A genetikai ujjlenyomat-felvétel azon a tényen alapul, hogy a DNS bizonyos régiói minden emberben különböznek (kivéve az azonos ikreket), és ezért összetéveszthetetlenek. Meghatározásukhoz a legkisebb mennyiségű genetikai anyag (elvileg már egy sejt) található, amely pl haj, nyál, sperma or vér, elegendőek.
Egy személy azonosítása érdekében a tőle nyert genetikai anyagot automatikusan összehasonlítják az adatbázisban tárolt anyaggal (Németországban jelenleg körülbelül 400,000 12 adatrekord). A hamis pozitív vagy hamis negatív megfeleltetés kockázata azonban nagyon kicsi (azaz valakit hamisan állítólag olyan DNS-sel rendelkezik, amely megegyezik egy meglévő mintával, vagy a mintát elutasítják, mivel nem azonos, annak ellenére, hogy a mintája az adatbázisban van). Ugyanis csak a 16-XNUMX gén a lókuszokat összehasonlítjuk a teljes DNS helyett, ami csak egyezés statisztikai valószínűségét eredményezi.
A genetikai ujjlenyomat lehetővé teszi az identitás meghatározását, de további állításokat nem tartalmaz, például a nemről, bőr színes vagy örökletes betegségek, mert ezeket más, úgynevezett kódoló DNS szakaszokban (azaz genetikai információkkal) tárolják. Németországban egyrészt bűncselekmények megoldására használják (hasonlóan a „klasszikus” ujjlenyomathoz), másrészt tisztázzák az apasági kérdéseket.
Beszélgetési pontok
A genetikai elemzések során nyert információk érzékeny adatok, amelyek alapján következtetéseket lehet levonni a betegségekről vagy genetikai hibákról. Így fennáll annak a veszélye, hogy ezeket az információkat engedély nélkül felhasználhatják, vagy a hordozóval szemben felhasználhatják. Például a munkáltatók meghatározhatják a genetikai információkat felvételi kritériumként, vagy Egészség a biztosítók az érintettek kárára emelhetik díjaikat.
Az etikai szempontok a genetikai kutatások megjelenése óta is heves viták tárgyát képezik. A preimplantációs genetikai diagnózissal kapcsolatos vita ezt szemlélteti, mint például az a kérdés, hogy milyen következmények válnak egyre kifinomultabbá prenatális diagnosztika szülőknek, gyermekeknek és végső soron a társadalomnak. Vajon azok a szülők, akik tudatosan szülnek genetikai hibával küzdő gyermeket, nyomást gyakorolnak-e arra, hogy a jövőben igazolják cselekedeteiket (vagy már így tesznek?). Mit jelent ez az önképünk és a fogyatékosságokkal és betegségekkel kapcsolatos elfogadó magatartásunk szempontjából? Egészségügyi rendszerünk a jövőben csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem fedezi-e a fogyatékossággal kapcsolatos nyomon követési költségeket?
Ezek a kérdések csak néhány a hatalmas választékból, amellyel az egyéneknek és a társadalomnak is manapság már foglalkozniuk kell, és amelyek azt mutatják, hogy ami lehetséges, szükséges, kívánatos és etikailag igazolható, nem mindig azonos.
