Krónikus fájdalom szindróma nyugdíja
Ha a beteg - még kiterjedt terápia mellett is - a krónikus betegség miatt már nem képes dolgozni fájdalom, a következő típusú nyugdíjak igényelhetők. Egyrészt a csökkent keresőképességi nyugdíj lehet az egyik lehetőség. Ezt akkor hívják „teljesnek”, ha a beteg csak napi három órát vagy kevesebbet tud dolgozni, és „részlegesnek” minősül, ha három-hat órás munkavégzés lehetséges.
A csökkent keresőképességi nyugdíj csak bizonyos időszakokra korlátozódik, és lejártakor újra meg kell hosszabbítani. Ha csökkent keresőképességi nyugdíjra nyújtanak be kérelmet, bizonyos orvosi vizsgálatokat el kell végezni, és igazolni kell, hogy a fájdalom rehabilitációs intézkedések nem javították. Másrészt, ha krónikus betegség miatt súlyos fogyatékosság áll fenn fájdalom, kérelmet lehet benyújtani súlyos fogyatékossággal élő személyek öregségi nyugdíjára. Ez azt jelenti, hogy a szokásos öregségi nyugdíjat korábban lehet igényelni. Ehhez azonban először súlyos fogyatékosságot kell igazolni.
A fogyatékosság mértéke (GdB) krónikus fájdalom szindrómában
A GdB (fogyatékosság mértéke) egy szabványos mérték a testi vagy szellemi betegek fogyatékosságának mértékének számszerűsítésére. A GdB-t 0-tól 100-ig terjedő skálán mérik, 0-nál nincsenek korlátozások vagy alig vannak ilyenek, 100-nál pedig súlyos fogyatékosság. Általában a súlyos fogyatékossággal élő személyt 50 vagy annál magasabb értékű személyként definiálják.
A GdB általában függ az alapbetegségtől és az ebből fakadó funkcionális korlátozásoktól. Tekintettel a a krónikus fájdalom szindróma, sokféle fogyatékosság létezik. Ha az alapbetegség tünetei nem különösebben súlyosak, és az ebből fakadó fájdalom alig vezet korlátozásokhoz a mindennapi életben, a betegek nem érik el a 20-nál magasabb értéket. Ha viszont az alapbetegség súlyos, például rák, és a beteg már nem képes önmagára törődni, gyakran súlyosan fogyatékosnak minősítik. A GdB ezért fontos szerepet játszik a szociális juttatások elosztásában, és nem kötelező érvényű viszonyítási alapot jelent a betegség súlyosságához.
Terápia
A terápia célja a krónikus fájdalom okának leküzdése kell, hogy legyen. Mivel ez gyakran nehéz, a terápiának a beteg életminőségének javulásához kell vezetnie, és nem kizárólag a fájdalom intenzitásának csökkentésére kell rögzítenie. Ezenkívül a kezelőorvos feladata, hogy korai stádiumban felismerje és kezelje a pszichológiai változásokat, például a depressziós hangulatot vagy az alvászavarokat.
A fájdalomcsillapító gyógyszer megválasztása attól függ, hogy a fájdalom nociceptívnek minősül-e, azaz a szövetből indul ki, vagy neuropátiás, azaz a idegek. Ha a fájdalom nociceptív, fájdalomcsillapítók mint például ibuprofen adható, és ha szükséges, opioidok.
A neuropátiás fájdalom görcsoldó szerekkel kezelhető, mint pl gabapentin vagy pregabalin (lyrica). Ha a pszichoszomatikus tényezők szerepet játszanak abban a krónikus fájdalom szindróma, önmagában a gyógyszeres terápia nem elegendő a fájdalom optimális kezeléséhez. Itt a pszichoszociális terápia viselkedésterápia vagy figyelemorientált terápia formájában alkalmas a gyógyszer támogatására.
Általában a krónikus fájdalom-szindróma kezelésének lehetőség szerint mindig gyógyszeres és nem gyógyszeres kombinációból kell állnia. A balesetek fontos kiváltó tényezők a krónikus fájdalom szindrómában. A sérülések vagy a fájdalom helytelen feldolgozása miatti hosszan tartó fájdalom olyan változásokat idézhet elő a testben, amelyek még nem teljesen ismertek, és krónikus fájdalom-szindróma következményekkel járhatnak.
Ezért fontos, hogy a traumás baleset után ne csak a fizikai károkat kezeljük, hanem lehetőséget adjunk a betegnek arra, hogy feldolgozza a tapasztaltakat. Ha ez nem történik meg, akkor a balesetek poszttraumás stressz rendellenességekkel is járnak. Ez a fájdalom és a trauma zavart feldolgozásához vezethet, és a fájdalom az összes testi sérülés gyógyulása után is megmarad. A poszttraumás stressz zavarra jellemző az irányítás elvesztésének, a kétségbeesésnek és a tehetetlenségnek a mély érzése.
