A spondylodiscitis terápiája Spondylodiscitis

A spondylodiscitis terápiája

A sikeres terápia kulcsa spondylodiscitis a beteg gerincének következetes immobilizálása. A fűzőhöz hasonlóan alkalmazott úgynevezett ortézisek rögzítik a csigolyatesteket és az intervertebrális lemezeket. Alternatív megoldás a vakolat öntvény.

Mindkét immobilizáció esetén a páciensnek fel kell állnia és a lehető legnagyobb mértékben mozognia kell. Ha a gerincoszlop teljes immobilizálása ezekkel AIDS nem jár sikerrel, csak egy lehetőség marad nyitva: az abszolút ágynyugalom. A beteget ezután legalább 6 hétig nem szabad felállni annak érdekében, hogy a háta a lehető legkevesebb legyen.

A terápia második sarokköve a antibiotikumok, amely nélkülözhetetlen része mindennek spondylodiscitis kezelés. E két intézkedés mellett a spondylodiscitis kiegészítő intézkedésnek tekinthető. Bizonyos esetekben, amelyeket az alábbiakban részletesebben kifejtünk, a műtét kiegészíti és teljesíti a választott kezelési utat.

Hatékony és kielégítő fájdalom a beteg terápiáját nem szabad elhanyagolni. Különösen hosszú immobilizáció és terápia esetén a beteg nem szenvedhet többet fájdalom mint bármikor szükséges. A megfelelő antibiotikum megválasztása döntő fontosságú a beteg gyógyulásához, mivel csak így biztosítható a célzott terápia.

Emiatt a nem specifikus spondylodiscitis kórokozója, valamint annak iránti érzékenysége antibiotikumok és először azonosítják a lehetséges ellenállásokat. A kórokozó kimutatásának legegyszerűbb és leggyorsabb módja az alkalmazás vér kultúrák. Az érintett szövet eltávolítása (biopszia) vagy a mintának az altatásban történő kis művelettel történő összegyűjtése további lehetőség.

Összehasonlítva vér kultúrák, kórokozók pontosabban és megbízhatóbban meghatározhatók ezen módszerekkel. Ezek azonban lényegesen több időbe és erőfeszítésbe kerülnek. Ha azonban gyorsabb intézkedésre van szükség, és a betegnek feltétel már nem teszi lehetővé a kórokozók kimutatását, intravénás antibiotikumot adnak be, amelynek széles spektruma van a spondylodiscitis leggyakoribb okaival szemben: Staphylococcus aureus és Escheria coli.

A kórokozó azonosítását követően a célzott antibiotikum-terápiát infúzióval („csepegtető”) adják be. Az első választás általában egy kombinált terápia, vagyis a különböző kezelések egyidejű beadása antibiotikumok. A klindamicint (1800 mg naponta) és a ceftriaxont (2 g naponta) kombinálják, amelyet alternatívaként ciprofloxacinnal (800 g naponta) is felvehetnek.

A gyógyszer beadásával a ér (intravénásan) nagyobb hatékonyság érhető el, mivel az antibiotikumnak nem kell átjutnia a gyomor-bél traktuson, és ott metabolizálódik. Ezenkívül egyes antibiotikumok csak a vér közvetlen útvonalon keresztül. A spondylodiscitis lefolyása és kórokozói jelentősen eltérnek, ezért jelenleg nincs egységes irányelv a terápia időtartamára vonatkozóan.

Általános szabály, hogy az antibiotikumokat intravénásán és körülbelül 2-4 héten keresztül adják be. Ha a beteg általános feltétel és a vérértékek (gyulladásos paraméterek) javulnak, a tabletták vagy kapszulák formájában történő orális terápia átváltható. Ezeket legfeljebb 3 hónapig kell szedni, a spondylodiscitis lefolyásától függően.

A veszélyeztetett betegek esetében a terápia időtartama akár meghosszabbítható. A hosszabb időn át alkalmazott antibiózisok további megterhelést jelentenek a test számára. Számos mellékhatás fordulhat elő.

Gyakran a vese és a máj szenvednek a gyógyszerek állandó beadásától. Ezért fontos, hogy máj és a vese az értékeket hosszú távú antibiotikum-terápia során figyelik. A spondylodiscitis műtéti kezelési lehetősége a gyulladt terület megnyitása a sebész számára a meglévő károsodások ellenőrzése és felmérése érdekében. Erre a célra gyakran úgynevezett ventrális megközelítést választanak, vagyis a csigolyatesteket kiteszik a hasból.

A beteg a hátán fekszik ezen művelet során. Eleinte a sebész mintákat vesz a gyulladt területről, majd megvizsgálják a kórokozó típusát és a különféle antibiotikumok hatékonyságát. Ezt követi a gyulladás sebészeti helyreállítása, azaz a fertőzött szövetek és nekrotikus részek bőséges eltávolítása.

Ezt a lépést, az úgynevezett eltávolítás után, a sebet alaposan leöblítik, és gyakran közvetlenül antibiotikummal kezelik. Ezt a lépést követi - amint a sebész meggyőződik arról, hogy javult a gyulladásos helyzet - egy ún spondylodesis, azaz több csigolyatest elzáródása. Ez a gerincoszlop stabilizálására és merevítésére szolgál, és általában fémcsavarok és rudak rendszerével hajtják végre.

Ritka esetekben a beteg egészséges csontját eltávolítják egy másik helyről, és stabilizálás céljából elmozdítják. A műtét és az alkalmazott technika egyes részletei azonban jelentősen eltérnek a kórháztól és a sebésztől függően. Az orvos tájékoztatja a beteget a pontosabb részletekről, ha ilyen műveletet ütemeznek.

Egyes orvosok például mindent közvetlenül kezelnek egyetlen műtét során, míg mások az úgynevezett kétlépcsős eljárásra támaszkodnak, és egy (kisebb) első műtét és egy megfelelő szünet után második műveletet hajtanak végre. A beteg számára ennek az eljárásnak az az előnye, hogy csak kisebb, rövidebb eljárásokon kell átesnie, és a két műtét között felépülhet. Másrészt a kétlépcsős eljárás természetesen továbbra is egy újabb érzéstelenítővel járó műveletet és minden olyan kockázatot jelent, amelyet a művelet magában hordoz.

Az egy- vagy kétlépcsős eljárásról szóló döntést ezért alaposan át kell gondolni, és minden esetben gondosan mérlegelni kell. A művelet után a stabilizáció a mobilitás teljes megszüntetését eredményezi a rögzített szegmensben, ami egyrészt véd a későbbiektől gerinces test törések, másrészt a spondylodiscitis gyorsabb és biztonságosabb gyógyulásához vezet. A műtéten átesett betegek viszonylag hamar visszatérhetnek normális mozgásképességükhöz, bár a műtét okozta mobilitási veszteség a legtöbb esetben jól tolerálható, és nem jelent túl nagy korlátozást.

A spondylodiscitisben szenvedő beteg megoperálásának okai a neurológiai hiányosságok (például bénulás, paresztézia vagy érzésvesztés), a nem operatív terápia sikertelensége vagy kiterjedt csontpusztulás, amely már jelentős púphoz vezetett. Betegek, akiknek fájdalom optimális terápia mellett sem lehet enyhíteni, műtéti úton is kezelni kell. Másrészt nagyon idős, törékeny vagy nagyon gyenge betegeket nem szabad megműteni.

Mivel minden művelet kockázattal jár, ezeket a betegcsoportokat inkább műtét nélkül kell kezelni. A spondylodiscitis műtétének legnagyobb kockázata kétoldali bénulás a sebész okozta. Ez a szövődmény azonban nagyon ritka, különösen a fent leírt ventrális megközelítésnél.