A koordináció kifejezés
A kifejezés összehangolás eredetileg latinból származik és rendet vagy megbízást jelent. A köznyelvben ezt több tényező kölcsönhatásaként értik. A sportban összehangolás a központi kölcsönhatásaként határozható meg idegrendszer és az izomzat egy megcélzott mozgássorozaton belül.
(HOLLMANN / HETTINGER). A koordinációs képességeket a feltételes képességek (erő, sebesség, kitartás és mobilitás) a sport motoros készségei részeként. A koordinációs képességeket részben fejlődési tényezők, részben alkotmányos tényezők határozzák meg.
Ha a feltételes képességek túlnyomórészt korai felnőttkorban javulnak, akkor a koordinációs fejlődés különösen 10–13 éves korban képezhető. A késés jellemzői a vágy, a képesség, az eredményre való törekvés, a jobb megfigyelési és észlelési képességek gyermekkor. Ha a koordinációs képességek nincsenek megfelelően képezve ebben tanulás életkorban, csak feltételesen vagy nagy nehézségek árán lehet őket megtanulni utána.
Sok tanár és oktató panaszkodik a hiányára összehangolás a mai iskolás gyerekekben. Ezért a koordinációs készségeket intenzívebben kell képezni. A koordinációs képességek osztályozása ellentmondásos téma a sporttudományban.
A leggyakoribb osztályozás a reakciókészség, az alkalmazkodóképesség, a kapcsolási képesség, a ritmikus képesség, az orientációs képesség, a differenciálási képesség és egyensúly képességről, amelyet a következő fejezet tárgyal részletesebben. Különbséget tesznek az intramuszkuláris koordináció között, amelyben a kölcsönhatás idegek az izomban lévő izmokat és az izmok közötti koordinációt, amely több izom kölcsönhatására utal. A sportban a jó koordináció mutatói a mozgás pontossága, a mozgás áramlása, a ritmus és a mozgás sebessége.
Az egyéni koordinációs képességek
A koordináció az érzékeink, a perifériás és a centrális kölcsönhatása idegrendszerés a vázizmok. A koordinációs képességek biztosítják a mozgássorrend összehangolását az összes paraméter tekintetében. Hét koordinációs képesség létezik, amelyek kölcsönhatásukban csak az atlétikai teljesítményt határozhatják meg.
Egyetlen képesség nem mond semmit egy sportoló vagy sportoló teljes teljesítményéről. Gyakran lehetséges a feltételes és a koordinációs képességek közötti kapcsolat megteremtése is, és ezáltal a teljesítmény teljes megfejtése. Ha nagy teljesítményű tornászokra, táncosokra vagy síelőkre tekintünk, szinte elképzelhetetlen, hogy mire képes az emberi test.
Mindezek a sportban előforduló formák az izmok tökéletes kölcsönhatásán és idegrendszer. Még a gyaloglás is koordinációs igényeket támaszt a organizmussal szemben, amelyeket azonban korán megtanulnak gyermekkor és automatizáltnak tekintik. A sportban a koordinációs képességeket soha nem szabad elszigetelten figyelembe venni.
A legtöbb mozgásban a koordinációs képességek kölcsönhatása az, ami a célmozgást alkotja. Vegyük például a kézilabda ugróvetését, a felkészüléshez jó ritmus- és tájékozódási képességek kellenek, az ugrás és dobás nagy potenciállal rendelkezik a kapcsolási képességekben. Az alkalmazkodási képesség szorosan összefügg a reakció képességével.
A labdasportokat csak akkor lehet magas szinten folytatni, ha minden koordinációs képesség ennek megfelelően harmonizál. Meinel és Schnabel szerint hét alapvető koordinációs képesség van, amelyek szerepet játszanak: a kinesztétikai differenciálási képesség, a reakcióképesség, a kapcsolási képesség, a tájékozódási képesség, az egyensúlyi képesség, az újrapozícionálási képesség és a ritmizálás képessége. A reakciókészség az a képesség, amely a lehető leggyorsabban és céltudatosabban reagál a környezet egy vagy több ingerére.
Több reakciót különböztetünk meg. A reakcióképesség ezért fontos a legtöbb sportágban, de edzhetősége nagyon korlátozott. A reakciókészség szorosan összefügg az alkalmazkodási képességgel.
- Egyszerű reakció: Az atlétika számos tudományágában ill úszás, a motor működését egyszerű jel (indító lövés) váltja ki. A jelet rögzített mozdulatsor követi. A jelforrás lehet akusztikus, optikai tapintású vagy kinesztetikus.
- Választási reakció: a választási reakcióban a sportolónak a jelzés bekövetkezésekor a több alternatív cselekvési mód közül egyet kell választania.
A síelőnek el kell döntenie, hogyan lehet átlépni egy akadályt, amikor az hirtelen megjelenik.
- Komplex motoros válasz: Ha nem csak egyetlen jel, hanem több jel is előfordul egy helyzetben, akkor ezt összetett motoros válasznak nevezzük. Ez a fajta jel gyakran fordul elő a sportjátékokban. A jelek lehetnek például a gól, az ellenfél, a csapattársak stb.
Az egyszerű reakcióval ellentétben a komplex reakció kognitív folyamatot foglal magában.
Ha egy mozgás végrehajtása során hirtelen megváltoznak a helyzetek, a sportolónak alkalmazkodnia kell az új helyzethez. Példa: a tenisz játékos a hálónál áll, és elkezd röplabda. A labda elakad a háló szélén, és arra kényszeríti a játékost, hogy egy csapásra megváltoztassa akciótervét.
A változó helyzetben különbséget lehet tenni a várt és a váratlan változások között. Azokban a sportjátékokban, ahol egy akció az ellenféltől függ, várható változás várható. A végrehajtó mozgalom tekintetében különbséget lehet tenni a megfigyelhető változás között.
Ez a helyzet a behúzott hálóhengerrel tenisz. A játékosnak a komoly változás miatt teljesen meg kell változtatnia akciótervét. A kevésbé jelentős változás csak az idő, a tér és az erő paramétereinek változásához vezet.
Ez a változás a megfigyelő számára alig észrevehető. A gátfutás akadályai közötti távolság változása példa erre a fajta változásra. A változás képessége a reakció sebességétől, a megváltozott helyzet felismerésétől és a mozgás élményétől függ.
Csak azok tudnak megfelelően cselekedni a változó helyzetekben, akiknek elegendő mozgás repertoárja van. A tájékozódási képesség az a képesség, amely meghatározza a saját testének térbeli helyzetének meghatározását és annak pontos megváltoztatását. A vizuális analizátor mellett az akusztikus, a tapintási és a kinaesztetikus analizátorok határozzák meg a tájékozódás képességét.
Példák a sportról: A tájékozódási képesség a sportban már megtapasztalt tapasztalatoktól függ. Egy jó futballista felismeri az ellenfél védekezésének hiányosságait, amelyeket a kezdő nem ismer fel. Saját otthonodban teljes sötétségben tájékozódhatsz jobban, mint egy idegen.
- Akusztikus (hívások a csapattársaktól)
- Tapintható (tapadásszilárdság mászáskor)
- Kinaesthetic (tőkeáttétel a birkózásban)
- Vestibular (egyensúly a tornában)
A megkülönböztetés képessége döntő szerepet játszik, különösen magasabb teljesítményszintnél. A mozgáskoordináció finomhangolása érdekében az információkat differenciált módon kell fogadni és feldolgozni. Ebben a folyamatban a legnagyobb jelentőséggel bír a kineesztetikus analizátor.
A megkülönböztetés képessége az információ fogadására és az információ feldolgozására differenciálódik. A kapcsolási képesség a koordinációs képességek fő alkotóeleme. Minden csapatsportban és hátúszás sport, a kapcsolási képesség a domináns képesség.
A résztestek koordinációja jellemzi. Az egyes résztestek egyidejűleg vagy egymás után koordinálódhatnak annak érdekében, hogy biztosítsák a mozgás áramlását, a mozgás ritmusát, a mozgás sebességét és a mozgás pontosságát. Az egyes részleges testeket időben, térben és erőben össze kell hangolni.
A párosítás képessége szorosan kapcsolódik a biomechanikai elvekhez, amelyeket bele kell foglalni a részleges impulzusok magyarázatához. A sportmozgás célja gyakran az egyes részleges testek erőátviteléből adódik. Például a lövés ütési távolsága nemcsak a karizmok ütközésétől vagy meghosszabbító erejétől függ, hanem a comb hosszabbító izmok, törzs- és karizmok.
Az állvány meghosszabbításával keletkező erő azonban láb és a felsőtest forgása csak akkor vihető át a labdára, ha a mozgások közvetlenül követik egymást. Az ember egyensúly reflektorok vezérlik. Az emberi lénynek tehát nincs lehetősége uralkodni rajta egyensúly önkényesen.
A sportban különbséget tesznek a stabil és a dinamikus egyensúly között. Stabil egyensúly, amikor a testnek bizonyos helyzetben kell maradnia (kézenállás). Ha a test mozgásban van, akkor azt dinamikus egyensúlynak nevezzük. Itt a mozgást emellett transzlációs (kocogás) és rotációs.
Ha egy tárgyat egyensúlyban tartanak a sportban, akkor ezt a tárgyak egyensúlyának nevezzük. Ez a helyzet a labdasportokban és a tornaelemekben. A saját testének egyensúlyban tartása érdekében a legfontosabb szerepet a kineziológiai elemző és a vestibularis készülék végzi.
A tapintási és az optikai analizátornak nincs nagy jelentősége. A vestibularis analizátornak magasabb az ingerküszöbje, mint a kineziológiai analizátornak, ezért fontos a dinamikus, nagy léptékű helyzetváltozásokban és a forgó mozgásban. A dinamikus egyensúly az emberi szervezet gyorsulásérzetén alapul.
Ha a mozgások nyugodtak és lassúak, akkor nagyobb jelentősége van a kinaesztetikai elemzőnek. A ritmizálás képessége egy adott ritmus érzékelését, felismerését és saját cselekedeteinek ehhez az adott ritmushoz való igazítását jelenti. Az adott ritmus pl. Dallam, a partner és az ellenfél mozdulatai vagy a labda.
Ezenkívül a saját mozgást hozzá kell igazítani a környezet változó körülményeihez. A lesikló hegyi kerékpározással ez egyértelművé válik. Más sporttudósokkal ellentétben Hirz öt különbözõ koordinációs képességet különböztet meg: kinesztetikus differenciálási képességet, térbeli orientációs képességet, reakciókészséget, ritmikus és egyensúlyi képességet.
Az előbbi képesség biztosítja, hogy a mozgássorozatok pontosan és nagy pontossággal hajthatók végre. A megkülönböztetés kinesztetikai képessége az egyensúly és a ritmus képességének alapja. A térbeli tájékozódási képesség felelős azért, hogy meghatározzuk a testek helyzetében és térben történő mozgását.
Ez a koordinációs képesség együttműködik a másik négy képességgel, különösen a kinesztetikus differenciálási képességgel. Reagálóképességével a sportoló a mozgás célját követi, hogy a különböző jelekre (akusztikus, tapintható, optikai) a lehető leggyorsabban és ennek megfelelően reagáljon. Ezzel a koordinációs képességgel nincs kapcsolat a többiekkel.
A ritmizálás képessége olyan mozgásokat biztosít, amelyek időzítettek, hogy illeszkedjenek az egyes mozgások vagy mozgáscsoportok mozgássorához. Végül az egyensúly képessége a test egyensúlyban tartásának képessége. Ezt külső hatások ellen kell megtenni, és statikus és dinamikus cselekvésekre vonatkozik. Blume Hirtz koordinációs képességeire építve két további képességet adott hozzá: A kapcsolási és az irányváltási képességet. Az első az a képesség, hogy összehangolják a teljes mozgás részleges mozgásait (pl. A dobást) oly módon, hogy az összmozgás sikeres legyen és optimális eredményt érjenek el.
