Rogers Siegmund Freuddal ellentétben optimista szemléletet vallott az emberről, nevezetesen a humanista pszichológiáról. Eszerint az ember olyan lény, aki belső lehetőségeinek megvalósítására és alkotói képességeinek fejlesztésére törekszik. Végül az emberi természet mindig a jó felé hajlik, és kedvezőtlen emberi környezetben nemkívánatos fejlemények merülnek fel. A jóra való erő mindenkit arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb fokú önteremtés felé törekedjen.
Az embernek képesnek kell lennie önmagának fejlesztésére
Rogers szerint pszichoterápia segítenie kell az embereket abban, hogy képesek legyenek visszavezetni az utat, amikor az el van akadályozva számukra. Egyik könyvében idézi Lao Tzu kínai filozófus mondatát: „Ha elkerülöm a befolyásolást, az emberek önmagukká válnak”. Carl Rogers az emberi lény válását, fejlődését hangsúlyozza. Számára nincs olyan végleges állapot, amelyet az ember elérhet az életében. Az emberi lény folyamatos változás folyamatában van.
Minél jobban képes az ember torzulás nélkül érzékelni magában a belső és külső ingereket, vagyis kongruensnek lenni, annál inkább hajlamos elfogadni önmagát, és ennek következtében szükség esetén megváltozni. Ha az ember képes elfogadni önmagát és esetleg megváltozni is, akkor tökéletességének irányába fejlődik.
Ezt az „aktualizációs tendenciát tekintjük az emberi viselkedés és tapasztalat jelentésének és fejlődésének legfontosabb elvének. Ez arra készteti az emberi szervezetet, hogy minden fizikai, szellemi és szellemi lehetőségét kifejlessze és fenntartsa. ” (Svájci Személyközpontú Társaság Pszichoterápia és tanácsadás (SGGT)) Ha ez a fejlődés kedvezőtlenül halad, akkor megteheti vezet elzáródásokhoz, mentális rendellenességekhez és gátlásokhoz, vagy destruktív, irracionális, antiszociális viselkedéshez.
Carl Rogers személyközpontú pszichoterápiája: először az ember jön.
Rogers számára, terápia mindenekelőtt két ember találkozása. Martin Buber filozófus „párbeszédes elvéhez” hűen az ember énje csak az Én-től a Te-ig érintkezve fejlődhet ki, és nem akkor, amikor az egyik ember a másik megfigyelésének vagy kezelésének tárgyává válik. A terapeuta, mivel ez a „Te”, segít az ügyfélnek aktualizálni önmagát.
Rogers gyakorolt pszichoterápia és tanácsadás klinikai pszichológusként tizenkét évig, majd három amerikai egyetemen tanított pszichológia és (részben) pszichiátria professzorként 1940 és 1963 között. Az 1960-as években Rogers társalapítója lett a „Személy Tanulmányozási Központjának”. a kaliforniai La Jollában, ahol élete végéig dolgozott. Az terápia és a tanácsadói megközelítés a fejlesztés több szakaszán ment keresztül, amelyek a nevében is tükröződtek: a „nem direktív pszichoterápiától és tanácsadástól” az „ügyfélközpontú terápiáig” át a „személyközpontú megközelítésig”.
Az ötvenes évek végén Reinhard Tausch hamburgi pszichológiai professzor elhozta a koncepciót a német ajkú világba, és a „társalgási pszichoterápia” nevet adta neki. 1950-ben megalapították a „Társaság a tudományos beszélgető pszichoterápiát” (GwG), amely továbbfejlesztette és továbbképző tanfolyamok fejlesztésével tovább erősítette a koncepciót.
