Túlélési arány
A túlélési arányokat az orvostudományban általában az „5 éves túlélési arány” statisztikai értékeként adják meg. Ez százalékban fejezi ki a túlélők számát 5 év után egy meghatározott betegcsoportban. Mert Ewing szarkóma, a megadott túlélési arány 40% és 60-70% között mozog.
Ezek a tág tartományok abból fakadnak, hogy a túlélési arány az adott csontrégió fertőzésétől függ. Például, ha csontok az 5 éves túlélési arány 60-70%. Ha a medencecsontok érintett, a túlélési arány 40%.
Mennyire magas a visszaesés kockázata?
Az átlagos 5 éves túlélési arány 50%. Itt feltételezhető, hogy ez agresszív és rosszindulatú rák. Az 5 éves túlélési arány azt jelzi, hogy az összes diagnosztizált átlagosan fele Ewing szarkóma halálhoz vezet. Ha azonban 5 éves sikeres kezelés után Ewing szarkóma további megállapítás nem mutatható ki, a rák állítólag gyógyult.
Utógondozás
ajánlások:
- 1. és 2. évben: háromhavonta klinikai vizsgálatnak kell lennie. Ez általában egy helyi lakost is magában foglal Röntgen szűrés, laboratóriumi vizsgálatok, a mellkas CT-je és a teljes test csontváza szcintigráfia. Félévente egyszer helyi MRI-t végeznek.
- 3–5. Évben: klinikai vizsgálatot kell elvégezni féléves időközönként. E vizsgálat során egy helyi Röntgen szűrés, laboratóriumi vizsgálatok, a mellkas CT-je és az egész test csontváza szcintigráfia általában elvégzik. Évente egyszer helyi MRI-t végeznek. - A 6. évtől kezdve általában évente egyszer végezzük a következőket: an Röntgen kontroll laboratóriumi vizsgálattal és a mellkas CT-jével, valamint az egész test csontvázával szcintigráfia és egy helyi MRI.
Összegzésként
A betegség (Ewing szarkóma) nevét James Ewing 1921-es első leírásából kapta: erősen rosszindulatú daganatok, amelyek degenerált primitív neuroektodermális sejtekből (= idegsejtek éretlen prekurzorsejtjeiből) fejlődnek ki. Így az Ewing-szarkómák a primitív, rosszindulatú, szilárd daganatokhoz tartoznak. Mint már fentebb említettük, Ewing szarkómái elsősorban a hosszú cső alakú középső területeket érintik csontok és a medence, de az is lehetséges, hogy a felkar (= felkarcsont) vagy a borda érintettek, így párhuzamosan a osteosarcoma megjelenik.
A gyulladás kísérő jelei miatt összetéveszthető osteomyelitis elképzelhető. Következtében metasztázisok, amelyek nagyon gyorsan bekövetkeznek (az összes beteg kb. 1⁄4-e már úgynevezett lányt mutat metasztázisok a diagnózis felállításakor), Ewing-szarkómák találhatók a hasonló lágyszövetekben rabdomioszarkómasejteket.
A metasztázis általában a tüdőt érinti leginkább. Az okok, amelyek felelősek lehetnek a betegség kialakulásáért Ewing szarkóma még ismeretlenek. Jelenleg azonban feltételezik, hogy sem a genetikai komponens (öröklődés), sem egy már elvégzett sugárkezelés felelősségre vonható a fejlesztésért.
Megállapították azonban, hogy Ewing-szarkóma gyakran akkor fordul elő, ha csontváz-rendellenességek vannak a családban, vagy amikor a betegek retinoblasztóma (= serdülőkorban előforduló rosszindulatú retina tumor) születésétől fogva. Kutatások kimutatták, hogy az úgynevezett Ewing-szarkóma család tumorsejtjeiben változás mutatkozik a kromoszómán. 22.
Feltételezzük, hogy ez a mutáció (genetikai változás) az összes beteg körülbelül 95% -ában van jelen. Az ewing szarkómák duzzanatot és fájdalom az érintett régió (k) ban, ami funkcionális korlátokkal is társulhat. Láz és mérsékelt leukocitózis (= a fehérvérsejtek számának növekedése vér) is elképzelhetőek.
Az osteomyelitekkel való összetévesztés lehetősége miatt (lásd fent) a diagnózis nem mindig könnyű, ezért szükségessé teheti a biopszia (= szövetminta finom szöveti vizsgálata) a képalkotó eljárások mellett (röntgenvizsgálat). A terápiás megközelítéseket általában több szinten alkalmazzák. Egyrészt az úgynevezett terápiás terv a műtét előtt általában előírja a kemoterápiás kezelést (= neoadjuváns kemoterápiás kezelés).
A műtéti eltávolítás után is Ewing szarkóma, a beteget terápiás úton sugárterápiával kezelik, és ha szükséges, megújítják kemoterápiás kezelés. Itt van a különbség a osteosarcoma észrevehetővé válik: Az Ewing-szarkómához képest az oszteoszarkóma alacsonyabb sugárzási érzékenységgel rendelkezik. Az, hogy kiújulások (megújult daganatnövekedés) jelentkeznek-e, nagymértékben függ az áttétképződés mértékétől, a preoperatív reakciótól kemoterápiás kezelés és a tumor eltávolításának „radikalitása”. Jelenleg azt feltételezik, hogy az ötéves túlélési valószínűség körülbelül 50%. Különösen az elmúlt 25 év sebészeti fejlesztései tették lehetővé a túlélés valószínűségének javítását