Bevezetés
Az elektroneurográfia (ENG) egy neurológiai diagnosztikai módszer, amely meghatározza a idegek elektromos impulzusok továbbítására és ezáltal például egy izom gerjesztésére. Ez a technika lehetővé teszi idegek serkenteni kell, és elektromos aktivitásukat felületesen kell végezni, hogy pontosabb megállapításokat lehessen tenni a beteg panaszainak neurológiai alapjairól. Ezt a mérést használják az idegvezetési sebesség (NLG) és így az ideg gerjesztésétől a válaszig tartó idő meghatározására, például az ideg által szállított izom izomrángása formájában.
Ahhoz, hogy egy ideg normálisan tudjon továbbítani, mind az ideg (axon) és az ideg körüli hüvely (mielinhüvely) épnek kell lennie. A klinikán elektroneurográfiát alkalmaznak a funkcionális állapot ellenőrzésére idegek. Erre sokféle betegség esetén lehet szükség.
Ezenkívül az elektroneurográfia segítségével meg lehet különböztetni, hogy a beteg tünetei ennek következményei-e idegkárosodás vagy izomkárosodás. Végül az elektroneurográfiát használják a besoroláshoz idegkárosodás (degeneráció) pontosan azért, hogy az idegkárosodás utáni gyógyulási folyamatot kövesse.
- Mindenféle baleset, például vágás
- Börtönök, például carpalis alagút szindróma
- Az idegrostok (axonok) károsodása
- Alkohol-visszaélés (polineuropátia) után
- A környező héj (mielin) károsodása, például cukorbetegségben (diabéteszes neuropátia),
- Például az ideg és az izom közötti átvitel károsodása myasthenia gravis.
Egyetlen ideg sok idegrostból áll.
Ezek lehetnek motorosak (mozgáshoz), szenzorosak (érzéshez) vagy autonómak (akaratlan tevékenységek, például emésztés). A testünk legtöbb idege ebből a három idegtípusból áll. Az elektroneurográfia szempontjából fontos idegek azonban többnyire tisztán motorosak vagy pusztán szenzorosak.
Általában az idegeket a méret vagy átmérő szerint különböztetjük meg idegszál és hogy az ideg további el van-e izolálva (mielinálva). Általánosságban elmondható, hogy a nagyobb átmérőjű idegek gyorsabban vezetik az elektromos impulzusokat, a szigeteléssel rendelkező idegek pedig gyorsabban vezetik az elektromos áramot is. Mindkét esetben ez az ideg által szolgáltatott terület gyorsabb reakciójához vezet, például ha fájdalmasan megégeti az idegét ujj a főzőlapon (szenzoros), majd húzza el a kezét (motor).
Az elektroneurográfiában különféle paramétereket rögzítenek. Általában különbséget tesznek a motoros és az érzékszervi idegek vizsgálata között. Csak azokat az idegeket lehet megvizsgálni, amelyek elektromos potenciálváltozását a felszínen elektródák képesek detektálni, mivel a mélyebb tűelektródákat szinte soha nem használják elektroneurográfiához.
A motoros idegek elektroneurográfiáját gyakran hajtják végre. A motoros idegek közé tartoznak azok, amelyek a agy az izmok felé, és felelősek a test mozgásainak irányításáért. A motorideg vizsgálatakor az ideget egy bőrelektróda stimulálja, majd kisül (depolarizálódik), és ez az elektromos feszültségkülönbség az ideg mindkét irányában elterjed.
Ha az ideg és a szállított izom ép, az izom összehúzódik. Ez az időtartam csak néhány milliszekundum, amelyet az első és a második elektróda közötti feszültség időbeli különbségéből mérnek, és összehasonlítják az egészséges alanyok értékeivel egy cél skálán. Az ideg ingerlésétől az izom összehúzódásáig eltelt idő (idegvezetési sebesség) mellett az elektroneurográfia gyakran méri az izom összehúzódásának erejét, valamint az izomba érkező elektromos potenciál erejét.
2. érzékeny idegek elektroneurográfiájaAz érzékeny idegek viszont továbbítják az ingereket a bőrből a agypéldául azért, hogy tudjuk, amikor egy tárgy túl forró, és megéghetjük magunkat. Ez a felfogás a bőrben az érzékszervekkel összekapcsolt szenzoros sejteken keresztül zajlik, amelyek viszont továbbítják a jelet a agy. Az érzékeny idegek működésének vizsgálatához a bőr egy bizonyos területét egy felületes bőrelektróda stimulálja és irritálja.
A bőrirritáció elektromos impulzust észlel az ideg mentén egészséges önkéntesekben, ami ezt az érzést továbbítja az agyba. Emiatt egy második elektróddal meghatározható az ideg mentén bekövetkező feszültségváltozás, valamint az idegvezetési sebesség és a jel erősségének kiszámításához. Az elektroneurográfiának szinte nincs mellékhatása. Ezért alacsony kockázatú rutin eljárásnak tekintik, amelyet minden nap nagyon gyakran végeznek.
Néhány beteg az idegek elektromos stimulációját kellemetlen vagy kissé fájdalmasnak tartja. A legtöbb esetben az idegvezetési sebességet a bőrre felvitt tapadó elektródákkal mérik. Ezeknek az elektródáknak a rögzítése fájdalommentes.
Bizonyos körülmények között azonban egy allergiás reakció különösen tapaszallergiás betegeknél fordulhat elő. Megfelelő feszültség esetén azonban maradandó károsodás nem következhet be. Különös gonddal kell eljárni a pacemakerrel rendelkező betegeknél. Ebben az esetben alaposan meg kell fontolni, hogy sürgősen szükséges-e a vizsgálat, vagy más vizsgálati eljárás is igénybe veheti-e.
