A SORKC modell kiterjeszti az úgynevezett operáns kondicionálást. Ez egy viselkedési modell, amellyel meg lehet magyarázni mind a viselkedés elsajátítását, mind magát a viselkedést.
Mi a SORKC modell?
A SORKC modell elsősorban kognitív értelemben használt modell viselkedésterápia diagnosztizálni, elmagyarázni vagy módosítani a viselkedést. A magatartási modellek azt feltételezik, hogy egy adott problémás viselkedést nem elszigetelten kell vizsgálni, sokkal inkább a fennálló helyzethez vagy az ebből fakadó következményekhez viszonyítva. A SORKC modell elsősorban kognitív értelemben használt modell viselkedésterápia diagnosztizálni, megmagyarázni vagy megváltoztatni a viselkedést. Néha „horizontális viselkedéselemzésnek” hívják. Ez magában foglalja az információk összegyűjtését egy adott problémáról, majd az összefüggések és feltételek azonosítását. Ez lehetővé teszi a különböző viselkedési problémákkal kapcsolatos információk szervezését és a kezelési terv meghatározását. A SORKC modell a tanulás elméleti modell, amelyet Kanfer és Saslow kiterjesztettek, és magukban foglalták az organizmus változót (O) is, amelyet kezdetben csak a viselkedés biológiai okainak megjelölésére használtak. Ezt követően azonban ezt a változót kiegészítették az illető személy jellemzőivel, tapasztalataival, meggyőződéseivel vagy sémáival is, amelyek fontosak lehetnek a viselkedés magyarázatában. Az S jelentése az inger, amely minden belső vagy külső inger. R jelentése reakció, C az eredményeket, K pedig az esetlegességet jelenti. Így a SORKC modell megkülönböztethető az úgynevezett vertikális viselkedéselemzéstől, amely magasabb szintű célokat és terveket elemez, amelyek sok helyzetben befolyásolják az egyén viselkedését.
Funkció, hatás és célok
Viselkedési egyenlet formájában a SORKC modell leírja az alapját tanulás feldolgozza és elmagyarázza ennek a viselkedésnek a előfordulását, valamint magát a viselkedést. A SORKC modellt Frederick H. Kanfer fejlesztette ki, aki tovább bővítette a behavioristát tanulás modell. Azon a feltételezésen alapul, hogy az emberek bizonyos mértékig függetlenné tehetik magukat a környezeti hatásoktól, mert képesek megerősíteni vagy ellenőrizni önmagukat, ami önszabályozásnak is nevezhető. Az önszabályozás az automatizált viselkedés megszakítását jelenti, vagy amikor ez már nem alkalmas bizonyos célok elérésére. A szabályozási folyamatot ezután egy bizonyos cél indítja el. Az első szakaszban a saját viselkedését figyelik meg és hozzák kapcsolatba a célmagatartással. A második szakaszban az így kapott információkat összehasonlítják bizonyos szabványokkal vagy összehasonlítási kritériumokkal. Ha a szóban forgó viselkedés nem éri el a színvonalat, akkor megkezdődik egy olyan tanulási folyamat, amelynek során változásnak kell lennie a viselkedésben, amelyet ezután ismét összehasonlítanak egy standarddal, amíg az új viselkedés nem felel meg a szabványnak. Ennek eredményeként jelentkezik az önmegerősítés és az elégedettség érzése. Ha valaki azon a véleményen van, hogy a szabvány nem érhető el, akkor az önszabályozási szekvencia megszűnik. Az önszabályozási folyamat során a következő változókat különböztetjük meg:
- Kívülről befolyások
- Kognitív folyamatok, amelyek az adott személytől erednek, és hatással lehetnek a környezetre is
- Alapvető biológiai és fiziológiai állapotok, amelyek hatással vannak a tanulásra, a gondolkodásra vagy a viselkedésre.
A SORKC modellt nagyon széles körben használják, különösen a viselkedésterápiában:
- Itt S (inger) a belső vagy külső ingerre utal, és rögzíti azokat a körülményeket, amelyek egy adott viselkedést váltanak ki. (Milyen körülmények között fordul elő a viselkedés?).
- Az O (organizmus) az egyéni kiindulási feltételeket jelenti. (Mit tapasztal az illető?)
- R (reakció) az ingerhelyzetet követő viselkedést jelöli. (Mi a viselkedése az illetőnek?).
- A K (kontingencia) a reakciók időbeli sorrendjét jelenti. (Mi a viszony a viselkedés és a következmények között?
- A C (következmények) az adott viselkedés következményeit jelöli. (Melyek a viselkedés negatív vagy pozitív következményei)?
E séma szerint egy inger bizonyos reakciót vált ki. Ez további következményeket eredményez. Ha a folyamat megismétlődik, a reakció megerősödik, és például mentális betegségek léphetnek fel vagy kezelhetők, például az ingerek megváltoztatásával vagy más viselkedés gyakorlásával. Ha egy terapeuta diagnosztikai információkat akar gyűjteni vagy strukturálni, akkor először meghatározzák a problémás viselkedést. Ezután a probléma viselkedését különféle összetevők szerint írják le, és meghatározzák a belső vagy külső ingereket. Ezután leírják a viselkedést vezérlő következményeket vagy tényezőket. A gyakorlatban gyakran megkülönböztetnek hosszú és rövid távú következményeket.
Kockázatok, mellékhatások és veszélyek
A viselkedés első napjaiban terápia, a funkcionális viselkedéselemzés volt a diagnosztika lényege, amely alapján később terápiát terveztek. Közben nagyon gyakran felmerül a kérdés, hogy valóban érdemes-e az egyéni viselkedés és problémaelemzés. Az egyik érv például az, hogy a standardizált, rendellenességekre jellemző eljárás miatt az egyéni viselkedéselemzés nem tűnik szükségesnek bizonyos mentális betegségek esetén. Értékelt eljárások azonban még nem léteznek minden mentális rendellenesség esetében, ezért ezekben az esetekben egyedi módszereket kell kiválasztani vagy indokolni. Számos viselkedési rendszernek - beleértve a SORKC modellt is - vannak korlátai például az interperszonális folyamatok feltérképezésében (pl. Családi konfliktus). Ezenkívül a modell nem használható visszaélések, súlyos esetekben depresszió, erőszak, pszichotikus epizódok vagy akut válságok.
