A Troxler-hatás révén az orvostudomány megérti az emberi szem helyi adaptációját. Az állandóan állandó fényingereket a retina érzékeli, de nem érik el agy. A mindennapi életben a szem mikromozgásai állandóan elmozdítják a retina fényét, hogy lehetővé tegyék az észlelést.
Mi a Troxler-hatás?
A Troxler-effektussal a szem retina területei folyamatosan változó ingerekhez alkalmazkodnak. A Troxler-effektus a vizuális érzékelés jelensége. A jelenséget először a 19. század elején írták le. Ignaz Paul Vitalis Troxler svájci orvos és filozófus, akinek tiszteletére a jelenséget elnevezték, elsőként írja le. A Troxler-effektussal a szem retina területei folyamatosan változó ingerekhez alkalmazkodnak. Ily módon a periférikusan és központilag érzékelt tárgyak eltűnnek, ha állandó helyzetben vannak. Ezért az emberek egy bizonyos idő elteltével már nem ismerik fel a kép állandó képeit. A Troxler-hatást helyi adaptációnak is nevezik. A mindennapi életben a jelenség csak azért nem fordul elő, mert a szem mikroszkádjai tudják megakadályozni. Ezek a szem villámszerű gyors pillantási célmozgásai, amelyek másodpercenként XNUMX-XNUMX alkalommal fordulnak elő. A mikroszkádok elmozdítják a retina fényét, és elsősorban a látást teszik lehetővé. A retina receptorai szinte kizárólag a fényviszonyok változására reagálnak. Ebből kifolyólag, vakság a mikroszkádok meghibásodásából eredhet. Bár a receptorok állandó fényingereket is kapnak, nem feltétlenül továbbítják őket a agy.
Funkció és feladat
Minden ember vizuális képében alapvetően nagyszámú finom vénának kell lennie a szem természetes anatómiája miatt. Bár ezeket a vénákat a szem látja, a vizuálisan állandó ingerek nem érik el a agy. A látómező vénáit tehát maga a szem oldja fel, de az agy nem érzékeli ilyennek. Ez az alapja a Troxler-hatásnak. Mivel a vénák állandóak maradnak, és mindig ugyanazon a helyzeten változnak a látómezőben, az illető a hatás miatt nem érzékeli őket: úgymond kiszűrődnek. Az anatómiai szerkezet állandó észlelése beárnyékolná és elidegenítené a környezet érzékelését. Az emberek a szem által ellenőrzött lényekhez tartoznak. Az evolúciós biológia szempontjából ez azt jelenti, hogy a túlélés érdekében elsősorban vizuális érzékelésére támaszkodik. Szemeivel megvizsgálja a környezetét a veszélyek és az élelmiszerforrások szempontjából. Ebben az összefüggésben a Troxler-effektus különös jelentőséget kap. Bizonyos helyzetekben az emberek észrevehetik a finom és állandó vénákat a vizuális képen. Például, ha egy tű segítségével egy apró lyukat szúr egy papírdarabba, és átnézi az így elkészített lyukat, észreveheti az ereket. A lyukon át nézve körben és körülbelül egy centiméter sugarú körben forog a középpont körül. Forgás közben a szem erei árnyékot vetnek a retinára. Az agy újra érzékelheti a vénákat, és a vizuális kép változásaként tájékoztatja az árnyékokat. A mindennapi életben a Troxler-effektus megelőzése érdekében a szem állandó mikroszkádjai játszódnak le, amelyek folyamatosan eltolják a retina fényét. A Troxler-hatás főleg perifériás ingereknél jelentkezik, mivel a retina perifériáján a vevőterek sokkal nagyobbak, mint a központban. Minél kisebbek a befogadó mezők, annál nyilvánvalóbb a mikroszkádok relatív hatása.
Betegségek és rendellenességek
A retina receptorai elsősorban a fényviszonyok változásaira reagálnak. A Troxler-effektus beszél erről a jelenségről. A változatlan fény ingerek így látásvesztést okozhatnak. Ez a látásvesztés nem a teljes veszteségnek felel meg, hanem a receptor miatti látásvesztésnek fáradtság, amely ennek eredményeként a belső szürke benyomást kelti és így megfelel a helyi alkalmazkodásnak. Ha egy beteg fej mereven tartják, és szemizmai megbénultak, átmenetiek vakság előfordulhat a Troxler-effektus miatt. A szem mikromozgásai már nem lehetségesek a szemizmok bénulása és a fej a helyzet nem tudja biztosítani a vizuális kép fényingerének változásait, ami lehetővé teszi, hogy a vizuális érzékelés először az agyhoz jusson. Így mikroszkádok és a retina különböző receptoraihoz való állandó eltolódása nélkül a látás aligha lehetséges. A perifériás látás különösen a mikroszkádoktól függ. Ugyanis a befogadó retinamezők túl nagyok a periférikus területen ahhoz, hogy más mikrovezérléssel képesek legyenek érzékelni a fény megfelelő változását. A szemizom bénulás különféle betegségekkel járhat. Gyakran előfordul, hogy a szemizom bénulást és így a mikroszkádák kudarcát megelőzi egy vagy több károsodása idegek ellátja a szemizomot. A szemizom bénulása és a mikroszkádák kudarca szintén az ideg és az izom közötti jelátvitel zavara lehet. A szemizom bénulás vagy gyengeség egyéb okai lehetnek izombetegségek vagy más típusú izomkárosodások. A szemizmok ilyen jellegű károsodásai lehetnek például balesetek során bekövetkező sérülések. Ezenkívül a daganatok összenyomhatják a idegek a szemizmok hatását, és ezáltal zavarja a jelátvitelt. Az elsődleges idegrendszeri betegségek szintén a szemizom bénulás vagy parézis elképzelhető okai közé tartoznak, amelyek a mircosaccades kudarcát okozhatják. A Troxler-effektus segíthet a szemizom bénulás diagnosztizálásában. Ha a beteg fej rögzített, és még mindig nem veszi észre a látásélesség csökkenését, valószínűleg a teljes szemizom bénulás nincs jelen.
