A tiszafa zöld tűlevelű fa, amely gyógynövényként is felhasználható. Komponenseinek többsége azonban nagyon mérgező.
A tiszafa előfordulása és termesztése
Bár a fát európai tiszafának hívják, annak terjesztés területe az európai kontinensen is túlmutat. A tiszafa (Taxus baccata) az európai tiszafa vagy a tiszafa nevet is viseli. A fa a tiszafa (Taxaceae) családjába tartozik, és a tűlevelűek (Coniferales) rendjébe tartozik. Az európai tiszafa örökzöld tűlevelű, 2 és 15 méter közötti magasságot ér el. A helyi körülmények függvényében a tiszafa is nő mint cserje. Így a magas hegyekben vagy a sziklafelületeken még kúszó cserjesként is előfordul. A csomagtartó vörösesbarna kérgű. A fa levelei örökzöld tűk. A tiszafa virágzása áprilisban és májusban következik be. Augusztustól egy-két mag bontakozik ki a zöldbarna színű virágokból. Húsos borítású, vörös termőtestben találhatók. A magokat a madarak szétszórják. Bár a fát európai tiszafának hívják, elterjedési területe túlmutat az európai kontinensen. Élőhelye így Európától a Atlas Afrika északnyugati részén, Kis-Ázsiában és a Kaukázus térségében Észak-Iránig. Európában a tiszafa inkább árnyékos erdőkben virágzik. Parkokban vagy temetőkben díszcserjesként is megtalálható. A mészben és tápanyagokban gazdag talajt kedveli.
Hatás és alkalmazás
Az európai tiszafa alkotóelemei közé tartoznak a biflavonoidok, fenolok, C-vitamin, taxacinok, taxin A és taxin B. Egyéb alkotóelemek a betulozid, diterpének, bakkatin III, paclitaxelés a ginkgetin. A tiszafa maghéján kívül a fa minden más része mérgezőnek tekinthető. Még szárítás vagy főzés nem tudja megszüntetni a mérgező anyagokat. A farészek, például a magvak, a tűk, a kéreg és a fa toxicitása fánként változik. Az évszaktól is függ. Másrészt az érett gyümölcsök vörös maghéja nem mérgező. Ezeknek van édes íz és nyersen fogyasztható. A mérgező magokat azonban semmilyen körülmények között nem szabad lenyelni, mivel mérgezőek. A gyümölcsök hasznosak a skorbut ellen. A gyermekeknek tartózkodniuk kell a gyümölcsök fogyasztásától, mivel fennáll a magok lenyelésének veszélye. Gyógyászati felhasználásra elsősorban a tiszafa friss ághegyeit használják. A gyógyászati hatóanyagok közé tartoznak a cianogén glikozidok, például a biflavonoidok, a taxifilin, a ginkgetin, a szciadopititin, a baccatin III, valamint a diterpén alkaloidok taxán típusú. Külső használatra a fa tűiből készített tinktúrát használják. A terápia of bőr paraziták. Mivel a közönséges tiszafa hatóanyagai alkalmasak a rák, belsőleg is használják, toxicitásuk ellenére. Az önkezelés azonban nem lehetséges, ezért a gyógynövény alkalmazását mindig orvos felügyelete alatt kell elvégezni. A középkorban a tiszafa terápiásként is működött füstölő. Így a füst belélegzése megkönnyebbült hideg olyan tünetek, mint a köhögés és megfázás vagy tüdő betegségek. Mérgező hatása miatt a hagyományos orvoslás a modern időkben nagyrészt elhagyta az európai tiszafát. Ennek azonban terápiás értéke van homeopátia. Ez utóbbi a tiszafa gallyakból állítja elő a Taxus baccata homeopátiás gyógyszert. Ebből a célból a gyógymód olyan mértékben hígul, hogy nem okozhat kárt. Többek között emésztőrendszeri panaszok kezelésére és bőr betegségek.
Fontosság az egészség, a kezelés és a megelőzés szempontjából.
Az ókorban a tiszafát először az emberek megmérgezésére használták. Így a fa mérgét gyors hatásúnak és hatásosnak tekintették. A kelták tiszafát használtak nyílmérgeikhez. Ezenkívül a tiszafa mágikus hatású volt, és képes volt megidézni vagy elűzni a szellemeket. Ezenkívül a tiszafából készült varázspálcák gyártásával is foglalkoztak. Számos kultúra minősítette a tiszafát szentnek. A középkorban a tiszafát gyógynövényként is alkalmazták. Az egyik első terápiás használó Avicenna perzsa orvos volt 1021-ben, aki először a növényt használta kezelésére veszettség, kígyómarás, epehólyag-panaszok és máj betegségek.A népi gyógyászatban akkor az európai tiszafát használták kezelésére szív panaszok, epilepszia, reuma, torokgyík, rüh vagy féregfertőzés. Nőknek adták elő promóció céljából menstruáció. A tiszafatűek főzete hatékony abortőrként is szolgált. A tiszafa toxicitása azonban olyan kockázatot jelentett a betegek számára, amelyet nem szabad lebecsülni. Mivel ma már számos nem mérgező alternatíva áll rendelkezésre, gyógynövény a mai napon eltekintett a mérgező növény használatától. Az 1990-es évek óta a tiszafa ismét érdekli az ortodox orvostudományt a sejtosztódást gátló anyag sikeres félszintetikus izolálása miatt paclitaxel. Ezt az anyagot korábban csak a csendes-óceáni tiszafa (Taxus brevifolia) kérgéből lehetett izolálni. Az izolálást a tiszafa tűkben lévő taxánvegyületekből végeztük. Így a tiszafából származó anyagokat manapság olyan rákok ellen használják, mint pl petefészekrák, hörgőrák és emlőrák. Mivel azonban fennáll a súlyos mellékhatások kockázata, az alkalmazásra csak a kezelés minden más formájának sikertelensége esetén kerül sor. Homeopátia tiszafa anyagokat elsősorban a bőr kiütések és emésztési rendellenességek. Egyéb indikációk: szív betegség, köszvény, reumaés máj betegség.
