Kémiai hashajtók
Kémiai hashajtók olyan anyagok, amelyek stimulálják a beleket, és iparilag termelődnek. Kémiai hashajtók főleg az úgynevezett triaril-metán-származékok, mint például a biszakodil és nátrium pikoszulfát. A biszakodil olyan anyag, amely csak kevéssé oldódik vízben, és először a bélből kell felszívódnia a vér és onnan a máj.
A májA gyengén oldódó biszakodil-származék vízoldható anyaggá alakul, amelyet ezután visszaengednek a belekbe. Ezt a folyamatot nevezzük enterohepatikus keringésnek (entero = belek; máj = máj). A bélben a biszakodil a bélbe kerül baktériumok hatóanyagába, amely nem hagyhatja el a beleket és a véráramba juthat.
Ez egy koncentrációs egyensúlyt, azaz ozmotikus nyomást hoz létre, amelynek következtében a víz a belekbe áramlik, és folyékonyabbá és csúszósabbá teszi a székletet. Mivel a biszakodilnak először a bélből kell átjutnia a májba, majd onnan vissza a bélbe, a hatás csak körülbelül 10-12 óra múlva jelentkezik. A biszakodil gyorsabban hatékony, ha közvetlenül a végbél kúp formájában.
Itt a hatás általában egy órán belül jelentkezik. Nátrium a pioszulfát is sokkal gyorsabban fejleszti hatását, mint a biszakodil, mert csak 4-10 órára van szüksége ahhoz, hogy hatását elérje, ha tabletta formájában adják be, bár a biszakodilhoz hasonlóan az aktiváláshoz át kell haladnia az úgynevezett enterohepatikus keringésen.
