Szinonimák tágabb értelemben
optikai illúziók, vizuális illúziók
Meghatározás
Az optikai illúziók vagy az optikai illúziók a látás, azaz a látás érzékelésének illúziói. Ezek a látás szinte minden területén előfordulhatnak, például a következők vannak:
- Mélységi illúziók
- Színes illúziók
- Geometriai illúziók
- És még sok más.
Az optikai illúziókat az okozza, hogy a vizuális rendszer rosszul értelmezi a vizuális ingert. Egy képet, amelyről végül tudomásunkra jut, nem kizárólag a szem és az idegsejtek objektív információi hozzák létre, hanem csak a mi agy.
Tehát amit végül észlelünk, az szubjektív, és egy vizuális inger feldolgozásából származik a meglévő tapasztalatokkal és emlékekkel. A más érzékszervekből származó kiegészítő információk segítségével vagy a kiváltó tényezők eltávolításával gyakran bemutathatók és bizonyíthatók az optikai illúziók. Az érzékelés pszichológiájában az optikai illúziókat vizsgálják, mivel ezek lehetővé teszik az optikai ingerek további agy.
A geštalt-pszichológia az optikai illúziókat szisztematikusan előállítja és elemzi. Gyakorlatilag végtelen sokféle optikai illúzió létezik, de származásuk szerint különböző csoportokra oszthatók. Különösen a fényerő különbségeinek érzékelése nagyon szubjektív.
Alkonyatkor ugyanaz a színtónus sokkal élénkebbnek tűnik, mint erős napsütésben. Emiatt egy szürke bár, amelynek mindenhol ugyanaz a szürke értéke, sötét környezetben is világosabbnak tűnik, mint világos környezetben. Az agy értelmezheti a fény és az árnyék viszonyát is.
Az agy megtapasztalta, hogy egy tárgy sötétebbnek tűnik az árnyékban. Ezért ugyanennek az árnyalatnak világosabb színt tulajdonít, ha gyanítja, hogy árnyékhatásról van szó, mivel a szín „csak az árnyékon keresztül lett sötétebb”. Ha körülbelül fél percig zöld négyzetre szegezi a szemét, majd közvetlenül a szomszédos fehér területre tekint, vöröses négyzet jelenik meg.
A retinán ugyanis úgynevezett utóképet látunk a korábban megtekintett tárgy kiegészítő színében (kiegészítő színek: piros-zöld; kék-narancs; lila-sárga). A negatív utóképet az okozza, hogy a retina színreceptorai gyakorlatilag „elfáradnak”. Legalább 30 másodpercig tartó állandó gerjesztés után ezek a receptorok átmenetileg „megvakulnak”, ami azt jelenti, hogy már nem küldenek jeleket az agyba.
A regenerálódásukig eltelt idő alatt a kiegészítő színek jelei viszonylag túlsúlyban vannak, így a valójában fehér terület vörösnek tűnik. Az optikában is minden relatív. Agyunk nem önmagában értékeli az alakot, hanem mindig összefüggésben.
A sok kis körrel körülvett kör tehát nagyobbnak tűnik, mint egy azonos méretű kör, amelyet sok nagy kör vesz körül. A „viszonylag” nagyobb vagy kisebb benyomása így átkerül. Ezenkívül a képet mindig a háromdimenziós világ részeként értékelik.
Ez azt jelenti, hogy a képek feldolgozása során az agy tapasztalatból feltételezi, hogy a tárgyak a szemtől való távolság növekedésével egyre kisebbek lesznek. A térbeli mélység benyomását keltő képeken az azonos méretű tárgyak vagy emberek kisebbek jelennek meg a kép alján, mint hátul. Ez a fajta optikai csalódás felhasználható az építészetben, a fotózásban és a filmekben annak érdekében, hogy bizonyos tárgyak nagyobbak vagy kisebbek legyenek, vagy közelebb, vagy távolabb legyenek a megfigyelő szemétől.
Sok optikai illúzió létezik, ahol a néző úgy véli, hogy a kép egyes részei elmozdulnának. Ennek az illúziónak a létrehozásához egyes esetekben a fej magát meg kell mozgatni, de néha nem. A mozgás általában azokon a helyeken figyelhető meg, amelyekre a szem nem fókuszál abban a pillanatban.
A mozgás illúziója mindig akkor keletkezik, amikor egy (gyakran kicsi) tárgyat nézünk, amely olyan környezet előtt helyezkedik el, amely semmilyen jelet nem ad térbeli helyzetéről. A ténylegesen egyenes vonalak görbének tűnhetnek a néző számára, ha a kép teljes benyomását például különböző színjátékok vagy más zavaró elemek irritálják. Ennek eredményeként az egyenes vonalak gyakran görbének tűnnek. Még két párhuzam is megjelenhet egymásnak ferdén, ha a környező más vonalak zavarják az összképet.
Az optikai csalódásnak ezt a jelenségét először Hugo Münsterberg írta le 1874-ben, ezért „Münsterberg illúziójának” is nevezik. A vizuális információk feldolgozása során az agy felerősíti a képek már meglévő kontrasztjait. A fekete háttéren fehér rács mellett a megfigyelő azt gondolja, hogy látja, hogy szürke színfoltok világítanak a fehér vonalak metszéspontjában, mert a kontrasztok túl hangsúlyosak.
A szürke foltok azonban csak addig láthatók, amíg az ember nem koncentrál rájuk. Mivel ezt a megfigyelést először Ludimar Hermann tette, a rácsot ennek megfelelően Hermann rácsnak is nevezik. A vizuális benyomások feldolgozása során az agy nagyon nagy hangsúlyt fektet a vonalakra és az élekre, mert ezek orientációt biztosítanak számára.
Hajlamos az ismerős minták újrafelfedezésére is, amikor felismeri őket. Következésképpen az észlelés során vonalak és élek kerülnek hozzáadásra, amelyek ezután egy ismert objektum létrehozására szolgálnak. Ennek eredményeként, amikor egy képet olyan körökkel nézünk, amelyek bizonyos helyeken mélyedésekkel rendelkeznek, akkor azt képzeljük, hogy egy fehér háromszög látható.
Egyes tárgyak több szempontból, különböző szempontokból érzékelhetők. Ide tartoznak az úgynevezett billenő figurák, mint a Necker-kocka. Itt egyéni tapasztalataink határozzák meg azt a pozíciót, amelyben az alakot (kockát) előnyösen érzékelik, bár az ember még mindig képes megérteni mindkét nézetet.
A „billenő ábra” kifejezés abból a tényből származik, hogy a kocka megdőlni látszik, ha az ember a kocka egy helyzetére koncentrál hosszabb megfigyelés során. A mindennapi élet különböző területein optikai illúziók használhatók bizonyos hatások elérésére. Például a filmben a mozgás illúzióját használják ki, ahol az egyes képek gyors egymásutánisága a mozgás illúzióját kelti.
A festészetben is néhány optikai illúziót használnak stilisztikai eszközként, például optikai nagyítások elérésére. Másrészt természetesen a mindennapi életben is előfordulnak nem kívánt optikai illúziók, amelyek becsapják az érzékelésünket, ami zavartsághoz vezethet. Bizonyos körülmények között például úgy tűnik, hogy az utak lefelé vezetnek, amelyek a valóságban felfelé haladnak, és fordítva.
A mozgás illúziójának jelensége például akkor figyelhető meg, amikor egyetlen csillag a sötét égbolton van, amely ekkor mozogni látszik. Az optikai illúziók a mindennapi életünk szerves részét képezik. Ezek azon a tényen alapulnak, hogy észlelésünk szubjektív, és az objektív külső ingereket erősen befolyásolja az agy, valamint a már megszerzett tudás és tapasztalat.
Az optikai illúziókat gyakran csak öntudatlanul érzékeljük, vagy nem vesszük észre, hogy egy illúziónak engedünk, amíg a kiváltó tényezők kikapcsolása vagy az információk más érzékszervekből történő behúzása az ellenkezőjét nem bizonyítja. Ezt számos területen hasznosítják, például a film, a festészet vagy az építészet területén. További érdekes információk a szemészet ezen területéről: A szemészet minden korábban publikált témájának áttekintése megtalálható a Szemészet AZ oldalon.
- Optikai csalódás magyarázata
- Piros- Zöld- Gyengeség
- Színvakság
- A színlátás vizsgálata
