Milyen terápiát alkalmaznak az acromioclavicularis ízület pótlására?
Mint sok sérülésnél, konzervatív vagy műtéti eljárás is lehetséges az acromioclavicularis ízület pótlására. A döntés súlyosságától függ acromioclavicularis ízületi diszlokáció, a tünetek és a beteg aktivitásának mértéke. A Rockwood I vagy Tossy I sérüléseket mindig konzervatív módon kezelik, mivel a kapszula / szalag készülékének repedése nem történt.
Az acromioclavicularis ízület megsemmisítésének ajánlott terápiája az igényeken alapuló, rövid távú, fájdalom és nem szteroid gyulladásgátlók (NSAID-ok, pl diclofenac or ibuprofen) egy lokálissal kombinálva is fájdalom- a jégkezelés enyhítése (krioterápia) az acromioclavicularis ízület. Súlyos mozgás esetén fájdalom, az acromioclavicularis ízület néhány napig egy váll karszalagban is rögzíthetõ (pl. Gilchrist kötés). A Rockwood II és Tossy II sérülésekre vonatkozó terápiás ajánlások ellentmondásosak.
Míg egyesek a fent leírt konzervatív eljárást támogatják, esetleg valamivel hosszabb immobilizációval a váll karkötésben (1-2 hét) és az azt követő fizioterápiával (fizioterápia), a jó funkcionális terápiás eredményekre hivatkozva, mások műtétet javasolnak acromioclavicularis ízületi diszlokáció mert úgy vélik, hogy a fennmaradó rendellenesség az acromioclavicularis ízület kialakulásához vezet arthrosis. Véleményünk szerint a döntéseket minden egyes esetben a beteggel együtt kell meghozni, az előnyök és hátrányok mérlegelését követően. Sem az egyik, sem a másik megközelítés nem lenne alapvetően téves.
Sebészeti terápia
Konszenzus van az akromioclavicularis diszlokáció műtét javallatában, a Rockwood III vagy Tossy III sérülésekkel kezdve, főleg fiatalabb, aktív betegeknél vagy olyan betegeknél, akiknek gyakran szükségük van hivatásukon felüli munkára. Ezekben az esetekben a konzervatív megközelítés a váll funkcionális korlátozásait eredményezné. Annak érdekében, hogy ne kockáztassa meg a műtéti szövődményeket, az idősebb betegek számára konzervatív terápia ajánlott.
Számos műtéti eljárás létezik az acromioclavicularis ízület pótlására. Különböznek abban, ahogy az acromioclavicularis ízület stabilizálódik. Mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai.
A kapszula / szalag készülék rekonstrukciója opcionális. A tendencia az, hogy a szakadt struktúrákat az öngyógyításra bízzák. Sok ember véleménye szerint nincs hátránya az acromioclavicularis ízület stabilitásának.
Mások inkább a kapszula / szalag készüléket varrják.
- Rögzítő varrat: Lassan oldódó, stabil szálat (pl. PDS zsinór) vezetünk át a coracoid alatt, és rögzítjük a kulcscsont a vállízület. Előny: Nincs fém beültetés.
Jó vállmozgás. Hátrány / veszély: A redukció elvesztése (a kulcscsont újbóli emelkedése). Idegkárosodás (N. musculocutaneus).
- Horoglemez: Fémlemez kerül ívelt végével az alátét alá acromion és egyenes része az oldalsó kulcscsonthoz van csatolva a váll sarokízület.
Előny: Stabilitási hátrány / Veszély: A váll mozgásának korlátozása. Lehetséges impingement szindróma. A fém eltávolítása 6 hét után szükséges.
- Feszítő heveder: Az ízület stabilizálását egy vagy két Kirschner-huzallal lehet elérni, amelyeket a acromion kulcscsont és amelynek köré dróthurkot kötnek nyolc fordulaton.
Előny: Stabil. Idegsérülés nem valószínű. Hátrány Veszély: Fém törés.
Fémvándorlás. A mozgás korlátozása.
- Csavaros csatlakozás: Egy csavar az oldalról kulcscsont vége a coracoidba stabilizálja a kialakult acromioclavicularis ízületet. Előny: Stabilitási hátrány / veszély: Csavarok fellazulása.
Csavar törés. A mozgás korlátozása. Kulcscsont törés lehetséges.
A sorozat összes cikke:
