Bevezetés
Szinonima: difoszfonátok A biszfoszfonátok kémiai vegyületek, amelyek két foszfátcsoporttal rendelkeznek, és tabletták formájában szedendő gyógyszerként vagy infúziós oldatként használják. A mindennapi klinikai gyakorlatban biszfoszfonátok jelenleg a leggyakrabban felírt gyógyszerek az oszteoporotikus csontelváltozások kezelésére. Ezen a klasszikus indikációs területen kívül olyan biszfoszfonát-tartalmú gyógyszerek, mint pl alendronsav vagy etidronsavat alkalmaznak a Paget-kór, csont metasztázisok és myeloma multiplex.
A biszfoszfonátok biológiai hozzáférhetősége általában nagyon alacsony. Szájon át történő beadás után a hatóanyagnak csak 1-10% -a szívódik fel a bélben nyálkahártya. Ennek az amúgy is alacsony aránynak csak 20-50% -a jut el végül a csontig, és ott felhalmozódhat.
A többit változatlan formában választják ki a vesék és a belek. Ezenkívül a különféle ételek és gyógyszerek további csökkenést okoznak a rendelkezésre álló biszfoszfonát mennyiségében. Átfogó vizsgálatokban a biszfoszfonát-koncentráció akár 40% -os csökkenését figyelték meg.
Ezért a szedés során szigorú előírásokat kell betartani alendronsav. A biszfoszfonátokat üresen kell bevenni gyomor fél órával reggeli előtt. Ezenkívül legalább 30-60 perces szünetet kell tartani a biszfoszfonátok és más gyógyszerek bevétele között.
A hatóanyag felszívódásának javítása érdekében a biszfoszfonátokat egy pohár csapvízzel kell lenyelni (ez kb. 200 ml-nek felel meg). Bár a biszfoszfonátok ilyen kis adagokban halmozódnak fel a szervezetben, orvosi alkalmazásuk számos mellékhatással jár. Nem jelentéktelen számú beteg szenved gyomor-bélrendszeri panaszoktól a biszfoszfonátok szedésekor. Mindenek felett, hányinger, hányás és a súlyos hasmenés a biszfoszfonátok leggyakoribb mellékhatásai közé tartozik.
A következő mellékhatások jelentkezhetnek:
Mivel a biszfoszfonátok komplexeket képeznek kalcium, a biszfoszfonátokat tartalmazó gyógyszerek mellékhatásokat okozhatnak. Például: Egyéb lehetséges mellékhatások a gyomor-bélrendszeri panaszok (emésztőrendszeri mellékhatások), például:
- Alacsony vér kalciumszint (hipokalcémia)
- Az ásványosítási hibák csontok a csontlágyulásig (osteomalacia). - Veseelégtelenség kialakulása, különösen akkor, ha a biszfoszfonátokat intravénásán túl gyorsan adják be.
- A biszfoszfonátokkal történő kezelés félelmetes szövődménye a nekrózisok kialakulása a állkapocscsont (oszteonekrózisnak). Szintén beszámoltak a combcsont atipikus töréseinek (combcsonttörések) gyakori előfordulásáról a biszfoszfonátokkal történő hosszú távú kezelés során. - Hányinger
- Hányás
- Hasi fájdalom
- Hasmenés (hasmenés)
- A nyelőcső gyulladása (oesophagitis), ill
- Fekélyek kialakulása (fekélyek)
Sok betegnél a biszfoszfonátok szedése során is jelentkeznek tünetek, mivel a biszfoszfonátok ritka mellékhatásai: Ezeknek a mellékhatásoknak a kockázata csökkenthető azáltal, hogy sok folyadékkal együtt beveszik őket, és szedésüket egy ideig fenntartják.
- Fejfájás
- Nyelési zavarok
- Súlyos viszketés
- Hajhullás (a pontos ok még nem ismert)
- Bőrkiütés
- Vertigo és
- Vérkép változik
Mellrák a biszfoszfonát-terápia nem mellékhatása, hanem alkalmazási területe. A biszfoszfonátokat gyakran használják a emlőrák. Elsősorban azért, mert sok nő van emlőrák hormonkezelésen kell átesnie, ami azonban jelentősen csökkenti a csont stabilitását.
Állítólag a biszfoszfonátok ellensúlyozzák ezt. A legújabb tanulmányok azt is kimutatták, hogy a biszfoszfonátok megakadályozhatják rák sejtek továbbterjedését a csontvelő. Eddig nincsenek olyan jelentős tudományos vizsgálatok, amelyek megerősítenék a biszfoszfonátok hatását a daganatok kezelésében csontvelő.
Hajhullás nem olyan tünet, amely szerepel a biszfoszfonátok lehetséges káros hatásainak listájában. Biszfoszfonát-társított fenyő elhalás a biszfoszfonát-terápia rettegett mellékhatása. Az állkapocs kifejezés elhalás a. halálára utal állkapocscsont és lágyrész.
A biszfoszfonátok bevitele és a baktériumok a száj (azaz egy nyitott seb, pl. a fog eltávolítása után) az állkapocs gyakoribb előfordulásához vezethet elhalás. Ilyen belépési pontok lehetnek gyulladások, de friss sebészeti sebek vagy apró sebek is, amelyeket a nem megfelelő felszerelés okoz fogsor.
A gyógyszeres kölcsönhatás és baktériumok az állcsont egy részének, az állcsont nekrózisának lehetséges kiváltó oka. Ebben az esetben a állkapocscsont ki vannak téve és hetekig nem gyógyulnak. Tünetek, például súlyos fájdalom, gyulladás, tályogok és sipolyok kialakulása, valamint rossz lehelet jelentkezik.
Kifejezett esetekben előfordulhatnak az állcsont törései. Különösen bizonyos típusú rák vagy csont metasztázisok, akik biszfoszfonátokat kapnak infúzióként a ér, jelentősen megnő az állkapocs nekrózis kialakulásának kockázata. A terápiás lehetőségek közé tartozik a rendszeres szájvíz, aprólékos szájhigiénia valamint helyi és szisztémás (a test egész területén) antibiotikum-terápia, de a gyógyulási folyamat gyakran hosszú.
Általában az elhalt csont anyagának műtéti eltávolítása általános érzéstelenítés alatt és a seb varrása is szükséges. Az állkapocs nekrózisának minél hatékonyabb megelőzése érdekében a biszfoszfonátokkal történő kezelés megkezdése előtt konzultálni kell a fogorvossal. A fogorvos megtisztíthatja az esetleges fertőzési gócokat a szájüregben, és így megnehezítheti azokat baktériumok belépni.
Rendszeres és körültekintő szájhigiénia szintén fontos szerepet játszik. Azoknak a betegeknek, akiknek infúzióval adják a biszfoszfonátokat, figyelembe kell venniük, hogy olyan fogászati eljárásokat, mint a fog eltávolítása vagy a beültetés, csak a biszfoszfonát terápia befejezése után szabad végrehajtani. Mivel a biszfoszfonátok a vese előbb vagy utóbb súlyos veseműködési zavar esetén nem javallt alkalmazásuk.
Ez azonban nem vonatkozik az összes hatóanyagra. Egyesek számára elegendő a veseelégtelenség dózisának módosítása. A biszfoszfonátok egy része, például a zoledronsav, mérgező a vesére. Ha ezt a készítményt károsodott betegek szedik vese működésében a veseelégtelenség kockázata nagymértékben megnő.
