Tünetek
Ledderhose betegség esetén a járás képessége általában romlik. A csomópontok ugyanis a lábfejen helyezkednek el, különösen a talpboltív legmagasabb pontján, a talp közepén. Csak egy csomó lehet, de több csomó és szálképződés is.
Ha ezek kimondják és eloszlanak az egész lábfejen, a csomópontok általában szilárdan kapcsolódnak az izmokhoz és a felettük lévő bőrhöz. Ezzel szemben a Ledderhose-betegség enyhe formájában a plantáris fascia csak egy kis része érintett, és sem a bőr, sem az izmok nem mutatnak tapadást. Az érintettek körülbelül 25% -ának mindkét lábán Ledderhose-betegség van.
Diagnózis
A Ledderhose betegség diagnózisa a páciensnél kezdődik kórtörténet. A jellemzően gyalogláskor jelentkező tipikus panaszok miatt, amelyeket gyakran az első észlel az érintett, valamint a fizikális vizsgálat, a kezelőorvos már gyakran felteheti a Ledderhose-kór gyanúját. A láb vizsgálata során viszonylag kemény csomók figyelhetők meg, amelyeket nehéz kézzel mozgatni.
A csomók tényleges méretének meghatározásához diagnosztikai képalkotó berendezéseket használnak. Különösen egy ultrahang a vizsgálat a háziorvosok számos praxisában elvégezhető. Annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk a csomók egyedi elterjedéséről, mágneses rezonancia tomográffal (MRT) is készíthetők képek.
A csomópontok mikroszkópos vizsgálatával abszolút bizonyosság érhető el a Ledderhose-betegség jelenlétében. A vizsgált anyag eltávolítható biopszia vagy a csomók eltávolítására irányuló műtét során, amelyet a patológia szakembere vizsgál. A mágneses rezonancia tomogramon a tipikus Ledderhose-kórcsomópont rosszul meghatározott, beszivárgó tömegként jelenik meg az ínlemezben a lábizom talpa közelében.
A láb noduláris elváltozásainak lehetséges differenciáldiagnózisainak kizárására mágneses rezonancia képalkotó vizsgálatot, azaz a láb MRI-jét kell feltüntetni. Az MRI különösen jól alkalmazható lágy szövetek képalkotására. Mivel a Ledderhose-betegség göbös változásai kötőszöveti sejtanyag, ezt fel lehet ismerni az MRI-ben a láb ínlemezétől (talpi aponeurosis) kiinduló tér tömegeként. A jel intenzitása különböző szekvenciákban értékelhető.
A lehetséges szekvenciákban a kötőszöveti-szerű változás alacsony jelűnek, azaz sötétnek tűnik a környező szövethez képest. Továbbá látható, hogy a fibromatózus szerkezet növekszik a beszivárgás során, azaz behúzódik a környező struktúrákba, például az izmokba, inak, zsír és bőr. Ha további kontrasztanyagot injektálunk, a szövet egyenletes kontrasztanyag-dúsulása figyelhető meg.
A sorozat összes cikke:
