A fizioterápia elengedhetetlen a Parkinson-kórban szenvedő betegek számára, hogy hosszú ideig megőrizzék függetlenségüket. Attól függően, hogy a Parkinson-kór mennyire előrehaladott, a fizioterápia a funkcionális edzés során azokat a tevékenységeket célozza meg, ahol a páciens érzi a legnagyobb korlátozásokat a mindennapi életben. A Parkinson-kór (PD) a feltétel amelyben a beteg négy fő tünetet mutat.
Ezek a mozgáshiány (brady- vagy akinesia), megnövekedett izomfeszültség, amely merev, fogaskerékszerű mozgásokhoz (szigor) vezet, nyugalmi állapotban remegés (remegés) és instabil testtartás (testtartási instabilitás). Ezek a tünetek messzemenő következményekkel járnak a Parkinson-kórban szenvedő betegek számára, amelyekkel a fizioterápia foglalkozik. A bradykinesis következménye a Parkinson-kórban szenvedő beteg számára az, hogy a mozgások csak lelassulnak.
A legtöbb esetben a mozgás hiánya a felső végtagokban kezdődik, és megnehezíti a páciens számára a finommotorizmust igénylő műveletek végrehajtását, például az inggombok bezárását. Ha a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél később az alsó végtagok is érintettek, a beteg járáskor általában nagyon apró lépéseket tesz. Ezenkívül sok Parkinson-kórban szenvedő betegnek nehéz megkezdeni és abbahagyni a járást, azaz elindítani egy mozgást és később újra megállítani.
A gaittréning tehát a fizioterápia fontos része. Az arcizmok szintén befolyásolható, így csak nagyon kevés arckifejezés látható. Ez a körülmény gyakran félreértésekhez vezet a férfitársaival folytatott kommunikációban, mert az érzelmek csak gyengülnek, vagy egyáltalán nem jelennek meg az arckifejezésekben.
A fizioterápia tartalma ezért az intra- és intermuscularis javítását célozza összehangolás Parkinson-kórban szenvedő betegeknél. Parkinson-kórban szenvedő betegeknél az izmok tartósan feszültek, ezért merevek, ami szigorúságot okoz. Amikor az ízületek a Parkinson-kórban szenvedő betegek közül a gyógytornász mozgatja a gyógytorna során, olyan érzés, mintha a beteg ízületeiben olyan fogaskerekek lennének, amelyeken áthelyezik őket.
Ezt a fogaskerék-szerű mozgást az okozza, hogy nemcsak a játékizom nagyon feszült, hanem ellenfele is. Az ízület mozgékonyságához mindig van legalább egy izom, amely egy irányba mozog, és egy, amely ellentétes irányba mozog. Normális esetben az izomfeszültséget úgy szabályozzák, hogy például az extenzor izom lassan és szabályozottan csökkenti a feszültséget, miközben a hajlító izom meghajlítja az ízületet.
Parkinson-kórban szenvedő betegeknél ez az izomszabályozás gyengén működik. Ezt a megfelelő fizioterápiás foglalkozások során vissza kell állítani. Remegés (pihenési remegés) PD-ben szenvedő betegeknél általában nyugalmi állapotban figyelhető meg.
Célzott mozdulatokkal általában fokozatosan csökken, és mentális stressz esetén még akkor is fokozódik, ha a beteget gyors célzott mozgásokra kényszerítik. A maradék remegés lassú, körülbelül 4-5 Hz frekvenciájú, ezért „pirulacsavaró szindrómának” is nevezik. A testtartási instabilitás a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél a mozgáshiány miatt alakul ki, mivel az izmok nem tudnak elég gyorsan reagálni a külső ingerekre.
A Parkinson-kórban szenvedő betegeknek ezért nehéz megfelelően reagálniuk a járás közbeni botlásra vagy a kívülről történő akaratlan lökésre. A Parkinson-kórban szenvedő betegek testtartását tekintve látható, hogy általában előre hajlított felsőtesttel és fej a hátán nyugszik nyak kárpótol. A fizioterápia tartalmának ezért tartalmaznia kell egyensúly képzés.
A négy fő tünet mellett a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél gyakran előfordul fájdalom a vállában és nyak az izmok instabil testtartása és merevsége miatt. A mozgás hiánya csökkent aktivitáshoz vezethet, ami viszont depressziós fázisokhoz és csökkenéshez vezethet emlékezet a Parkinson-kóros betegek egy részében. Ennek oka, hogy a test okos és erőforrásokat takarít meg, és ami nem használatos, az csökken.
A testmozgás megköveteli agy erő, és ha nincs mozgás, az agyat is a hátsó égőre helyezzük. Többek között kevesebb a „boldogság hormonok" úgymint szerotonin és a már rosszul előállítottakat dopamin majd előállnak, ami tükröződhet a hangulatban. Ennek ellenőrzése érdekében a gyógytornász egy speciálisan tervezett gyógytornát hoz létre. A leírt tüneteket az úgynevezett corpus striatum regressziója okozza a Alapi idegsejtek az agy, amely általában szabályozza dopamin termelést.
A dopamin hírvivő anyag és szükséges a mozgásimpulzusok kiváltásához. Ha ez a hírvivő anyag hiányzik, akkor hiányzik a mozgásimpulzus. Ennek fényében könnyű megérteni, hogy a Parkinson-kór miért vezet a mozgáshiányhoz; egyszerűen túl kevés impulzus éri az izmokat.
Bár ez a változás a agy gyógyszerekkel könnyen kompenzálható, nem lehet megakadályozni, sőt meg sem lehet fordítani. A fizioterápiában természetesen nem lehet kiküszöbölni az okot a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél, de a megzavarodott szabályozás következményei befolyásolhatók a betegség lefolyásának enyhítése és romlásának lassítása érdekében. Ehhez a gyógytornásznak részletes vizsgálatot kell végeznie a pácienssel annak kiderítésére, hogy mely tünetek különösen hangsúlyosak, és mindennapi életének mely tevékenységei során a tünetek különösen korlátozzák.
Ez fizioterápiás munkadiagnosztikát eredményez a fizioterápia során. A fizioterápia célja a legtöbb esetben a járás javítása, a Parkinson-kórban szenvedő betegek magabiztosabbá tétele és ezáltal az esések megelőzése. Emellett gyakran a finom motorikus képességek fenntartása a fő hangsúly.
Itt a gyógytornásznak és a foglalkozási terapeutának szorosan együtt kell működnie. Mindkét terápiás cél megköveteli az izomfeszültség szabályozását és a mozgás igényét. Az izomfeszültség szabályozása érdekében a Parkinson-kórban szenvedő beteg a fizioterápiában a gyógytornász közreműködésével sajátos mozgásokat hajthat végre, és napi öngyakorlási programot sajátíthat el.
Mivel a PD-ben szenvedő betegek általában rövid, gyors lépéseket tesznek, miközben messzire hajolnak, megnő a zuhanás kockázata. Ez a testtartás ugyanis a test súlypontját előre tolja, és a beteg saját testén kívül helyezkedik el. Az ilyen járási mintázat növeli az elesések és az azt követő sérülések kockázatát, ami viszont korlátozhatja az önállóságot és felgyorsíthatja a betegség előrehaladását.
Ezért fontos, hogy a PD-vel rendelkező gyógytornász a gyógytorna során dolgozzon a járásmintáján. Az itt figyelembe veendő tényezők a megfelelő kiegyenesítés és a nagy, biztonságos lépések. Ha az ember felegyenesedik, a test súlypontja a test közepe felé tolódik vissza.
Ezért csökken a zuhanás veszélye, ha egyenesen járunk és nagy lépéseket teszünk. Ennek ellensúlyozása érdekében a Parkinson-kórban szenvedő betegeknek nagy mozgásokat kell gyakorolniuk a gyógytorna során, és rendszeresen meg kell ismételniük a gyakorlatokat. Farley & Koshland 2005-ben végzett tanulmánya az úgynevezett BIG módszert (nagy = nagy) vizsgálta, amelyben bizonyos mozgásokat gyakran nagy mértékben ismételnek meg, és arra a következtetésre jutott, hogy a Parkinson-kórban szenvedő betegek, akiket BIG-módszerrel kezeltek, javították járásukat. sebességet a lépéshosszuk növelésével, karjaik pontossága pedig még nagyobb távolságokon is javult.
A Parkinson-kóros betegek testtartásának javítása érdekében meg kell tanulniuk érezni testük középpontját. Ehhez a gyógytornász segítségével megtanul különféle gyakorlatokat a gyógytorna során a medence kontrollja és mozgékonysága, valamint a kiegyenesítés érdekében. Érdekes megjegyezni azt is, hogy az egész test rezgésével kapcsolatos tanulmányok azt mutatják, hogy a vibrációs lemezekkel végzett edzés hozzájárulhat a test jobb stabilizálásához.
A egyensúly az izomzat szenzorai aktiválódnak, és az agy felszabadítja a hírvivő anyagokat, az úgynevezett neurotranszmittereket, amelyeket egyébként csak kis mennyiségben állítanak elő Parkinson-kórban szenvedő betegeknél. Sok gyógytornász használ ilyen segédeszközt a gyógytorna megfelelő ülésein. Ha a Parkinson-kórban szenvedő betegnek nehézségei vannak a mindennapi élet bizonyos tevékenységeivel és mozgásaival, a „Proprioceptive Neuromuscular Facilitation” (PNF) nagyon alkalmas kezelési módszer a fizioterápiában.
Az izomműködéseket a neuromuszkuláris rendszer specifikus ingerei stimulálják (megkönnyítik). Aktív-segítő mozgásokkal az izomfeszültség szabályozása, valamint a összehangolás és a fizioterápia során az izomerő elérhető. A PNF-ben különböző mozgásminták vannak, amelyek megfelelnek a mindennapi élet mozdulatainak vagy hasonlítanak hozzájuk, és amelyeket a gyógytornász választott ki a célnak megfelelően. Például, ha a Parkinson-kórban szenvedő betegnek nehéz egy csészét levenni a mosogató fölötti szekrényből, a gyógytornász először azt elemzi, hogy a beteg hogyan hajtja végre a mozgást, és melyik komponens okozza számára a nehézségeket.
Ennek az az oka, hogy egy látszólag egyszerű fejmozgásnak számos különálló mozgáskomponense van, ahol korlátozható a mozgás vagy túl kevés az erő. A gyógytorna során ezt figyelembe kell venni. Ezenkívül egy mozgási folyamat megköveteli, hogy a ízületek szabadon mozoghat.
A magas izomfeszültség miatt itt problémák léphetnek fel. Ebben az esetben a gyógytornász manuálisan is dolgozhat az izmok gyógytornájában, a kötőszöveti vagy magának az ízületnek a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél, és csökkenti a túlzott feszültséget vagy felszabadítja a dugulásokat. A Parkinson-kórban szenvedő betegek előre hajlított testtartása az egész frontális törzsfal izomrövidülését okozza.
Az izmok rugalmasak maradnak a mozgás révén, és merevvé válnak az immobilizáció révén. Ismételten a Parkinson-kórban szenvedő betegnek a fizioterápiás foglalkozásokon meg kell dolgoznia az egyenes helyzetét, hogy megakadályozza, hogy előre hajlított helyzetben maradjon. Ezenkívül a gyógytornász végezhet nyújtás gyakorlatok és mozgások az izomrövidülés ellensúlyozására a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél.
Különös figyelmet kell fordítani itt a fizioterápia során a csípőhajlítóra és mellkas izmok. A Parkinson-kórban szenvedő betegek számára a mozgás elengedhetetlen! A rendszeres testmozgás, mind a gyógytorna alatt, mind önmagában megakadályozhatja az izomrövidülés, az ízületek merevségének és fájdalom, és a függetlenség megmarad.
Köztudott, hogy a testmozgás emeli a hangulatot és megakadályozza depresszió és vesztesége emlékezet. Hackney & Earhart 2010-es tanulmánya azt javasolja, hogy az érintett emberek menjenek rendszeresen táncolni. A tánc közbeni zene megkönnyíti a Parkinson-kórban szenvedő betegek számára az ütés megtalálását, ami járáskor is fontos, és a táncpartner jó vezetés révén irányíthatja (megkönnyítheti) a mozgásokat. Ezenkívül a csoportos tánc társadalmi aspektusát sem szabad elhanyagolni, mivel a társadalmi elszigeteltség a tünetek negatív megerősödéséhez vezet, a társas kapcsolatok elősegítése pedig segíti a beteget abban, hogy megőrizze önbizalmát és bizalmát képességeiben.
