Az in situ hibridizáció a kromoszóma-rendellenességek kimutatására szolgáló módszer. Speciális címkézéssel jár kromoszómák liszttel festékek és egy DNS-szondához kötjük őket. Ezt a technikát használják a genetikai mutációk prenatális diagnosztizálására.
Mi az in situ hibridizáció?
Az in situ hibridizáció magában foglalja a specifikus jelölést kromoszómák liszttel festékek és DNS-szondához kötjük őket. Ezt a technikát alkalmazzák a gén mutációk. In situ hibridizáció vagy fluoreszcencia in situ hibridizáció molekuláris genetikai kimutatásával jár nukleinsavak specifikus szövetekben vagy sejtekben található RNS-ből vagy DNS-ből. Normális esetben ezt a típusú diagnosztikát alkalmazzák strukturális vagy numerikus kromoszóma-rendellenességek kimutatására terhesség. Erre a célra mesterségesen előállított szondát használnak, amely maga is nukleinsavból áll. Ezután kötődik a nukleinsavak a szervezetben bázispárosítással. Erre a kötésre a hibridizáció kifejezés utal. A detektálást a páciens élő struktúráján végzik, ezért megfelel az in situ detektálásnak. Ettől meg kell különböztetni azokat az in vitro módszereket, amelyeknél a kimutatás a kémcsőben történik. A módszert a 20. században fejlesztették ki Joe Gall és Mary Lou Pardue tudósok. A technika azóta fejlődött. Például, míg akkor radioaktív szondákat használtak, a lisztoszcenciával jelzett szondák kovalens kötéssel molekulák használják ma.
Funkció, hatás és célok
Az in situ hibridizációt általában kromoszóma-rendellenességek, olyan kromoszóma-rendellenességek kimutatására használják, amelyeket a karogramm nem képes kimutatni. Így a módszert mindig akkor alkalmazzák, amikor az örökletes betegségeket meg kell határozni terhesség. Mivel a kromoszóma-rendellenességek olyan problémát jelentenek, amelyet ma nem szabad lebecsülni, a módszer alkalmazása az idő múlásával növekedett. A hibridizációt az anya sejtjeinek natív sejtjeivel végezzük magzatvíz. A technika alapja a színnel jelölt próba kötése a DNS-fragmensekhez. A megkötésnek köszönhetően később mikroszkóppal lehet értékelni a példányszámot, mivel az egyes másolatok fényjelet bocsátanak ki, és így láthatóvá tehetők a mikroszkóp alatt. Erre különböző eljárások vannak. Vagy az elemzés közvetlenül a kötés után történik. Ebben az esetben egy lisztoszcencia festék, mint pl biotin használunk, amely közvetlenül a DNS-szondához van kötve. Az in situ hibridizáció indirekt módszerében az elemzés nem hajtható végre azonnal a hibridizáció után, mert a fluoreszcens anyagok csak a hibridizáció után tudnak a próbához kötődni. Ezt a közvetett módszert gyakrabban használják, mint a közvetlen módszert, mert érzékenyebbnek tekintik. A technikák között szerepelnek kromoszómaspecifikus centrométeres DNS-szondák, lokusz-specifikus DNS-szondák, kromoszómaspecifikus DNS-könyvtárszondák és összehasonlító genom-hibridizációk. A kromoszómaspecifikus centromér DNS-szondák felhasználhatók a kromoszómális numerikus rendellenességek kimutatására. Vagyis elsősorban másoláskor vagy törléskor használják őket kromoszómák gyanúsak. A lokusz-specifikus DNS-próbák elsősorban olyan minimális mutációk detektálására alkalmasak, amelyek nem mutathatók ki a karogrammban. Kromoszómaspecifikus DNS-könyvtárszondát használnak különösen az inszerciók és transzlokációk detektálására. Az összehasonlító genom-hibridizáció viszont átfogó elemzés a kromoszómális anyag veszteségeinek és nyereségeinek elemzéséhez. Ma az in situ hibridizáció nagy jelentőséggel bír a különféle kromoszóma mutációk diagnosztikájában. A diagnosztikában Down-szindrómapéldául a próbák a 21. kromoszómához kötődnek. Erre a célra általában kromoszómaspecifikus próbákat alkalmaznak, amelyek a betegség gyanúja esetén alkalmazhatók. Gyanú felmerülhet például abban az esetben, ha a szülők korábban olyan gyermeket szültek, aki betegségben szenved és ultrahang a kép szembetűnő. Ha kettős kötés helyett hármas, és hármas színjelet eredményez, akkor a diagnózis megerősítettnek tekinthető.
Kockázatok, mellékhatások és veszélyek
Például a PCR-től eltérően az in situ hibridizáció sokkal kevésbé érzékeny a szennyezésre. Ezenkívül az eljáráshoz szükséges idő rendkívül rövid. Mivel azonban az embriók különösen kromoszómamintákat képeznek, a jelen lévő minták nem használhatók arra, hogy biztosan következtessenek a kromoszóma többi részére. terjesztés és ezáltal más sejtek genetikai állapota. A színes jelek más okokból átfedhetnek vagy láthatatlanok is maradhatnak. Így az in situ hibridizáció diagnosztikai eszközként terhesség viszonylag hajlamos a tévedésre. Téves diagnózisok fordulhatnak elő, és a szülők dönthetnek az egészséges ember ellen embrió. Az in situ hibridizáció hibajelenségének csökkentése érdekében legalább két embrionális sejtet kell egyszerre megvizsgálni. Két sejt párhuzamos vizsgálatával ma már csak elenyésző a téves diagnózis kockázata. A szülők tehát ilyen esetben a diagnózisra támaszkodhatnak. Az in situ hibridizációt nem minden terhes nőnek ajánlják, hanem csak a kockázati csoportba tartozó nőknek. Mindazonáltal a terhes nők saját kérésére nem tagadják meg az ilyen típusú diagnózist. Rendellenes ultrahang eredmények vagy rendellenes szérum késztetheti az orvost a diagnosztikai eljárás felajánlására. Ma az in situ hibridizáció felhasználható a kromoszóma-rendellenességek nagy részének diagnosztizálására, de korántsem mindegyikre. Ezért az in situ hibridizációt soha nem szabad egyedül végrehajtani, hanem mindig egy hagyományos kromoszómatesztel együtt kell használni. A terhes nő gondozása nagy szerepet játszik ebben az eljárásban. Ezért az elemzés előtt alapos megbeszélést folytatnak a diagnosztikai módszerről a kismamával, tájékoztatva őt a technika kockázatairól, lehetőségeiről és korlátairól.
