Az összes törés jó 20-25% -ával a törés disztális sugarú, vagy köznyelven más néven csukló törés, a csukló leggyakoribb törése az egész testben. Egyrészt a carpal csontok nagyon finom és instabil csontok, amelyek a legkisebb erő alkalmazásával is károsodhatnak. Másrészt a kéz kitett anatómiai helyzete és csukló nagyobb sérülésveszélyhez vezet.
Jellemzően az idősebb betegeket érinti a csukló törés, de a sportolók, különösen a snowboardosok is megsérülhetnek, ha rosszul esnek le. Mivel a csuklótörések általában bonyolult törések, a konzervatív módszerek általában nem elegendők a törés optimális kezeléséhez. A műtét körül nincs út. De hogyan hajtják végre egy ilyen csuklótörési műtétet, milyen kockázatokkal jár, és milyen esélyei vannak a gyógyulásra?
OP
Először is, az utóbbi években a traumaműtéteknél is kialakult az az iránymutatás, hogy a műtétet csak akkor szabad elvégezni, ha minden más lehetőség kimerült, kvázi „ultima ratio” -ként. Ennek megfelelően elsősorban konzervatív kezelési lehetőséget kell fontolóra venni. Abban az esetben, ha a csuklótörés, konzervatív kezelés lehetséges, ha a törés nem mozdul el, vagyis a törés szélei nem mozdulnak el egymástól.
Ha a csonttöredékek egymáshoz képest elmozdulnak, akkor először redukciót kell végrehajtani: Ebből a célból a csontdarabokat feszültségre helyezzük, azaz széthúzzuk. Kb. 10 perc vontatás után a csontdarabokat kívülről egymáshoz viszonyítva helyezzük el.
Ezután a vakolat stábot legalább 6 hétig kell alkalmazni, valamint rendszeres nyomon követést Röntgen ellenőrizze, hogy a csökkent csonttöredékek ne csúszjanak vissza. Konzervatív kezelés logikailag nem lehetséges olyan többrészes törések esetében, amelyekben szilánkok vagy apró csonttöredékek még kialakulhatnak. Ezeket lehetetlen „kívülről” visszahozni a helyes helyzetbe.
Ezért ilyen esetekben sebészeti eljárásokat kell alkalmazni: Megkülönböztetik a nyitott és a zárt redukciót. Zárt redukcióban a csuklótörés először röntgenfelvételt készítenek, hogy képet kapjanak a csontdarabok terjedelméről és helyzetéről. Ezután az egyes csonttöredékeket drótokkal rögzítik.
Ezeket a vezetékeket „Kirschner-huzaloknak” is nevezik, és a gyógyulási periódus alatt a csontban maradnak. Az a tény, hogy határozottan összenyomják a csontdarabokat, elősegíti a gyógyulást. Hasonló ahhoz, mintha két fadarabot fa présgéppel ragasztanánk össze.
Ennek a módszernek az a hátránya, hogy a huzalok nem olyan stabilak, hogy ellenállnának a mindennapi erőknek. Emiatt a vakolat a sínt kb. 6 hétig kell felhordani. A Kirschner-huzalok bemetszéseit általában a csukló belsejében végezzük, kis bőrmetszéseken keresztül.
6 hét elteltével a vezetékeket is újra el kell távolítani, de ez alatta megtehető helyi érzéstelenítés. A második műtéti lehetőség a nyílt redukció: Általában bonyolult törések esetén alkalmazzák, vagy amikor a csont miatt már nagyon instabil csontritkulás. Erre a célra a csontdarabokat lemezzel rögzítik.
A lemez titánból készül és több milliméter vastag. Előnyösen a csukló hajlító oldalához - azaz a csukló belső oldalához - van rögzítve. Ezután közvetlenül a bőr alatt helyezkedik el, és kívülről gyakran tapintható.
A csontdarabokat egy puzzle-ként helyezik el rajta, és szilárdan összekavarják. Ez biztosítja az azonnali testmozgásstabilitást, így a fizioterápia megkezdhető napokkal a műtét után. Ritkábban a lemezt a csukló nyújtó oldalán is használják, de mivel több inak fuss ide, ezt a módszert kelletlenül választják: Az ujjakat ellátó inak gyakran irritálódnak. A lemezt tartósan a csuklóban hagyják, mivel általában nem szükséges eltávolítani. Alatt végezzük a műveletet helyi érzéstelenítés, és fél órától egy teljes óráig tart, összetettségétől függően.
