Az inkubációs periódus a kórokozóval való fertőzés és az első tünetek megjelenése között eltelt idő. Az inkubációs periódus alatt a kórokozók szaporodnak és a beteg teste termelődik antitestek. Az, hogy ez a fázis mennyi ideig húzódik, a fertőzéstől és a beteg alkatától függ.
Mi az inkubációs periódus?
Az inkubációs periódus a kórokozóval való fertőzés és az első tünetek megjelenése között eltelt idő. Infektológia vírusos és bakteriális fertőzések, valamint gombás fertőzések kezelésével és tanulmányozásával foglalkozik. Az inkubáció erről az orvosi területről ismert. Az inkubáció kifejezés a latin „inkubare” kifejezésből származik, és „inkubálni” jelent. A fertőzéssel kapcsolatban az inkubációs periódus a kórokozóval való érintkezés és a betegség kitörése közötti időtartam. Az adott betegségtől és a beteg alkatától függően ez az időszak óráktól több évig vagy évtizedig terjedhet. Az inkubációs periódus alatt a kórokozók szaporodnak a testben és elterjednek az egész szervezetben. A virulencia kifejezést arra használják, hogy leírják a szervezet megbetegedésének képességét. A toxinok késleltetési periódusát meg kell különböztetni az inkubációs periódustól. Elvileg a látencia és az inkubáció ugyanaz a fázis. A látencia periódus azonban a szennyeződéseknek való kitettség után következik be, és megfelel a szennyező anyaggal való érintkezés és az első tünetek közötti klinikailag tünetektől mentes időszaknak. Mindkét kórokozók a szennyeződéseket pedig káros anyagoknak nevezzük. A nem mikrobiológiai noxeáknak késleltetési ideje van. Mikrobiológiai noxae esetében az inkubációs időszak vonatkozik.
Funkció és feladat
A fertőzés kezdetén a kórokozók bevándorlása áll. Ez a kórokozók bevándorlása általában észrevétlen marad. A kórokozók különböző úton juthatnak be a szervezetbe. Az aerogén fertőzés más néven cseppfertőzés és lehetővé teszi a kórokozók vándorlását a levegővel. Táplálékfertőzés vagy kenetfertőzés esetén a kórokozók étellel kerülnek a szervezetbe. Kontakt vagy parenterális fertőzés esetén a gyomor-bél traktuson átmenve jutnak be a testbe. Valamivel ismertebb a szexuális kontaktus nemi érintkezés útján. A transzmisszív fertőzés természetes vivőanyagok, például szúnyogok, kullancsok vagy legyek útján fordul elő, és a diaplacentális fertőzésre akkor hivatkozunk, amikor a kórokozó átterjed az anya és a születendő gyermek között. A fertőzés lehetséges útjai közé tartozik a bőr, nyálkahártya, belek és sebek például harapások, szúrások és vágások. A kórokozók bevándorlásával megkezdődik az inkubációs időszak. A kórokozók a belépéskor lokálisan szaporodnak. Még nincsenek a véráramban. Addig nem érik el a célszerveiket, amíg be nem lépnek a véráramba. A fertőzésnek ez a második lépése, akárcsak a kórokozók bejutása, az inkubációs periódus részének számít. A kórokozók temperamentumától és virulenciájától függően órák, hetek vagy évek telhetnek el a belépés időpontjától az első tünetek észleléséig. Az első tünetekkel az orvostudomány a betegség kitöréséről és így az inkubációs periódus végéről beszél. A tünetmentes szakaszban a immunrendszer regisztrálja az antigéneket és előállítja antitestek harcolni az antigénnel. Az inkubációs periódus tehát a maximális aktivitás fázisa immunrendszer és nem feltétlenül vezet a fertőzés kitörésére. A beteg szervezetében kialakulhat immunitás a betegséggel szemben az inkubációs periódus alatt, vagy már immunitása lehet egy korábbi fertőzés vagy oltás miatt. Immunitás esetén az inkubációs periódust nem követi a betegség kitörése. A beteg immunrendszer sikeresen ártalmatlanná teszi a kórokozókat.
Betegségek és betegségek
Az inkubációs periódus szerepet játszik minden mikrobiológiai káros anyag és fertőzés szempontjából, és így befolyásolja a vírusos, bakteriális és parazita betegségeket. Néhány fertőző betegségek meghatározott szervrendszerekre korlátozódnak. Mások több szervrendszert érintenek. Például a poliovírusnak viszonylag rövid az inkubációs ideje. A kórokozók a gyomor-bél traktuson keresztül jutnak be, és ott szaporodnak a nyirokszövetben. Két hét elteltével olyan nem specifikus tünetek jelentkeznek, mint pl láz megjelenik. Az inkubációs periódus a bénulás kezdetével zárul. A poliovírustól eltérően veszettség harapások továbbítják. A harapás lokalizációja meghatározza az inkubációs periódust. A kórokozók a harapás helyén szaporodnak és onnan vándorolnak a periféria mentén idegek hoz agy. Minél tovább vezetik útjukat a idegek, annál hosszabb az inkubációs periódus. Ha az inkubációs periódus után a betegség kitör, az immunrendszer nem képes immunitást produkálni. Mindazonáltal immunitás fennállhat a kérdéses kórokozó következő fertőzésénél. Az antitestek fejleszteni B-ből limfociták antigénnel való érintkezés után. Az immunválasz ezen formáját humorális immunválasznak nevezzük, és így megkülönböztetjük a veleszületett immunválasztól. Betegeknél immunhiány, az inkubációs periódus alatt elégtelen antitest képződik. Immunhiányok fordulhatnak elő a feszültség. A rossz táplálkozás, a testmozgás hiánya és az alváshiány szintén elősegítheti az immunhiányt. A betegséggel összefüggő immunhiányok jelen vannak például a HIV-fertőzéseknél. Ugyanez vonatkozik a rosszindulatú daganatokra és az agresszív kezelésekre, mint pl kemoterápiás kezelés. Kábítószer, alkohol és a nikotin szintén figyelembe veszik kockázati tényezők szerzett immunhiány esetén. Olyan emberek, akiknek megvolt lép eltávolítottak szintén érzékenyebbek a bakteriális fertőzésekre. Az immunválasz az életkor fiziológiájával változik. Ezért az inkubációs időszak lényegesen rövidebb lehet az idősebb embereknél, mint a fiatalabbaknál.
