Bevezetés
A láb mágneses rezonancia képalkotása (MRI) egy olyan képalkotás, amely nem igényel röntgensugarakat, és hasznos lehet, ha az eredmények nem egyértelműek. Ebben az eljárásban a testben lévő hidrogénmolekulák (protonok) gerjesztődnek, amelyek ezt követően mért és képekké alakított jelet bocsátanak ki. Ha például a törés nem zárható ki biztosan, vagy ha a törés életkorát meg kell határozni, akkor az MRI a választott módszer.
Az ínszalagokat és a láb izmait MRI csak akkor tudja jól megjeleníteni, ha a szakadt szalag gyanúsítható. Ezenkívül MRI-t gyakran végeznek a művelet megtervezéséhez. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor MRI nem hajtható végre, például ha a beteg a-t visel pacemaker.
A láb MRI-jére akkor van szükség, ha a törés nem zárható ki megbízhatóan röntgensugarakban vagy komputertomográfiában (CT), vagy ha a megállapítások nem egyértelműek. Továbbá az a törés MRI-vel megbecsülhető. Mivel különösen a lágyrész, azaz a szalagok és az izmok is jól ábrázolhatók az MRI-ben, ez a módszer jól alkalmas a szalag szakadásának lehetőségének kizárására a lábfejben vagy a szalagok törésben való részvételének kizárására. Az izmok krónikus gyulladása jól ábrázolható a láb MRI-jében is.
Jelzések
A láb MRI-je akkor szükséges, ha a törést nem lehet megbízhatóan kizárni Röntgen vagy CT, vagy ha a megállapítások nem egyértelműek. Ezenkívül az MRI felhasználható a törés életkorának felmérésére. Mivel különösen a lágyrész, azaz a szalagok és az izmok is jól ábrázolhatók az MRI-ben, ez a módszer alkalmas arra, hogy kizárja a szakadt szalag vagy az ínszalagok törésben való részvétele.
Az izmok krónikus gyulladása jól ábrázolható a láb MRI-jében is. A vizsgálat előtt informatív megbeszélés zajlik a vizsgálatot végző orvossal, amelyben elmagyarázza a betegnek a vizsgálat menetét, és megbizonyosodik arról, hogy az MRI a megfelelő módszer a klinikai kép vizsgálatához. Azt is kérdezi a vizsgálat lehetséges kockázatairól, mint például a pacemaker, fémtörmelék a testben vagy egy cochleáris implantátum.
A láb MRI-je előtt a radiológus eldönti, hogy szükség van-e kontrasztanyagra az adott problémához, és ha igen, erről tájékoztatást nyújt. Ezután a betegnek el kell távolítania az ékszereket és a fémes tárgyakat (szemüveg, haj kapcsok, övek csatokkal vagy melltartók fémes vezetékekkel). Előfordul, hogy a páciensnek pólót adnak, amelyet fel lehet venni, bár nem szokatlan, hogy a páciens megengedheti magának a ruhák viselését, ha azok nem befolyásolják a vizsgálat minőségét, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy vonzza őket mágnes.
Ezután a beteg lefekszik az asztalra, lábával a cső irányába. A láb úgy van elhelyezve, hogy a páciens a lehető legkevésbé nyugodtan és kényelmesen feküdhessen, anélkül, hogy ingatva torzítaná a képeket. Fülvédőt is felvesznek.
Speciális tekercs, fém tekercsekkel ellátott doboz, amely javítja a felvétel minőségét, használható, amelyet a láb fölé helyeznek. Ha kontrasztanyagot használnak a láb MRI-jében, akkor a vizsgálat előtt vénás hozzáférést kell elhelyezni. Most különböző szekvenciák készülnek, amelyek révén a cső hangos, lüktető hangokat bocsát ki.
A láb MRI-jében csak a lábat helyezzük be a csőbe, a láb a csőben is lehet. Azonban nem az egész test és főleg nem a fej a csőben van. Ezért azoknak a betegeknek, akik félnek a szűk terektől, nem lehetnek problémáik a láb MRI-jével.
Az, hogy ki kell-e vetkőzni a láb MR-vizsgálata során, a praxis vagy a kórház gyakorlatától függ. A vizsgálattól független lehet, hogy minden betegnek le kell vetkőznie a fehérnemű kivételével, majd fel kell vennie a pólót. Néhány osztályon azonban úgy is kezelik, hogy a páciens fém nélküli ruhát (szövetnadrágot, melltartót aláhuzal nélkül) viseljen, ha csak a láb képe készül.