Az észlelés osztályozása megfelel a kategorizálásnak, amely segít értelmezni a felfogottakat. Minden emberi kognitív kategória együtt alkotja a világ mentális reprezentációját. Az érzékelés téves osztályozása a téveszmék kontextusában fordul elő.
Mi az osztályozás?
Az osztályozás a kognitív perceptuális feldolgozás része, és gyakran társul a kategorikus észlelés kifejezésével. A besorolás az észlelési lánc egyik utolsó folyamata. Jóval az elsődleges szenzoros benyomás után következik be, és néha az észlelések értelmezésének részeként értik. A felfogás osztályozásakor a agy fogalmilag az észlelt ingereket a világábrázolásába rendezi. Az ingereket az érzékszervek fogadják, és olyan elsődleges érzéki benyomás jön létre, amely még mentes a kognitív és affektív feldolgozástól és módosulástól. Ez a szakasz megfelel az észlelés I. szakaszának, amelyet szenzációnak nevezünk. A II. Szakaszban az elsődleges szenzoros benyomást a agy. Csak a III. Szakaszban következik az érzékeltek azonosítása, amelyhez az érzékelés valamilyen felismerhető értelemben vett osztályozása jár. Az osztályozás a kognitív perceptuális feldolgozás része, és gyakran társul a kategorikus észlelés kifejezésével. Ebben az összefüggésben az összes külső inger folytonosságát az észlelési apparátus teljesítménye felosztja az egyes kategóriákra. A kategorizálás olyan kognitív képesség, amelynek segítségével az emberek intuíció segítségével válogathatnak és rendelhetnek kollektív kifejezéseket különböző entitásokhoz. A kognitív kategóriák hasonlósággal bírnak. Így az észlelés kategorizálásának alapja a korábbi ismeretekkel való összehasonlítás. A kategóriaalkotás nemcsak a perceptuális tartalom értékelésében és értelmezésében nélkülözhetetlen folyamat, hanem a döntési folyamatokban is alapvető szerepet játszik.
Funkció és feladat
Mielőtt az észlelés besorolása lehetővé válik, a agy megpróbálja az észlelt szenzációt a lehető legrendezettebben felépíteni. Erre a célra az agy a külön-külön észlelt információkat egésszé állítja össze. Ily módon az észlelt összefüggő és viszonylag egységes képet eredményez. Az evolúciós biológia szempontjából az észlelés az embereket szolgálja a külső világra adott bármilyen reakció forrásaként. Az érzékelés tehát a túlélés fontos paramétere. Ebből a szempontból csak összefüggő és érthető felfogás segíti az embereket. Emiatt az emberi agy összefoglalja az észlelt tényeket, például oly módon, hogy azok egyértelműen érthető képpé váljanak. Csak ezen strukturálás után történik az érzékelés kategorizálása. Ez a besorolás megfelel a besorolásnak. Az agy tehát kognitív folyamatok révén osztályozza az információt, amennyiben bizonyos kategóriákba rendezi azokat. Ezek a kategóriák már az észlelés előtt léteznek, és egyéniek, bár sokan átfedik egymást emberenként. A besorolás így a emlékezet folyamat, vagy legalábbis a memória tartalmának segítségével történik. Ban,-ben emlékezet az összes korábban észlelt ingert kategóriákként tárolják, és minden új érzékelést szolgálhatnak a besorolás kiindulópontjaként. Az érzékelt dolgok bizonyos kategóriákhoz való hozzárendelése segít az érzéki benyomás azonosításában. A kategóriák egy belső nyilvántartási és rendezési rendszer, amely megfelel a külvilág mentális reprezentációjának. Az észlelések osztályozására szolgáló kategóriarendszerek folyamatosan változnak, és mindig bővíthetők vagy módosíthatók. Az ember egyre újabb felfogások alapján általánosít például. Vagyis bizonyos tapasztalatok révén alakít ki szabályokat, hogy ezeket a szabályokat alkalmazza az új felfogásokra.
Betegségek és betegségek
Az összes észlelés szükségszerűen előforduló osztályozásának következményeként a kategorizálás szükségszerűen megtörténik. Ez a szükséges kategorizálás azt jelzi, hogy az emberek természetesen hajlamosak az előítéletekre. Mivel azonban az észlelések osztályozásának kategóriái rugalmasak, az emberi kategorizálásnak nem feltétlenül kell kategorizálódnia a meggyökeresedett előítéletek révén. A társadalmi és kulturális előítéletekhez kapcsolódó diszkrimináció tehát csak periférikusan kapcsolódik az észlelés folyamatához. Az észlelések hibás kategorizálása számos mentális betegség hátterében áll. Ezek egyike skizofrénia. A téveszmék ötletei jellemzőek a skizofrén emberekre, például üldözés formájában mánia vagy megalománia. A téveszmékben a betegek kórosan hamis elképzeléseket dolgoznak ki a valóságról. Téveszméik annyira valóságosnak tűnnek számukra, hogy rendületlenül ragaszkodnak hozzájuk. Az érintett személy életének szinte minden körülménye a téveszmék tárgyává válhat. Az érintett személyek közül sokan üldözöttnek érzik magukat, összeesküvést rónak ki a környezetükre, vagy súlyos betegnek érzik magukat, ami hipochondriakus téveszmének felel meg. A politikai vagy vallási jellegű téveszmék a nagyszerűség téveszméiként csoportosulnak, és gyakran azzal a gondolattal jár együtt, hogy valami nagyobbra hívják fel őket. Az érintett személyek nem képesek felismerni téveszmeiket, amelyek nincsenek kapcsolatban a valósággal. A nagyság téveszméiben a téveszmék gyakran a kommunikáció magas igényével társulnak, főleg paranoid skizofrén betegeknél a túlvilági nagyság téveszméivel. A téveszmék okaként a tudósok hamis jelentés-hozzárendelést feltételeznek, és ezáltal a környezetben kívülről észlelt folyamatok téves irányba sorolását. A betegek a hagyományos mindennapi eseményeket gyakran egy teszt kategóriájába sorolják. A hibás kategorizálás más téveszmék kontextusában is jelen van, például a féltékenység vagy a semmi téveszméjében. A páciens történetében a traumatikus tapasztalatok valószínűleg részt vesznek az észlelés kategorizálásának hibás folyamataiban.
