Átültetés magában foglalja egy másik személy szerves anyagának átültetését a betegbe. Ennek a transzplantációnak az immunológiai hatások figyelembevételével kell történnie, és nagy a kilökődés kockázata, de a jelenlegi orvoslásban ezt a kockázatot csökkenthetik immunszuppresszív szerek. intézkedések és a társ-átültetés őssejtekből vagy fehér vér sejtek. Azok, akik egy adott szervre, szervrendszerre, végtagra vagy sejtekre és szövetrészekre várnak, várólistára kerülnek, ahol általában Egészség, az életkor és az eljárás sikerének esélye számos egyéb paraméter mellett meghatározza a beteg elhelyezését a várólistán.
Mi az átültetés?
Átültetés magában foglalja egy másik személy szerves anyagának átültetését a betegbe. Például a szervek és szervrendszerek mellett szövetkomponensek, végtagok vagy sejtek is átültethetők. A transzplantáció kifejezést az orvostudományban a szerves anyagok transzplantációjának leírására használják. Ez a szerves anyag különböző testalkatrész lehet. A szervek és szervrendszerek mellett például szöveti komponensek, végtagok vagy sejtek is átültethetők. A transzplantációval ellentétben az implantáció nem szerves, hanem mesterséges anyagokkal működik. A protézisek például implantátumok, míg átültetett szív transzplantációnak felel meg. 1983-ban Theodor Kocher elvégezte az első transzplantációt egy élő emberen, amikor a pajzsmirigy szövetét átültette a bőr és betege hasüregébe. Csak a 20. században alakult ki a transzplantációs orvostudomány, amelyet Rudolf Pichlmayr transzplantációs orvos fogalmazott meg az ilyen műveletekkel kapcsolatban. Ma a transzplantációkat a transzplantáció eredetétől, funkciójától és helyétől függően különböztetjük meg. Izotóptranszplantációnál például a szövet és a szerves anyag elhelyezkedése a donorban és a recipiensben azonos marad. Az ortotóp transzplantációk viszont csak a lokalizáció szempontjából egyeznek a befogadóban és a donorban, míg a heterotópp transzplantátumok egyáltalán nem tartalmazzák a lokális egyezést. A graft funkcióját tekintve négy különböző alcsoportot különböztetünk meg. Az allovitalis transzplantációban például a graft létfontosságú és teljes mértékben működőképes. Az allosztatikus transzplantáció transzplantációja viszont átmenetileg működik, míg a segédtranszplantáció egy beteg szerv támogatására szolgál. A helyettesítő transzplantációk viszont teljesen nem működőképessé vált szerveket pótolnak. A graft eredetét tekintve két lehetőség van: vagy az anyagot post mortem, azaz halál után vették, vagy egy élő donortól.
Funkció, hatás és célok
A transzplantáció céljai az egyes esettől függenek. Leggyakrabban transzplantációt hajtanak végre egy nem működő vagy sérült szerv vagy szervrendszer pótlására, hogy megmentsék a beteg életét. Ilyen esetben a haszontalanná vált szervet teljesen felderítik. Ez megkülönbözteti ezt a típusú transzplantációt, például azoktól a műtétektől, amelyek egy második, egészséges szervet ültetnek be a beteg meglévő és esetleg gyenge szerve mellett, hogy támogassák a beteg saját szervének alacsony teljesítményét. Néha azonban a műtét miatt egy egészséges szervet kell felkutatni a betegtől, amelyet aztán át lehet ültetni a befogadónak. Az ilyen forgatókönyvet technikailag domino transzplantációnak nevezik. Habár szív a transzplantáció minden bizonnyal az egyik legismertebb transzplantációs típus a miokardiális betegség egyes formáinál, számos más forgatókönyv is létezik, amelyben a transzplantációt jelzik. Például krónikus veseelégtelenségEgy vese a beteg életének megmentése érdekében gyakran szükség van transzplantációra. Az Eisenmenger-reakcióban szenvedő betegeknél viszont kombinációra van szükség szív-tüdő transzplantáció. Máj a cirrhosis pedig jelzés lehet májtranszplantáció. Cisztás fibrózis megköveteli a tüdő transzplantáció, míg leukémia a betegeket gyakran megmenti a őssejtátültetés. Olyan körülmények között, mint emlőrák, a szövetátültetések útján végzett rekonstruktív műtét képes lehet helyreállítani a női mellet.Burns gyakran megkövetelik bőr oltás, míg például a megszakadt végtagok balesetek után átültethetők.
Kockázatok, mellékhatások és veszélyek
A transzplantáció legnagyobb kockázata általában egy immunológiai túlreakció, amely képes vezet az idegen anyag elutasításához. A immunrendszer képzett idegen anyagok felismerésére és a szervezetből történő kiürítésére, amely felvázolja a graft kilökődésének alapját. Perakut kilökődés esetén a graftot a műtétet követő első órákban utasítják el. Allospecifikus és vér csoport-specifikus antitestek felelősek ezért, ami a fibrin lerakódások kialakulását eredményezi az oltványban hajók. Ennek következtében a beültetett szövet elpusztul. Bár az elutasításnak ez a formája aligha kezelhető, az akut kilökődés a műtét utáni első hetekben gyakran visszaszorítható immunszupresszív szerek és hasonló intézkedések. Az ilyen akut kilökődés celluláris intersticiális kilökődés és gyakrabban fordul elő vese transzplantáció például. A krónikus kilökődés viszont évekkel később következik be, és immunológiai reakciók miatt krónikus gyulladásos folyamatokkal függ össze. Ez a fajta elutasítás a legtöbb esetben ismételt transzplantációt tesz szükségessé. Eközben a transzplantációs gyógyszerek felfedezték a fehér további transzplantációját vér sejtek és exogén őssejtek, amelyek csökkentik az elutasítás kockázatát. Nem minden transzplantáció alkalmas minden beteg számára. Például immunológiailag és vércsoportonként a felkutatott anyagoknak meg kell egyezniük az ígéretesen átültetendő pácienssel. Mivel általában sokkal kevesebb transzplantáció áll rendelkezésre, mint amire szükség van, vannak várólisták Németországban. Az, hogy egy beteg milyen magasan szerepel a várólistán, a beteg általános állapotától függ feltétel, a siker esélye, az életkor és sok más tényező. A transzplantációt ma már országszerte végzik, hogy akut esetekben a szervek gyorsabban megtalálhatók legyenek, és különösen megfelelőbb anyagok rendezhetők el.
