Sebelvezetés: kezelés, hatás és kockázatok

A sebcsatornákat leginkább posztoperatív esetben használják sebkezelés. További segítségként hasznosak a krónikus betegek kezelésében is sebek. A sebelvezetés lehetővé teszi vér és a seb váladékai elvezetnek, és összehúzzák a seb szélét. Ez jelentősen támogathatja a gyógyulási folyamatot.

Mi a sebelvezetés?

A seb elvezetése lehetővé teszi vér és a sebváladékok elvezetnek, és összehúzzák a seb szélét. Ily módon jelentősen támogatható a gyógyulási folyamat. A vízelvezetés kifejezés az angol nyelvből származik a vízelvezetéshez, ami közvetlenül fordítva azt jelenti, hogy “elvezet”, és közvetve úgy is megfogalmazható, hogy “elvezet”. Ban ben sebkezelés és a sebgyógyulás folyamat során az ilyen típusú kezelés módja szinte magától értetődő. Ez önmagában azt jelenti: Ami káros a szervezetre, kiürül, hogy a gyógyulási folyamat számára előnyös lehessen. Fertőzések és vérömleny kerülni kell a képződést, sebgyógyulás nyomon követhető és a komplikációk kizárhatók.

Funkció, hatás és célok

A sebcsatornáknak több típusa van; főleg abban különböznek, hogy aktív vagy passzív csatornákról van-e szó. Használatuk a seb típusától és a tényleges sebkezelés céljától függ. Különösen a műtét utáni sebkezelés vagy szervelvezetések esetén, mint pl mellkasi elvezetés, általában csőrendszert alkalmaznak; ezek higiénikus műanyagból készülnek. Ban ben műtét utáni ellátás, a lefolyó csak rövid ideig marad a sebben, és azonnal újból eltávolítja. Ha egy krónikus seb kezelni kell, gyakran ragasztócsatornákat használnak. Ennek egyik példája a nyomásfekély (nyomási fekély), különösen a geriátriai ellátásban vagy az ágyas betegeknél. A deklarált cél itt az, hogy a gyógyulási folyamatnak elegendő idő álljon rendelkezésre a seb középpontjától kifelé történő bezáródáshoz. Ez csak akkor lehetséges, ha elkerüljük a szekrécióképződést és ezáltal a csíra gócokat. Az ilyen típusú vízelvezetést az abszolút higiéniai előírások betartása mellett rendszeresen cserélni kell, és általában hosszabb felhasználási időt igényel. Vízelvezető cső alkalmazása esetén az úgynevezett lefolyó (tömlő, cső) egyik végét közvetlenül a sebbe helyezzük, hogy biztosítsuk a váladékkal való állandó érintkezést. A másik végét néhány centiméterre a sebtől elvezetik a sebvarrattól, amelyet egyidejűleg végeznek a varrás behelyezése közben. Ez a fajta sebkezelés a testhez rögzített tasakhoz vagy a testből eltávolított szilárd tartályhoz kapcsolódik. Egy másik lehetőség egy szövet, például gézből készült tamponázs alkalmazása. Ez a módszer azonban más elvet követ. A sebelvezetés minden típusának deklarált célja a sebváladék elvezetése ill vér hatékonyan a sebből. Csak így lehet elkerülni a szennyeződést csíra és ezt követően veszélyes sebfertőzések. A sebkezelésben ezért a sebelvezetés különböző módszereit alkalmazzák. Mindegyikük különböző fizikai cselekvési módokon alapszik. Például a gravitáció segítségével a sejtszekréciót, amely a seb legmélyebb pontján gyűlik össze, egy ennek megfelelően mélyebb tartályba lehet irányítani. Ezt a típust általában nagyra használják sebek ennek megfelelően nagy varrattal. A vízelvezetés másik lehetősége megtalálható a tapadás (vonzás) erejében; itt a test folyadékát géz vagy más anyagok vonzzák és felszívják, majd a vízelvezetéssel eltávolíthatják. Eközben megfelelően megtervezett habok ilyen típusú vízelvezetésben használják. Általában poliuretánból készülnek. Ez a szövet sokkal jobban megfelel a mai higiéniai előírásoknak, mivel kevesebb a táptalaj a káros anyagoknak csíra. Egy másik fizikai erőt alkalmaznak a szívóelvezetésben. Ez egy zárt vízelvezető rendszer. Itt a vízelvezető tömlő csatlakozik egy tasakhoz vagy gyűjtőedényhez, amely negatív nyomás alatt van. Állandó szívás keletkezik; ez lehetővé teszi a vér és a seb váladékának kiszívását. Itt általában a folyamatos, külsőleg generált negatív nyomást részesítik előnyben az úgynevezett vákuumpalackok helyett; mert a tartályok feltöltési fokától függően itt a szívás elveszítheti intenzitását. Ha viszont manuálisan vagy elektromosan működtetett szivattyúk, például fújtató által generálják, akkor az állandó szívás garantált. Megkülönböztetik az ellenőrzött és a nem ellenőrzött szívást. Egyesek számára sebek, különösen azoknál, akiket a fertőzés már érintett, kiterjesztett csőrendszert alkalmaznak. Ebben az esetben az első lefolyón keresztül öntözőfolyadékot vezetnek a sebbe, és a másik csövön keresztül ismét kicsúszik. Perforációk vannak a csöveken, és az öntözőfolyadék általában úgynevezett Ringer-oldat.

Kockázatok, mellékhatások és veszélyek

A sebcsatornák és azok használata azonban kockázatot is hordozhat. A vélemények eltérnek a használatuk előnyeiről és hátrányairól. Míg a szennyvízelvezetés elhelyezése egykor szinte minden művelet mellett szólt, a kockázatokról most az előnyökről vitáznak. Néhány tanulmány állítólag azt mutatja, hogy nem lehet közvetlenül bizonyítani, hogy elősegíti sebgyógyulás. A lefolyók felelősek lehetnek a nemkívánatos szövődmények okozásáért is. Míg a sebelvezetések átjárók a kóros elvezetésre testnedvek, elősegíthetik a fertőző csíra a sebre ugyanúgy. Ez viszont képes vezet a veszélyes sebfertőzésekre a legrosszabb esetben. A test védekezéssel is reagálhat a vízelvezető rendszerre, mivel idegen testként ismerik fel. Ha a lefolyók hosszú ideig maradnak a testben, akkor tapadások is kialakulhatnak. Előfordulhat vérzés, a cső helyzetéből adódó nyomásproblémák vagy a beteg általi megtörés miatti komplikációk sem zárhatók ki.