A biokémiai gyógyítási módszer megalapozója Wilhelm Heinrich Schüßler német orvos (1821–1898). Orvosi karrierjének első éveiben teljes mértékben annak szentelte magát homeopátia, de mindig „egyszerűsített terápiát” keresett. 1873-ban cikket tett közzé az „Allgemeine Homöopathische Zeitung” címmel „Rövidített homeopátiás terápia” címmel.
Itt fejezte ki, hogy az általános gyógymódok feloldhatatlanná váltak számára. Tizenkét szerves anyaggal dolgozik, az úgynevezett élettani funkcionális gyógymódokkal. A későbbi publikációkban homeopátia már nem említik, és ezt a következőképpen magyarázza: „Gyógyító módszerem nem homeopátiás, mert nem a hasonlóság elvén, hanem az emberi szervezetben zajló fiziológiai-kémiai folyamatokon alapszik.
„A fiziológia (a görög Physis = természet szóból) az élő szervezet kémiai-fizikai folyamatainak tudománya. Schüßler kezelési módszerét biokémiának nevezte (a görög Bios = élet szóból), mert felismerte, hogy az emberi szervezet felépítése és életképessége alapvetően bizonyos ásványi sók jelenlététől függ, pontosan ezektől a funkcionális eszközöktől - ezek szervetlenek anyagok, például közönséges só, vas-foszfát, kalcium foszfát, kalcium-fluorid és mások. A hiány ahhoz vezet, hogy képtelenek először működni a sejt, a sejtcsoport és végül az egyes szervek területén.
A funkcionális képtelenség ebben az értelemben általában betegséget jelent. Virchow patológus professzor ezt a „sejt betegségének” definiálta. Schüßler erőteljesen befolyásolta őt, és egyetértettek abban, hogy minden életfolyamat alapvető okát, valamint a szervek és szövetek változásának okát a sejt ingerelhetőségében kell keresni, és ezért a sejtek megjelenése és jellege a betegséget lényegében a sejt aktivitására kell visszavezetni.
Biokémiai terápia
Az a felismerés, hogy a sejt normál aktivitása a szervetlen sók normál tartalmától függ, Schüßler számára logikus lépés volt biokémiai terápiájának további kibővítésére. A normál tartalomtól való eltérést, különösen ezen tápanyag-sók hiányát nevezte a betegségek okának. Betegség esetén a szervetlen anyagok hiányát gyógyszerellátással kell kompenzálni.
Itt nem egy olyan eljárásra kell gondolni, mint „a hiányzó pótlására a hiányzóval”, hanem egy inger kiváltására vagy egy olyan információ továbbítására, amely javítja a sejteket, hogy visszaszívja a számukra szükséges szervetlen sókat fokozottan az ételből származó mennyiségek. Ma Schüßler ötletei könnyen érthetők, mert az ásványi anyagok és nyomelemek szerepéről és az egészséges diéta közismertté váltak. Az ilyen biológiai vagy biokémiai terápia alapjai megtalálhatók a Hippokratész és Paracelsus által már leírt alapelvekben. 1852-ben Molleschott holland fiziológus gondoskodott Schüßler tanításának elterjedéséről és ismertségéről „Az élet kör” című kiadványával.
A sorozat összes cikke:
