Bezárt szindróma: okok, tünetek és kezelés

A saját testének foglya lenni - ez egy szörnyű gondolat, amely elnyomó igazsággá válik benne bezárt szindróma (németül: Gefangensein-Syndrom vagy Eingeschlossensein-Syndrom). A legismertebb, a médiában jelen lévő példa valószínűleg Stephen Hawking.

Mi a bezárt szindróma?

Bezárt szindróma a négy végtag és a test, valamint a beszédkészülék teljes bénulása, amely az embernek a környezetével való kommunikáció képességének szinte teljes elvesztéséhez vezet. Az érintett személy általában csak szemmozgásokkal kommunikálhat (pislogás, pislogás stb.), De még így is igen korlátozott kifejezés lehetséges igen / nem kérdések (és / vagy kérdések) révén. Ha a kommunikációnak ez a lehetősége elvész, a segítség csak technikai eszközökkel nyújtható a külvilággal való aktív kapcsolat fenntartása érdekében. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez feltétel korántsem éber kómás állapot, mivel a páciens teljes tudattal rendelkezik, azaz hallja, látja és megérti környezetét.

Okok

Ennek a bénulási rendellenességnek a leggyakoribb oka az agytörzs infarktus. Ebben az esetben a vér a középagy, az agyhíd és a medulla oblongata ellátása olyan súlyosan csökken vagy egyes esetekben teljesen megszakad, hogy a különböző testi funkciókban jelentős korlátok vannak. Egyéb gyakori okok: agyhártyagyulladás (agyhártyagyulladás), specifikus idegbetegségek (pl. izomsorvadásos laterális szklerózis), stroke, súlyos trauma és balesetek. Ritkábban, bezárt szindróma betegeknél megfigyelhető sclerosis multiplex, arteritis /ideggyulladás, vagy mérgező anyagokkal való visszaélés után /szerek (heroin).

Tünetek, panaszok és jelek

A bezárt szindróma ép tudatállapothoz kapcsolódik, szinte teljes cselekvőképtelenséggel. Az érintett egyének érzékelik az ingereket. Így hallhatják, szag, íz, látni és érezni is (korlátozott mértékben). A beszédértés általában nem romlik. A bezárt szindrómában előforduló bénulások közé tartozik a négy végtag és a vízszintes szemmozgás. A legtöbb esetben a beszéd, nyelés és arckifejezés képessége elvész. Így a kommunikációhoz csak függőleges szemmozgások maradnak. Ha ezek kudarcot vallanak, legalább a pupillák tágításának mechanizmusai még mindig érintetlenek. Összességében a fizikai helyzet a nyak összehasonlítható a teljesen paraplegikus betegek helyzetével. Az érintett személyek ébrenléte nem korlátozott. A legtágabb értelemben normális bioritmust tapasztalnak. Alig észlelhető fájdalom vagy kényelmetlen testérzet. Jelen van a saját bénulásuk tudatában. A kognitív lehetőségek többnyire csak annyiban korlátozottak, amennyire a Locked-In-Syndrome kiváltója képes vezet a kognitív korlátozásokhoz. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a betegek általában teljesen tudatosak, a bezárt szindrómát meg kell különböztetni az ébrenléttől eszik. Ez utóbbiban meg kell kérdőjelezni, hogy az érintettek tudják-e és milyen mértékben a környezetüket.

Diagnózis és lefolyás

A LiS diagnózisát nem lehet pusztán „szemrevételezéssel” felállítani, mivel a klinikai kép sok hasonlóságot mutat a vegetatív állapottal vagy az akinetikus mutizmussal (olyan betegség, amelyet elsősorban súlyos hajtási rendellenesség jellemez). A megfelelő diagnosztikai módszerek főleg az elektromos és mágneses mérések agy és az izomaktivitás. CT és MRI segítségével megváltozik vér áramlása és anyagcseréje agy kimutatható. Ezeket a technikai diagnosztikai módszereket általában laboratóriumi technikákkal kombinálják, például a agyhártyagyulladás. Ennek a betegségnek a lefolyása nagyon egyedi, függ mind orvosi ellátásától, mind a járvány okától. Tehát feltételezhető, hogy 59-70% -os halálozás akkor következik be, amikor a LiS-t vérzés vagy elzáródás okozta agy hajók. Traumák, daganatok stb. Esetén ez az arány körülbelül 30% -ra csökken. A toxinok (mérgek /szerek) szinte soha vezet halálig.

Szövődmények

Általános szabályként a bezárt szindróma által érintetteket jelentős pszichológiai kényelmetlenségek és komplikációk szenvedik. Azonban nem tudják kifejezni magukat a külvilág felé, és nem tudnak kommunikálni vele. Ez egyértelmű és jelentős korlátozásokhoz vezet az érintett személy mindennapjaiban. A bezárt szindrómában szenvedő betegek általában bénulásban szenvednek, ezért más emberek segítségétől függenek mindennapi életükben. Ez gyakran mozgáskorlátozásokat eredményez, így a betegek kerekesszéktől függenek. Miatt a beszédzavarok, a külvilággal való kommunikáció általában nem lehetséges. A betegek maguk is ébren vannak eszik és súlyos betegségekben szenvednek depresszió és egyéb pszichológiai zavarok. A legtöbb esetben a páciens várható élettartamát nem korlátozza a bezárt szindróma. A további lefolyás azonban erősen függ a bezárt szindróma okától, így a betegség általános lefolyását nem lehet megjósolni. A bezárt szindróma okozati kezelése általában nem lehetséges. Az érintettek különböző terápiáktól és a mindennapi életben nyújtott segítségtől függenek. Általános szabály, hogy a szindróma sem gyógyítható meg teljesen. Különösen a beteg rokonai szenvednek jelentősen depresszió és egyéb, a szindróma miatti pszichológiai korlátok.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A bezárt szindróma értelemszerűen megakadályozza, hogy a beteg önállóan forduljon orvoshoz. Mindenesetre az aggasztó tünetek kórházba vezetik a beteget. Mivel a ütés a bezárt szindróma leggyakoribb kiváltója, orvosi ellenőrzés általában az incidens után eredményez. A bezárt szindrómában szenvedőknek általában nincs lehetőségük orvosi ellátás elhagyására. Ez azért van, mert a feltétel sürgősen meg kell különböztetni a mozdulatlanság egyéb állapotaitól, és megfelelő ellátást és figyelmet kell biztosítani. Mivel az érintett személy nem tud céltudatosan kommunikálni, és a feltétel olyan könnyen összetéveszthető, néha a családtagok feladata is, hogy rámutassanak a bezárt szindróma lehetőségére. Mivel az állapot nagy orvosi ellátást igényel, az ideggyógyászok különösen fontosak az állapot további lefolyása során, hogy ellenőrizzék a test működését. Az esetleges gyógyulás szempontjából fontos, hogy fizioterápiás, logopédiai, foglalkozásterápia és ha szükséges, a pszichoterápiás kezelést optimálisan fedezik a szakemberek.

Kezelés és terápia

Az érintett személy kezelése mindenekelőtt egy dolgot igényel:

Intenzív és individualizált kombinációja foglalkozásterápia, beszédterápiaés fizikoterápia. A fő cél itt a páciens mozgósítása és ezáltal a mozgásképtelenség alóli felmentése. Minél hamarabb megkezdik az ilyen rehabilitációt, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy sikeres legyen. Ban ben fizikoterápia ma elsősorban a „szisztematikus ismétlődő alapképzés” elvét alkalmazzák. Ez magában foglalja kezdetben csak az egyéni, apró mozgások edzését ízületek. Miután ezeket ismét önállóan végre lehet hajtani, és bizonyos pozíciókat meg lehet tartani, az edzésgyakorlatok többre is kiterjednek ízületek és az izomcsoportokat, majd később pontos tevékenységeket gyakoroltak (például villát tartva és a száj). További segítséget nyújt a különféle készségek újratanulásában foglalkozásterápia, amelynek célja elsősorban a finom és a durva motorikus képességek újjáépítése. A tevékenység egyéb területei a kommunikáció fejlesztése (testbeszéd útján), a szocio-emocionális készségek fejlesztése (érzelmi állapotok kimutatása), de az otthoni környezet esetleges megváltoztatásához nyújtott segítség és a megfelelő AIDS. A logopédusok harmadik oszlopa terápia elsősorban a nyelés edzésére szolgál, hogy ismét lehetővé tegye az önálló táplálékfelvételt. A gyakori, célzott gyakorlatok célja a beszédkészség javulásának helyreállítása is a páciens környezetével való aktívabb kommunikáció érdekében.

Kitekintés és előrejelzés

A bezárt szindróma prognózisa általában kedvezőtlen. A legtöbb esetben a tünetek az egész életen át fennállnak, vagy csak kismértékű javulást mutatnak az egész életen át. A teljes gyógyulás elérése ritka. Ennek ellenére a betegség lefolyása a rendellenességek okától függ. Ha lehetőség van az ok-okozati tényezők kiküszöbölésére, gyógyítani lehet. Különböző terápiákat alkalmaznak az életminőség támogatására és a jólét elősegítésére. Ezeket egyedileg alkalmazzák a szervezet lehetőségeihez, és idővel gyakran változnak. A bezárt szindróma a beteg hosszú távú kezelését eredményezi. Orvosi ellátás igénybevétele nélkül a legjobb állapot fennmarad. Kedvezőtlen esetben az érintett korai elhalása következik be. Sok érintett személy életminőségének javulásáról számol be, amikor önállóan és saját kezdeményezésére célzott gyakorlatokat és képzéseket végeznek a programon kívül terápia felkínált lehetőségek. Ennek ellenére a legtöbb beteg életének végéig más emberek segítségétől függ. Általában teljes munkaidő nélküli ellátás nélkül nem tudják kezelni mindennapjaikat. A testi fogyatékosságok miatt pszichológiai következmények léphetnek fel. A betegség súlyos érzelmi terhet jelent az érintett személy számára, de a hozzátartozók számára is.

Megelőzés

A betegség megelőzésére nincsenek különlegesek intézkedések. Egészséges életmód testméregek nélkül, mint pl alkohol, nikotin (és a cigarettában található kísérő anyagok) és szerek bármiféle minimalizálhatja az okokat, például agyvérzéseket és hasonlókat, de ez nem garantálja.

Utógondozás

Mivel az öngyógyítás általában nem fordulhat elő bezárt szindrómában, az utógondozás elsősorban a mozgás súlyos korlátozásainak kezelésére összpontosít. A legtöbb szenvedő a család és a barátok segítségére és támogatására támaszkodik mindennapi életében. A beszédkészség is korlátozható, így az érintettek már nem tudnak megfelelően beszélni, vagy maguk nem vihetnek ételt. Mivel a betegség gyakran vezet pszichológiai panaszokhoz, hasznos lehet, ha az érintettek, beleértve a hozzátartozókat is, szakmai, pszichológiai segítséget kérnek. Az önsegítő csoportokban érintett más személyekkel folytatott cserék értékes információk cseréjét is előidézhetik, és növelhetik az önbizalmat a betegség kezelésében.

Mit tehetsz te magad

A bezárt szindrómában szenvedők a helyzetük javítása érdekében korlátozottak a tünetek miatt. Ezért, amíg megfelelő terápia elindul, amely legalább részleges mozgást és részleges ambulációt tesz lehetővé, az érintett egyének teljesen függnek a környezetüktől, a kommunikáció képességének kivételével. A terápia kezdetekor az érintett feladata az is, hogy következetesen beépítse a napi menetrendjébe azokat a gyakorlatokat, amelyeket egyedül vagy privát környezetben végezhetünk. Ez különösen igaz, amikor a fekvőbeteg-tartózkodás véget ér, mivel ez általában a terápiás órák csökkentését is jelenti. A személy környezete számára a helyzet azt jelenti, hogy meg kell tanulnia a kommunikáció bizonyos formáit is. A korlátozások miatt szükségessé válik a kommunikáció kiigazítása annak érdekében, hogy kapcsolatban maradhassunk az érintett személlyel. Ugyanakkor fontos, hogy ne beszéljünk túlságosan leegyszerűsítve - mint például a kisgyermek -, mert bár a zárt szindrómás betegek objektíven tehetlennek tűnnek, észlelésük általában nem sérül. A hozzátartozóknak is támogatniuk kell az érintett személy ellátását. Ez magában foglalja a látogatásokat, a speciálisan elvégzett kézmozdulatokat (ha megengedett), és természetesen a lehetséges felfekvések vagy a rossz testtartás ellenőrzését. További intézkedések amelyet az érintett személy és környezetük megtehet, nagyon függenek az esetleges terápiás sikertől és a bezárt szindróma késői hatásaitól. Ennek megfelelően tartoznak ahhoz, hogy orvosokkal és terapeutákkal együtt dolgozzanak ki.