Villateszt: kezelés, hatás és kockázatok

Különböző hangvilla teszteket alkalmaznak a perifériás funkciókárosodás kimutatására idegek valamint a hallási problémák azonosítása és megkülönböztetése a vezetőképességi és szenzorneurális rendellenességek szerint. Az orvosi irodák általában egy speciális hangvillát használnak, amely 128 Hz-es rezgéssel hall a hallásvizsgálatokhoz, és fél frekvencián, 64 Hz-es rezgéssel a idegek kis súlyokkal rögzítve.

Mi a hangvilla teszt?

A hangvilla teszteket a test meghatározott pontjain használják a periféria működésének tesztelésére idegek és megállapítani, hogy a hallás károsodott-e. A hangvilla teszteket a test meghatározott pontjain használják a perifériás idegek működésének tesztelésére és a hallássérülések felderítésére. Különböző hangvilla tesztek segítségével meg lehet különböztetni a vezető és a szenzorineurális problémákat. A hangvezetési problémák befolyásolják a hallószerv mechanikai részét, azaz a külső fület (fül és fül hallójárat) a ... val dobhártya és a középfül a hanghullámok mechanikus-akusztikus továbbításával a fülkagylóba. A belső fülben lévő csigában a bejövő hanghullámokat a haj sejteket elektromos idegjelekké, amelyeket a hallóideg (vestibulocochleáris ideg) továbbít a központi felé idegrendszer (CNS). A halláscsökkenés a hallható ingerek átalakulási, átviteli vagy feldolgozási problémái miatt, vagyis a hallószerv elektromos-idegi része. Három különböző, könnyen elvégezhető hangvilla hallásvizsgálat áll rendelkezésre a hangvezetési zavarok és a hangérzékelési zavarok megkülönböztetésére. A hallásvizsgálatokat az úgynevezett Rydel és Seiffer hangvillával végezzük 128 Hz-en. A perifériás idegek működésének ellenőrzésére szolgáló neurológiai hangvilla-tesztek kihasználják azt a tényt, hogy egy bizonyos típusú gyorsan alkalmazkodó és különösen rezgésre reagáló mechanoreceptorok a bőr, a Vater-Pacini-sejtek nagyon érzékenyen tükrözik az idegvezetési problémákat. A hallásvizsgálathoz hasonlóan a neurológiai rezgésvizsgálatokat is a Reidel és a Seiffer hangvillával végzik, de a rezgés a felére 64 Hz-re csökkent a hallásvizsgálatokhoz képest. A hangvilla szárán 0 - 8 skála olvasható le a erő amelynél a rezgéseket érzékelik.

Funkció, hatás és célok

A Rydel és a Seiffer hangvillával végzett vibrációs teszteket alkalmazzák minden olyan neuropathia korai felismerésére, amely már meglévő állapotok miatt előfordulhat, mint pl. cukorbetegség vagy az autoimmun betegség sclerosis multiplex (KISASSZONY). Az idegek funkcionális károsodása kemoterápiás kezelés, gyógyszeres kezelés vagy krónikus alkohol visszaélés is tesztelhető. Bizonyos idegek sérülései megrekedés miatt (carpalis alagút szindróma), a herniált lemezek és hasonlók, vagy sérülés következtében szintén a vibrációs tesztek alkalmazási területei. Rezgéstesztekkel is lehet következtetéseket levonni az egyes régiók funkcionális kudarcairól agy, például a után ütés vagy koponya-agyi trauma. A könnyen elvégezhető hangvilla vagy rezgésvizsgálatokhoz a Rydel és a Seiffer hangvillát használják 64 Hz rezgési sebességgel. A rezgési sebesség a Vater-Pacini sejtek válaszspektrumán belül van, amelyek általában a bőr és különösen érzékeny érzékszervi sejtek, amelyek a gyorsan alkalmazkodó mechanoreceptorok osztályába tartoznak. A rezgésérzékelés tesztelésének tipikus pontjai a külső és a belső boka lábfején, a sípcsonton a térdkalács a. rögzítési pontján comb izmok, a iliac címer és a szegycsont. A speciális hangvilla lehetővé teszi a rezgésérzékelés (szubjektív) küszöbének meghatározását 0–8 skálán, ahol a 8 jelenti a legalacsonyabb értéket erő. A rezgésvizsgálatokat, amelyek kóros értékeket tárnak fel az egyes testrégiókban, tovább kell tisztázni más diagnosztikai eljárásokkal az ellenőrzés céljából, és egy differenciáltabb megállapítással. Három különböző módszer, a Weber, Rinne és Gellé teszt áll rendelkezésre a viszonylag egyszerű hallásvizsgálatokhoz. A Weber-teszt során a hangvillát eltalálják, és a lábát szilárdan tartják a koponya (korona). A hang továbbításra kerül a koponya csont és egy normálisan halló ember mindkét fülében egyformán erősen érzékelhető. Ha a hangot az egyik fülben hangosabban érzékeljük, ez egyoldalú hangvezetési zavart jelez a fülben, amellyel a csonthang jobban érzékelhető vagy hang van vételi probléma a másik fülben. Az ezt követő ereszcsatorna-teszt egyértelművé teszi, hogy milyen típusú halláskárosodás valójában jelen van. A rezgő hangvillát az auricle mögött lévő csontos folyamat tartja. Amikor a beteg már nem érzékeli a halványuló hangot, a még mindig halkan rezgő hangvillát az auricle előtt tartják. Ha a beteg most újra hallja a hangot a külső vezetésen keresztül hallójárat, de egyidejűleg csökken a hallás, az eredmények hangérzékelési rendellenességre utalnak. Ha a páciens gyanúja merül fel otosclerosis, az oszcikulák meszesedése a középfül, a gyanút a Gellé-teszt megerősítheti vagy cáfolhatja. A Rinne-teszthez hasonlóan a hangvillát is az auricle mögött lévő csontos folyamaton tartják, ugyanakkor a külső hallójárat zárt állapotban van, és enyhe pozitív nyomás keletkezik, amely kissé megmerevíti a csontláncot és ideiglenesen csökkenti a hallást. Ha a hangvilla hangja lágyabbnak hangzik a nyomás felépülése után, akkor a hangvezetés az csontrészlánc területén rendben van. Ha a kötet nem változik, ez a gyanú megerősítésének tekinthető otosclerosis.

Kockázatok, mellékhatások és veszélyek

A Rydel és Seiffer hangvillával végzett neurológiai vagy hallásvizsgálatok és kísérletek nem invazívak, és nem igazgatás bármely gyógyszer vagy egyéb vegyszer. Ezért a tesztek és kísérletek nem járnak veszélyekkel, kockázatokkal vagy mellékhatásokkal, ráadásul könnyen elvégezhetők. Az eredmények téves értelmezésének kockázata szintén nagyon alacsony. Kétség esetén további diagnosztikai eljárások alkalmazhatók az eredmények tisztázására. A neuronproblémák vizsgálatakor az ugyanazon testpontokon végzett méréseket többször meg kell ismételni annak biztosítása érdekében, hogy ne csúszjanak egyik vagy másik irányba.