Veseátültetés

Vese átültetés (NTx, NTPL) a vese műtéti átvitele. Együtt dialízis, a vesepótlás egyik lehetőségét képviseli terápia és terminális veseelégtelenség esetén (= vese működését, ami a vizeletben lévő anyagok növekedéséhez vezet vér) vagy mindkét vese elvesztése.

Jelzések (alkalmazási területek)

  • Terminális veseelégtelenség
  • Mindkét vese elvesztése

A transzplantációk a szervek agy-halott szervadományozók (haláladomány) és élő donoroktól. Az élő adomány ideális esetben megelőzően, vagyis korábban történik dialízis.

Előfeltételek: A donort és a recipienst alaposan tesztelni kell átültetés. Ide tartoznak a hisztokompatibilitási tesztként összefoglalható tesztek:

  • Vércsoportosítás
  • HLA rendszer

Csak akkor lehet sikeres transzplantáció, ha ezek a jellemzők megegyeznek. Ezen kívül az adományozó vér különböző kórokozókra tesztelik, mint pl citomegalovírus (CMV), emberi herpesz vírusok vagy Toxoplasma gondii a kórokozók átvitelének megakadályozására.

A műtéti eljárás

Vese átültetés általában heterotopikusan végzik, ami azt jelenti, hogy a donor szervet nem a beteg saját veséjének helyére ültetik át, hanem a hashártya (hasfal) a medence területén. A vér hajók a donor vese általában a kismedencei erekre van varrva, míg a transzplantáció húgyvezeték közvetlenül kapcsolódik a hólyag. Általános szabály, hogy a beteg saját veséje általában a testben marad; csak speciális indikációk esetén kell őket eltávolítani a transzplantáció előtt vagy után.

Az 5 éves funkcionális arány az élő adomány után 87.5%, a halál után pedig körülbelül 70%.

Lehetséges szövődmények

Farmakoterápia: vesetranszplantáció után a betegnek szednie kell immunszupresszív szerek életre, hogy megakadályozzák a graft kilökődését. Megjegyzés: A randomizált TUMORAPA vizsgálat megállapította, hogy a bőrbetegek laphámsejtes karcinóma vesetranszplantáció után ritkábban alakultak ki másodlagosak bőr daganatok, akár öt évvel azután, hogy immunszuppressziós kezelésre váltottak a sirolimuszra (rapamicinre), mint azok a betegek, akik terápia kalcineurin gátlóval (22% szemben 59%).

További megjegyzések

  • Élő HLA-kompatibilis donor hiányában fennáll a lehetőség a deszenzibilizációra a recipiensben. Erre a célra a HLA antitestek plazmacserével eltávolítják a befogadó véréből. A későbbi immunszuppresszív terápia megakadályozza az újat antitestek a formálódástól. További terápia rituximab (monoklonális antitest (IgG-1-kappa immunglobulin) a felszíni antigén CD20 ellen) gátolja a B-sejtek képződését. Egyéb terápiás szerek a következők bortezomib (proteaszóma blokád) és ekulizumab (a C5 komplement faktor ellen irányított monoklonális antitest). Egy tanulmány három csoport túlélési arányát hasonlította össze (1. csoport: élő donáció deszenzitizálás után; 2. csoport: HLA-egyeztetett veseadomány; 3. csoport: betegek, akik soha nem kaptak szervet). Túlélési arányok:
  • 1. év után: 95% vs 94%, illetve 89.6%.
  • A 3. év után: 91.7%, szemben a 83.6% -kal, illetve a 72.7% -kal.
  • Az 5. év után: 86%, szemben 74.4% -kal, illetve 59.2% -kal.
  • Az 8. év után: 76.5%, szemben 62.9% -kal, illetve 43.9% -kal.