A kiegészítő légzést (auxiliare Latin = segíteni) a segédlégző izmok bekapcsolása jellemzi, hogy a légzési mozgások megfeleljenek az igényeknek és javuljanak tüdő funkciót.
Mi az a kiegészítő légzés?
A kiegészítő légzőizmok be vannak kapcsolva, hogy megfeleljenek a légzési mozgásoknak az igény és javulás érdekében tüdő funkció. Egészséges emberben belélegzés nyugalmi állapotban csak a fő izmok, a diafragma és a külső bordaközi izmok, amelyek kiterjesztik a tüdőt a mellkas. A kilégzés ugyanolyan körülmények között zajlik, de teljesen passzívan. A belélegzés az izmok ellazulnak és kitágulnak tüdő visszahúzódik eredeti helyzetébe. Ugyanaz az elv, mint egy felfújt léggömbnél: amikor a levegő kiszökik, külső erő nélkül összehúzódik. Csak ha megnövekszik lélegző a testtől követelik-e a segédlégző izmok, hogy segítsenek. Ez a helyzet fordul elő például sportolás, éneklés vagy kiabálás közben, de a tüdő működését korlátozó légzőszervi megbetegedéseknél is vezet légzési nehézségre. A kényszer okától függően lélegző, vagy az inspiráció vagy a lejárat segédizmai használhatók, vagy mindkét csoport együtt használható.
Funkció és feladat
Kiegészítő lélegző intenzitása pedig egyéb tényezők mellett a légzés mechanikájától függ. Ezt a rendszer sajátos kialakítása alakítja ki, amelyben a tüdő követi a mellkas és fordítva. Alatt belélegzés, a borda ketrec kitágul és magával húzza a tüdőt. Ez olyan körülményeket teremt, hogy több levegő áramolhasson be. Nyugalmi állapotban ehhez csak a két fő izomra van szükség. A diafragma kitágítja az alsó mellkas terület, a többi izom felső. A folyamatot a légzőközpont irányítja agy. Amikor a receptorok a vér megnövekedett kereslet a oxigén a légzőközpontba, onnan impulzusok érkeznek a belégzés kényszerítésére. Ilyen helyzetek fizikai megterhelés, mentális feszültség vagy a légzőrendszer megbetegedése során fordulnak elő. Ilyen körülmények között a fő izmok már nem elegendőek, és további izmokat használnak az inhaláció fokozására. Ezek alapvetően magukban foglalják az összes olyan izmot, amely kiterjesztheti a mellkast, például a nagy mellizom és a felső részről húzódó izmok borda or kulcscsont a nyaki gerincre. Az alap feltétel hogy ezek az izmok ilyen módon működjenek, az az, hogy rögzített pontjuk a vállöv vagy nyaki gerinc. Kilégzéskor a tüdő ismét összehúzódik, mert csökken az inhalációs izmok feszültsége, magával véve a mellkasát. A fokozott kilégzéssel ez a folyamat már nem passzívan megy végbe, hanem a bordaketrecet összenyomó izmok segítik. Ezek például a hasizmok, a nagy mellizom és a csípőhajlítók. Csökkentik a medence és az alsó közötti teret borda, amely összenyomja a mellkasát. Ez a nyomás átjut a tüdőbe, és növeli a kilégzést. Ebben az esetben a külső alkatrészek, a medence és a vállöv, képesnek kell lennie a mellkasra való mozgásra, ellentétben a belégzéssel. A belégzés és a kilégzés funkcionálisan nem választható szét. Ezért mindkét alkotóelem mindig része a kisegítő légzésnek nagyobb erőfeszítések során. Az előny nyilvánvaló: az átmeneti vagy nyilvánvaló légzési zavar következményei kiküszöbölhetők, enyhíthetők vagy legalábbis elviselhetővé tehetők.
Betegségek és betegségek
A légzési nehézségekkel járó összes betegség kiegészítő légzést igényel, hogy megfeleljen a test betegségének oxigén igényeket, és távolítsa el szén dioxid. Ide tartoznak a szigorú értelemben vett tüdőbetegségek, de a légzési mechanika károsodásai is. A tüdő- és légzőszervi betegségek 2 kategóriába sorolhatók. A korlátozó elemekbe, amelyek például a tüdőgyulladás és a tüdő csontváz betegségei, valamint az obstruktívak, amelyek magukban foglalják a krónikus obstruktív betegségeket hörghurut és a bronchiális asztma. A korlátozó körülmények között mindenekelőtt a belégzés károsodott. Ezért itt játszanak szerepet az inhaláció segédizmai. Ez akkor figyelhető meg, amikor az emberek tartják a helyüket fej függőlegesen és nyújtva a karjukat felfelé, próbálva a lehető legmélyebben belélegezni. A fej és a kar pozíciója nyújtja a mellkasát és nyak izmok és kissé felhúzza a mellkasát. Az obstruktív légzőszervi megbetegedések kezdetben negatívan befolyásolják a kilégzést, ezért a kilégzés segédizmait használják. Az alkalmazás tipikus példája az úgynevezett kocsisülés, amelyen a kilégzés során jelenleg légszomjban szenvedő emberek könyökkel a combjukon támaszkodnak. Ez megkönnyebbülést jelent, mert egyrészt a felső testtömeget már nem kell megtámasztani, másrészt a hasi és mellkasizmok jobban támogatják a kilégzést. A légzési mechanika károsodása gyakran befolyásolja a mellkas tágulását és ezáltal az inhalációt. A mellkas tágulási képességét a mellkasi gerinc mobilitása és borda. Számos feltétel gátolja vagy korlátozza ezt a funkciót. Ide tartoznak azok a folyamatok vezet a gerinc megmerevedésére, mint pl spondylitis ankylopoetica or csontritkulás, hanem olyan gyulladásos folyamatok is, amelyek miatt a bordák nem tágulhatnak fájdalom, Mint például a mellhártyagyulladás. Ezekben a körülmények között is elősegítik az inhalációt a mellkasi mobilitás javításával és a megfelelő segítő izmok megerősítésével. Gyulladásos állapotok esetén a hangsúly az orvosi fájdalom menedzsment. Az érintett emberek általában gyorsan és sekélyen lélegeznek, mert a mély lélegzet túl fájdalmas.
