsövet lefilmezik és rögzítik a nyelés során. Jól diagnosztizálható a nyelőcső divertikuláris sacculációja és különösen a nyelőcső mozgászavarai. További előny, hogy az ismétlődő vizsgálatok során a nyelőcső mozgási rendellenességeinek felmérésében összehasonlítás lehetséges a korábbi képekkel, és dokumentálható a terápia előrehaladása.

Oesophagomanometry (oesophagealis nyomás mérése): Ebben az eljárásban először egy vékony csövet (katétert) helyeznek a orr be a gyomor majd lassan visszahúzódik a száj, amelynek során a betegnek rendszeresen kell vizet nyelnie. Amikor a katétert visszahúzzák, a belső nyelőcső nyomást állandóan megmérik a katéter végén. Számítógépes grafika mutatja a nyelőcső folyamán a nyomás körülményeit.

A nyelőcső diszfunkciói ily módon diagnosztizálhatók. Ezzel a vizsgálattal a nyelőcső funkcionális rendellenességei detektálhatók, mivel ezek az alsó nyelőcső záróizom területén fordulhatnak elő az epiphrenalis diverticula kialakulásának összefüggésében. Mivel a parabronchiális vontatási divertikulák kialakulásának oka nem a nyelőcső falának belső nyomásnövekedése, ezért az ilyen típusú divertikulák vizsgálata nem értelmes Endoszkópia (nyelőcső gasztroszkópia): A nyelőcső „endoszkópiája” (endoszkópia) nem szabványosított eljárás a divertikulum diagnosztizálására.

Akkor alkalmazzák, ha bizonytalanságok maradnak a korábbi vizsgálatokból (a diagnózis megerősítése, a tumor kizárása), a szövődményeket fel kell mérni (gyulladás) vagy szövetmintát (biopszia) szükséges. A gasztroszkópia, egy rugalmas tubusos kamerát (endoszkópot) a beteg könnyű érzéstelenítés során „lenyeli”, amely ezt követően továbbítja a nyelőcső belső képeit, és gyomor monitorra.Az. elvégzésének leggyakoribb oka endoszkópia a nyelőcső daganatának kizárása. Divertikuláris betegség esetén az endoszkópia különös gonddal kell elvégezni, mert a divertikuláris fal nem túl stabil, és könnyen szúrható az endoszkóppal.