Deperszonalizáció: Leírás
A deperszonalizáció a saját személytől való elidegenedést írja le. Az érintettek zavart önfelfogással rendelkeznek, és elszakadtak önmaguktól. Derealizáció esetén viszont az érintetteket az a benyomás gyötri, hogy környezetük nem valós. A deperszonalizáció és a derealizáció gyakran együtt fordul elő, ezért deperszonalizációs és derealizációs szindrómának nevezik, vagy a deperszonalizáció kifejezés alatt kombinálják.
Szinte mindenki tapasztal ilyen tüneteket életében enyhe formában és korlátozott ideig. A deperszonalizációs zavar azonban azt jelenti, hogy az érintettek hosszú ideig vagy ismétlődő epizódokban szenvednek tőle.
A deperszonalizáció olyan rendellenesség, amelyet a mai napig kevéssé kutattak. Sok esetben figyelmen kívül hagyják. Néha ez más mentális zavar mögé bújik, néha az érintettek nem mernek orvoshoz fordulni ezekkel a tünetekkel, mert félnek, hogy az orvos nem veszi őket komolyan, vagy őrültnek fogja tartani őket.
Deperszonalizáció: kit érint?
Deperszonalizáció: tünetek
A deperszonalizáció és derealizáció különböző súlyossági fokokban fordulhat elő. A deperszonalizáció enyhe formája a mindennapi életben is megfigyelhető, amikor az emberek extrém stressznek vannak kitéve vagy alkoholfogyasztás után. Ez a kimerültség miatt megváltozott észlelés azonban csak rövid életű, és nem igényel kezelést.
Csökkent fájdalomérzékelés
Az életveszélyes helyzetek, amelyek súlyos stressznek teszik ki a szervezetet, hosszabb ideig tartó deperszonalizációs tüneteket válthatnak ki. Pszichológiailag stresszes vagy fájdalmas helyzetekben a deperszonalizáció csökkenti a fájdalom érzékelését. Ezért a psziché védőmechanizmusa az erősen kellemetlen érzésekkel szemben.
Elidegenedés és irreális valóság
Az érintettek sokszor nemcsak önmagukat, hanem környezetüket is másképp érzékelik. Ez a felfogás annyira valószerűtlen, hogy az emberek nehezen tudják szavakba önteni. Látásukat gyakran homályosnak írják le, vagy mintha álomban lennének. Az emberek élettelennek tűnhetnek, a tárgyak nagyobbnak vagy kisebbnek érzékelhetők, és a hangok torzulva hallhatók.
Automatizált műveletek
Nem tekintik magukat tevékenységet végző személynek. Bár tisztában vannak tetteikkel, olyan, mintha önmaguk mellett állnának, és magukat figyelnék. Mivel az érintetteknek nincs belső kapcsolatuk tetteikkel, idegennek és automatizáltnak érzékelik őket.
Érzelmi üresség
A deperszonalizációt gyakran a belső üresség érzése kíséri. Az érintettek nem reagálnak az érzelmi eseményekre. Nem mutatnak se örömet, se szomorúságot, se haragot. Ezért gyakran hűvösnek és hiányzónak tűnnek. Ezek a tünetek nagyon hasonlóak a depressziós hangulat tüneteihez, és nem könnyű megkülönböztetni őket egymástól. A deperszonalizáció a depresszió tüneteként is előfordulhat. Ezzel szemben a depresszió a deperszonalizációs tünetek következtében is előfordulhat.
Memória problémák
A valósághoz való viszony
A pszichózisban szenvedőkkel ellentétben a deperszonalizációs szindrómában szenvedők tudják, hogy a megváltozott észlelés a betegségük miatt következik be. A pszichotikus állapotú emberek viszont meg vannak győződve arról, hogy a világról alkotott képük valóságos. Például azt hiszik, hogy mások manipulálhatják gondolataikat és érzéseiket. A deperszonalizációs tünetekkel küzdők felismerik, hogy nem a világ változott meg, hanem valami nincs rendben a felfogásukkal. Ez a tudás növeli a szenvedés szintjét és szorongást okoz az érintettekben.
Tűnődés és szorongás
Az őrülettől való félelem a deperszonalizáció és a derealizáció gyakori következménye. Az önmaguktól és a környezetüktől való elszakadás tünetei az emberekben mélyen elbizonytalanodnak. A szorongás, a kényszer és a depresszió is gyakran együtt jár a deperszonalizációval. Sokan nem beszélnek a problémáikról, mert attól tartanak, hogy nem veszik komolyan.
Deperszonalizáció: okok és kockázati tényezők
A szakértők a deperszonalizáció és a derealizáció kialakulását különböző tényezők kölcsönhatásának tulajdonítják. Feltételezhető, hogy a hajlam befolyásolja, hogy a mentális zavar bekövetkezik-e vagy sem. Egyelőre nincs bizonyíték örökletes összetevőre.
A deperszonalizáció közvetlen kiváltói
A stressz központi szerepet játszik a deperszonalizáció konkrét kiváltójaként. Különösen a traumás élmények válthatják ki a deperszonalizációt. Súlyos betegségek, balesetek vagy akár szakmai és súlyos interperszonális válságok a deperszonalizáció kezdetét jelenthetik. Elviselhetetlen helyzetekben az emberek elhatárolhatják magukat saját maguktól és az eseménytől. A szakértők azt feltételezik, hogy ez a reakció védőmechanizmus, amikor más megküzdési stratégiák nem elegendőek. Az érintettek ekkor csak fizikailag vannak jelen, de gondolataikban nincsenek jelen. A deperszonalizációt gyakran a vihar utáni nyugalomnak nevezik. A deperszonalizáció tünetei csak akkor jelennek meg, amikor a stressz alábbhagy.
Korai elhanyagolás
A kutatók azt találták, hogy a gyermekkori érzelmi elhanyagolás különösen elősegíti a deperszonalizációt. Az érintettek túl kevés figyelmet kaptak szüleiktől, megalázták vagy nem vették észre. A társadalmi környezet támogatásának hiánya kedvezőtlen megküzdési stratégiákhoz vezethet. Az önmagától és környezetétől való elidegenedés első tünetei már gyermekkorban megjelenhetnek. A deperszonalizáció súlyossága a negatív élmények intenzitásától és időtartamától függ.
Azok az emberek, akik elhanyagolják testi és lelki egészségüket, deperszonalizációs tüneteket tapasztalhatnak. A deperszonalizáció lehet tiltott kábítószer-használat vagy alkoholmérgezés eredménye is. Az elégtelen alvás és a nem megfelelő hidratáltság szintén deperszonalizációs tüneteket okozhat, vagy súlyosbíthatja a meglévő tüneteket.
Deperszonalizáció: vizsgálatok és diagnózis
Az első kapcsolatfelvételi pont a háziorvosa. Deperszonalizációs szindróma gyanúja esetén fizikális vizsgálatot végez. Ennek az az oka, hogy a deperszonalizáció fizikai betegségek, például epilepszia vagy migrén következtében is előfordulhat. Az orvosnak azt is ki kell zárnia, hogy a tünetek a gyógyszeres kezelés mellékhatásaként vagy a megvonás eredményeként jelentkeznek. A drogok elidegenedés érzését is okozhatják. A háziorvos szakorvoshoz utalja a beteget a pontos diagnózis és a kezelés érdekében.
A deperszonalizáció diagnosztizálásához pszichiáter vagy pszichoterapeuta részletes interjút készít a pácienssel. Klinikai kérdőívek segítségével az orvos vagy a terapeuta meg tudja állapítani, hogy valójában deperszonalizációról van-e szó, vagy más mentális zavarokról van szó.
Az orvos vagy a terapeuta a következő kérdéseket teheti fel a deperszonalizációs rendellenesség diagnosztizálására:
- Néha az a benyomásod, hogy kívülről nézed magad?
- A környezeted néha valószerűtlennek tűnik számodra?
- Van néha olyan érzése, hogy más emberek vagy tárgyak nem valódiak?
A Mentális Zavarok Nemzetközi Osztályozása (ICD-10) szerint a deperszonalizációs és derealizációs szindróma diagnózisához legalább deperszonalizációra vagy derealizációra van szükség:
- Deperszonalizációs szindróma: Az érintettek érzéseiket és tapasztalataikat idegennek, önmaguktól elszakadtnak, távolinak, elveszettnek vagy valaki máshoz tartozónak érzékelik. Arra is panaszkodnak, hogy „nem igazán vannak itt”
- Derealizációs szindróma: Az érintettek irreálisnak, távolinak, mesterségesnek, színtelennek vagy élettelennek érzékelik környezetüket, tárgyaikat vagy más embereket.
Emellett az érintetteknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a megváltozott észlelés nem külsőleg generálódik, hanem saját gondolataikból fakad.
Deperszonalizáció: kezelés
Csökkentő szorongás
A terápia kezdetén a terapeuta részletesen elmagyarázza a páciensnek a mentális zavart (pszichoedukáció). A beteg megtapasztalja, hogy szenvedését komolyan veszik, és torz észlelése nem az „őrület” jele, hanem egy betegség része. A beteg megtanulja megkérdőjelezni a negatív és katasztrofális gondolatait, és reális értékelésekkel helyettesíteni azokat. A terápia egyik fontos célja a szorongás csökkentése, és ezáltal az érintett pszichés megkönnyebbülése.
Stresszkezelés és megküzdési stratégiák
A terápia másik összetevője a stressz kezelése. Sok betegnél a stressz deperszonalizációs tünetekhez vezet. Elhagyják testüket, és így eltávolodnak környezetüktől és a problémáktól. Ez a folyamat egy idő után automatikussá válik. A betegnek napló segítségével fel kell jegyeznie, mely helyzetek váltják ki a deperszonalizáció tüneteit. Ez az áttekintés segít az érintett személynek jobban felismerni a rendellenesség mintázatait és folyamatait.
Ha az elidegenedés tünetei jelentkeznek, egy chili paprikába harapás vagy hangos tapsolás segíthet visszahozni a valóságba. A figyelemelterelés is hasznos módszer lehet. A beszélgetéseknek vagy a sporttevékenységeknek vissza kell terelnie a gondolatokat a valóságba. A figyelemelterelés megakadályozza a szorongás kialakulását is. Ezeken és más stratégiákon keresztül a betegek megtanulják kontrollálni a deperszonalizációs tüneteket.
A relaxációs gyakorlatok nem ajánlottak deperszonalizációhoz, mivel a túl sok pihenés kiválthatja a tüneteket. A nyugtató tevékenységek, például a séták ezért alkalmasabbak a felépülésre.
Az okok kezelése
Sok esetben traumatikus élmények okozzák a deperszonalizációt. A trauma kezeléséhez a páciensnek először meg kell tanulnia, hogyan kezelje a tüneteket. Fontos az is, hogy az érintett személy képes legyen bizonyos mértékig érzékelni, kifejezni és kontrollálni érzelmeit. Csak a stabilizációs szakasz után lehet kezelni a traumás okokat.
Deperszonalizáció: a betegség lefolyása és prognózisa
Ha a tünetek súlyosak, az érintettek általában hosszú ideig szenvednek a deperszonalizáció és a derealizáció tüneteitől. A pszichoterápia segítségével viszont megtanulhatják jobban kontrollálni a tüneteket. Az érintettek a stressz csökkentésével is pozitívan befolyásolhatják a betegség lefolyását. A deperszonalizáció tünetei azonban pszichés stressz hatására súlyosbodnak.
