Az érzékenység révén az orvostudomány megérti az emberek észlelő képességét. Ez magában foglalja az érzést és az érzékenységet.
Mi az érzékenység?
Érzékenysége alapján az orvostudomány megérti az emberek érzékelési képességét. Ez magában foglalja az érzést és az érzékenységet. Az orvosi szakemberek az érzékenységet a különféle érzések észlelésének képességére utalják. Ez a képesség elsősorban az érzést foglalja magában. Ezen túlmenően az érzékenység kifejezést a test mentális és fizikai rendszereinek alapvető érzékenységére is használják. Ha fokozott az érzékenység, akkor ezt idioszinkráziának nevezzük. Az érzékenység kifejezés a latin „sensibilis” szóból származik. Lefordítva ez olyasmit jelent, mint „az érzékeléssel, az érzékeléssel és az érzékekkel kapcsolatban” vagy „képes az érzékelésre”, amikor a kifejezés emberre utal. Mivel minden ember érzékenységgel születik, alapvetően érzékeny lény. Végül az érzés pszichológiai képessége attól függ, hogyan érzékeli az ember a környezetét, és hogyan szűrődik át az észlelése a agy fejlesztik. Az élet magas és mélypontjai is szerepet játszhatnak.
Funkció és feladat
Az érzékenység az ember összetett teljesítménye idegrendszer. Az érzékszervi észlelések minőségre és mennyiségre oszthatók. A középső magasabb központjaiban idegrendszer (CNS), szubjektív érzéseket eredményeznek. Az érzékenységet az intraindividuális és az interindividuális variációk befolyásolják. Ez azt jelenti, hogy az emberek ugyanazokat az ingereket különböző módon érzékelik. Fiziológiai és anatómiai szempontok szerint az érzékenység különböző tartományokra oszlik. Néha azonban jelentős az átfedés. Például a felosztás az inger eredetének helyén alapul. Ez magában foglalja a külső ingerek érzékelését bőr és a nyálkahártya (lásd még az exterocepciót) és a belső ingerek érzékelését (interocepció). Ez utóbbi észlelés felosztható a belső szervek (viscerocepció) és a mozgásszervi rendszer mozgásának és feszültségállapotainak érzékelése (proprioception). Egyéb kritériumok közé tartozik az inger vételének helye, mint például a felületi és mélységi érzékenység, valamint a továbbított ingerek típusa, például az érintés, a nyomás és a rezgés finom érzékelése (epikritikus érzékenység) vagy a hőmérséklet durva érzékelése. fájdalom (protopátiás érzékenység). Ezenkívül megkülönböztetik a receptorok típusát, például a hőreceptort hideg és hő, a nyomás, az érintés és a megerőltetés mechanorecepciója, a kemorecepció szén dioxid parciális nyomás, oxigén parciális nyomás vagy pH, a nocicepció fájdalom vagy az észlelés iránya. Ez pedig felosztható haptikus és tapintásos észlelésre. A haptikus érzékelésben egy tárgy aktívan érzékelhető, míg a tapintási érzékelés az érintés passzív érzékelését jelenti. Az érzékenység ezen durván megosztott formái a vezető anatómiai struktúráknak, valamint a speciális élettani folyamatoknak tulajdoníthatók. Az érzékszervi ingereket bizonyos idegvégződések fogadják, beleértve a Merkel-sejteket, az izomorsókat és a Ruffini-testeket. A idegek, az ingerek továbbadása a gerinc hátsó gyökere felé megy végbe idegdúc. Erről a helyről az érzékeny ingerek a gerincvelő magasabb központokba, mint például az agykéreg és talamusz. Különféle gerincvelő a traktusok felelősek az érzékszervi ingerek továbbításáért a külső területről a központi felé idegrendszer. Ide tartoznak a tractus spinocerebellaris anterior, a tractus spinocerebellaris posterior, a traktus spinothalamicus elülső, a tractus spinothalamicus lateralis és a funiculus posterior.
Betegségek és rendellenességek
Ha az érzékenység kóros kudarcai fordulnak elő, az orvosok érzékszervi rendellenességekről beszélnek. Ez olyan neurológiai tünetekre utal, amelyek az érzékenység részleges vagy teljes elvesztését okozzák. Az érzékenységi rendellenességek nagyon különböző módon nyilvánulhatnak meg. Így lehetséges, hogy a szenzáció fájdalom, az érintés, a hőmérséklet, a mozgás, a rezgés, a helyzet és az erő romlik. A leggyakoribb érzékenységi rendellenességek magukban foglalják a minőségi változásokat. Ezt a kifejezést olyan érzékelésekre használjuk, mint például villamosító érzés, bizsergés vagy zsibbadás. A rendellenességek általában az egyén ellátási területein jelentkeznek idegek vagy tompán a végtagok végén. Az érzékenységi rendellenességek ilyen formájáért leginkább az idegrostok vagy az érzékeny receptorok túlzott izgatottsága a felelős. A minőségi változások diszesztéziára és paresztéziára oszlanak. Diszesztézia esetén az érintett személy kellemetlenül érzi a felfogást. Paresztézia esetén kellemetlen vagy akár fájdalmas érzések jelentkeznek specifikus kiváltó inger nélkül. Az érzékszervi észlelés is csökkenhet vagy teljesen hiányozhat. Ebben az esetben a betegek már nem érzékelnek semmilyen érzést az érintett területeken. A teljes veszteségre úgy hivatkozunk érzéstelenítés, amelyeket viszont fel lehet osztani fájdalomcsillapításra (a fájdalomérzékenység eltörlése), termanesztéziára (a hőmérsékletérzékenység eltörlése) és pallanesztéziára (a rezgésérzékelés elvesztése). Azokat a rendellenességeket, amelyekben az érzékenység észlelése gyengül, hipesztéziának vagy csökkent tapintási észlelésnek nevezzük. Ismert altípusok a hipalgesia (a fájdalomérzékelés csökkenése), a thermhypesthesia (csökkent hőmérséklet-érzékenység) vagy a pallhypesthesia (a rezgésérzékelés csökkenése). Diszociált érzékenységi rendellenesség esetén a fájdalom és a hőmérsékletérzet károsodása jelentkezik a bőr. Ebben az esetben az érintett személy a fájdalmat csak érintésként vagy nyomásként érzékeli. Lehetséges azonban érzékenységi rendellenességek esetén is vezet a fokozott érzékeléshez. Ide tartozik például az allodinia. Ebben az esetben az érintett személy fájdalmat szenved, amelyet olyan ingerek okoznak, amelyek általában nem vezet fájdalomra. Hiperalgesia esetén fokozott a fájdalomérzékenység, így még kisebb ingerek is fájdalmat okoznak. Hyperpathia esetén a beteg kellemetlenül érzékeli az érintési ingereket. Ha fokozott az érzékenység az érintésre, akkor hiperesztéziáról beszélünk.
