AO osztályozás

Definíció / bevezetés

Az AO osztályozást (= Osteosynthesis Questions Working Group), más néven osztályozást vezették be a törések egyértelmű leírása érdekében. Ez az osztályozás világszerte érvényes, és a standardizált csont alapjául szolgál törés kezelés. Ez lehetővé teszi a törések (törések) szabványosított leírását és ezáltal szabványosított kezelését.

Történelem

Az Arbeitsgemeinschaft Osteosynthesefragen-et (AO-osztályozás) 1958-ban 13 sebész és ortopéd sebész alapította. Maurice E., Martin, Robert Schneider és Hans Willenegger vette át az AO-osztályozás irányítását. Az AO központja Davosban (Svájc) található.

1984-ben non-profit alapítvány formájában átszervezték a munkacsoportot. Ma az Osteoszintézis Kérdések Szövetsége körülbelül 5000 tagból áll, és fontos hálózattá vált a sebészek között. Az AO azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy elősegítse és szabványosítsa az operatív csontok orvosi fejlődését törés a mozgásszervi betegségek kezelése.

Emiatt az AO osztályozást vezették be a csonttörések leírására. Az AO besorolás egy ötjegyű alfanumerikus kódból áll. Ez a kód leírja a program pontos helyét és súlyosságát törés kérdéses.

Ha a csonttörés mellett lágyrészkárosodás, bőr- vagy érkárosodás is fennáll, más kódokat használnak. Speciális kódokat is használnak a láb és a kéz törései, valamint a csonttörések esetében gyermekkor. Az AO-besorolást elsősorban a hosszú csöves töréseknél alkalmazzák csontok (pl. combcsont).

Annak érdekében, hogy az AO-osztályozást szabványos módon lehessen használni, különböző számokat rendelnek a testrégiókhoz és a sérülési mintákhoz: Az AO-osztályozás leggyakoribb használata a felkar (felkarcsont) = 1, alsókar (sugár = sugár, ulna = ulna) = 2, comb (combcsont) = 3 és alacsonyabb láb (sípcsont = sípcsont, fibula = fibula) = 4. A testrégió az első helyen áll a kódban. Minden más csontok a test szintén sorozatosan vannak számozva, ezért az AO-besorolással írhatók le.

Ezt azonban főleg a fent említetteknél alkalmazzák csontok, ezért itt csak ezeket külön felsoroljuk. A testrészen belül a törésnek pontosan meg kell lennie. Megkülönböztetünk testhez közeli (= proximális) = 1, csonttengelyt (diaphyseal) = 2 és a testtől legtávolabbi véget (= disztális) = 3.

A belső és a külső malleoli kivételt képez, és a 4-es számmal van kódolva. A lokalizáció a kód második helyén áll. Ezenkívül a töréseket súlyosságuk, prognózisuk és kezelésük nehézsége szerint kell osztályozni.

A tengely törései három csoportra oszthatók: A = egyszerű törés, B = éktörés, C = összetett törés. Ha a törés az ízületet érinti, akkor ez a törés is 3 csoportra oszlik: A = az ízületen kívül (extra-artikuláris), B = részleges (részleges) ízületi törés, C = teljes ízületi törés. A törés súlyosságát a kód harmadik pozíciója jelzi. Ezenkívül a törés súlyosságát általában fény = 1, közepes = 2 vagy súlyos = 3 kódolással látják el.