Bevezetés
A retinitis pigmentosa a szem betegségeinek egy csoportja, amely lefolyása során a retina (retina) pusztulásához vezet. A retina úgymond a szemünk vizuális rétege, amelynek megsemmisülése látásvesztéshez, ill vakság. A „retinitis” kifejezés meglehetősen félrevezető, mivel nem a retina gyulladása.
A helyes kifejezés a „retinopathia” lenne, amely azonban nem tudta megalapozni a mindennapi orvosi életet. A „pigmentosa” szó a retinán található pigmentlerakódásokra utal, amelyek jellemzőek erre a betegségre, és apró pöttyökként jelennek meg a szemészeti vizsgálat során. Németországban körülbelül 30,000-40,000 XNUMX ember szenved a retinitis pigmentosa különféle formáinak egyikében. Mivel a retinitis pigmentosa sajnos jelenleg nem gyógyítható, ez az egyik leggyakoribb oka vakság, általában már középkorú felnőttkorban.
A retina funkciója
A retinitis pigmentosa betegség megértése segít megérteni a szem alapvető szerkezetét és működését. Az emberi retina a szem fényérzékeny rétege. Az összetett rudak és kúpok (fényreceptorok) segítségével a bejövő fényingereket elektromos jelekké lehet kódolni, majd további idegcsatornákon keresztül továbbítani a agy, amely aztán a beérkező információkat a tényleges képpé dolgozza fel.
A fényreceptorok azonban nem mindenhol azonosak a szemben. A rudak, amelyek inkább a periférián helyezkednek el, vagyis a látómezőn kívül helyezkednek el, fontosak az éjszakai és az alkonyati látás szempontjából, ezért tökéletesen képesek feloldani a világos-sötét kontrasztokat, de az élességükben nem olyan jóak, mint a kúpok . A főleg a retinán központilag elhelyezkedő kúpokat viszont teljes egészében napközben használják.
A kúpokkal érzékeljük a körülöttünk lévő színeket, és élesen láthatjuk a dolgokat a látómező közepén. Ha mindkét szem látóterét együtt vesszük, akkor körülbelül 180 ° -os szöget kapunk. Így a szemünk anatómiai és funkcionális felépítése lehetővé teszi, hogy „panorámában” érzékeljük környezetünket.
Élesen azonban csak látómezőnk fókuszában láthatjuk őket, azon a területen, ahol a balról és jobbról érkező kép átfedi egymást. Itt még apró részleteket is láthatunk éles fókuszban, míg távolabb (azaz periférikusabban) inkább a tudattalan tájékozódáshoz használjuk a területeket. Ha a szemünk teljesen működőképes, akkor nem jelent problémát, ha egyszerre érzékeljük a környezetet, például egy közeledő autót, amikor egy konkrét, távolabbi tárgyat, például utcatáblát nézünk.
