Különböző gyógyszercsoportok
A kezelés során sokféle gyógyszert alkalmaznak magas vérnyomás. Nem mondhatjuk azonban, hogy a gyógyszerek egy csoportja általában a legjobb. A kiváltó októl és különösen a további meglévő Begleiterkrankungentől függően a legjobb gyógyszert kell kiválasztani az egyes esetekre az úgynevezett Antihypertonika csoportból. Alapvetően megkülönböztetünk: amelyek mindegyik esetben különböző hatékony elveken alapulnak, és amelyeket a következőkben ismertetünk.
- A vizelethajtók
- Béta-blokkoló
- ACE-gátlók
- AT1 blokkoló
- Kalciumcsatorna-blokkoló
- Tartalék gyógyszeres kezelés
A vizelethajtók
A vizelethajtók olyan gyógyszerek, amelyek növelik a test víz és só kiválasztását a vesékben. Vízhajtó gyógyszereknek is nevezik őket. A fokozott folyadékveszteség miatt a vér a test térfogata csökken, és hasonlóan a kerti tömlő modelljéhez, a csap kissé elzárásával most csökken a nyomás a tömlőben vagy a test érrendszerében, és a vérnyomás cseppek. A további sóveszteség támogatja ezt a hatást.
A sóknak megvan a tulajdonsága, hogy a vizet magukhoz kötik. Ha sók (különösen nátrium) elvesznek a vizelettel, további vízkiválasztás történik. A dehidratáló gyógyszereket azonban általában nem egyedül használják magas vérnyomás, de más hatóanyagokkal kombinálva, például a dehidratáló gyógyszerek csoportjából az úgynevezett tiazidok különösen alkalmasak.
Nagyon hosszú ideig hatékonyak és közepes szilárdságúak, ami nagyon alkalmas hosszú távú, mérsékelt vízelvezetésre. Sajnos hatékonyságuk megbízhatóan csak jóval fordul elő vese funkció. Betegek vese a kár gyakran elveszíti hatékonyságát és egyéb diuretikumok kell használni.
A tiazidok jól ismert képviselői a hidroklorotiazid (HCT) vagy a xipamid, a tiazidokkal kémiailag rokon anyag. Csatornázó hatásuk mellett hosszabb ideig tartó terápia után közvetlen hatással vannak az érrendszerre is. Ez kevésbé lesz érzékeny a szűkülő idegi impulzusokra, és így meglehetősen laza marad.
Mivel ez a hatás csak körülbelül 1-2 hetes késéssel jelentkezik, a hatás csak 3-4 hetes terápia után értékelhető megbízhatóan. A tiazid-kezelés során a mellékhatások meglehetősen ritkán fordulnak elő. Ha mégis előfordulnak, akkor okozzák hányinger, hányás vagy kellemetlenség a emésztőrendszer.
A legtöbb diuretikumok a test sójának kisiklása veszélyét is magában hordozza egyensúly Az vese testünk sószabályozásának központi szerve. Nátrium, kálium, kalcium és a klorid a legfontosabb anyag.
Sok vízhajtó okoz veszteséget, különösen a kálium, beavatkozva ebbe az érzékeny rendszerbe. Emiatt, kálium a szinteket rendszeresen ellenőrizni kell. Különösen idős embereknél ezt az ellenőrzést szedéssel kell végrehajtani vér mintákat kezdetben 7-14 naponként.
Stabil káliumkoncentráció esetén ez a kontroll havonta elegendő. Káliumban gazdag diéta (pl. dió, kakaó, brokkoli, karalábé, szárított gyümölcs, banán, ribizli) vagy a káliumtabletták bevitele gyakran megakadályozhatja a káliumszint túl alacsonyra esését. Ha erősebb kiszáradás mint amire a tiazidokkal kívánatos volt, hurok diuretikumokat, például torasemidet is alkalmaznak.
Hatékonyságukat továbbra is a veseműködés károsodása esetén adják meg, amikor a tiazidok már nem hatnak a vesére. A hurok diuretikumok a vese egyik helyén, a Henle-hurokban hatnak, ezért a hurok diuretikum neve. Erős és gyors vízelvezetésük miatt különösen jól alkalmazhatók a kisikláshoz vér nyomás rendkívül magas értékekre.
A tiazidokkal ellentétben sokkal nagyobb valószínűséggel vannak mellékhatásaik. A legfontosabbak a keringési problémák, fejfájás és szomjas. Ezen kívül a só egyensúly (= elektrolit egyensúly) a test jobban megzavarhatja, mint más diuretikumok az erős miatt kiszáradás és különösen a kálium hiánya (=hipokalémia) veszélyes lehet, nem utolsósorban a szív.
