Funkcionalitás | Dialízis

Funkcionalitás

Általában testen kívüli dialízis a testen kívül zajló megkülönböztethető a testen belül zajló intracorporealis dialízistől. A legtöbb esetben testen kívüli kezelés jár. Itt a beteg kapcsolódik a külsőhöz dialízis gép, amely ezt követően elvégzi a vér mosás.

A mosáshoz számos technikai elv érvényesül vér. Minden módszerben közös a beteghez való hozzáférés vér előbb létre kell hozni. Ez katéteren keresztül történik (egyfajta vékony cső) (akut) vagy dialízis shunt (krónikus).

Az akut dialízis során gyakran használt katéter a Shaldon katéter, amely hozzáférést biztosít a perifériás vénákhoz a nyak vagy ágyék, lehetővé téve a vér áramlását a dialízis gépbe és onnan. Ha a beteg hosszabb ideig vagy tartósan függ a dialízistől, ajánlott állandó hozzáférés artériás-vénás sönt formájában. Általában a alsókar, a két alkar artéria egyike közvetlenül kapcsolódik a szomszédoshoz ér kisebb műtéti beavatkozás során, így artériás vér folyik ebben a vénában (úgynevezett Cimino fekély).

Ez a típusú shunt felismerhető azáltal, hogy a ér az érintett területen nagymértékben kitágult és így könnyen szúrás. A söntben puszta kézzel is érezheti a vér áramlását, és néha morgást hallhat. Ezután két hozzáférést helyeznek el ennél a söntnél: az egyik vért vezet a dialízis géphez, a másik összegyűjti a megtisztított vért és visszajuttatja a testbe.

A vér tisztításának lépései a csatlakoztatott dialízis gépben zajlanak. Ezenkívül a modern dialízis gép több szűrővel rendelkezik, amelyek megakadályozzák például a gázbuborékok képződését a vérben, ami komplikációkhoz vezethet. A dialízis során további adagolási pontokon keresztül is beadható gyógyszer. Az szív az eszköz, amely általában körülbelül akkora, mint egy kicsi mellkas fiókos, mindig félig áteresztő membrán.

Ez azt jelenti, hogy egy olyan membrán van beépítve, amelynek sok mikroszkopikus pórusa van, és ezért félig áteresztő: víz, ionok és kisebb részecskék, például a nem kívánt szennyező anyagok átjuthatnak a membránon. A pórusok túl kicsiek a vérben oldott nagyobb részecskékhez, és a vérben maradnak. Ide tartoznak mindenekelőtt a vérsejtek (vörös, fehérvérsejtek és a vérlemezkék) vagy akár létfontosságú fehérjék amelyek nincsenek kiszűrve.

Magán a membránon két olyan mechanizmus létezik, amelyek a vér tisztítására szolgálnak, és így meghatározzák a dialízis lehetséges változatait: hemodialízis és hemofiltráció (görögül: haima = vér). A hemodialízis alapja az ozmózis elve. Leírja a vízben feloldott részecskék, ebben az esetben a vér viselkedését, hogy egyenletesen eloszlassák magukat egy félig áteresztő membrán mentén a membrán mindkét oldalán lévő koncentráció-különbségek mentén.

Ennek a hatásnak a gyakorlatban történő kiaknázásához a sikeres dialízishez speciális megoldásra van szükség, a dializátumra, amely a membrán egyik oldalán található. A másik oldalon a páciens vére kiürül. A dializátum összetétele pontosan a beteg igényeihez igazodik, ezáltal lehetővé téve az anyagok könnyen szabályozható cseréjét a vér és a membrán mentén lévő dializátum között.

Egy példa: Ha túl sok van kálium a páciens vérében alacsony káliumkoncentrációjú dializátumot választunk úgy, hogy a dialízis során a felesleges káliumionok a membránon keresztül vándoroljanak ki a vérből, amíg el nem érik a kívánt szintet. Ily módon minden olyan anyagot szabályozni lehet, amely felfelé vagy lefelé átjuthat a membránon. A felesleges víz, amely ödémához vezet, szintén eltávolítható a szervezetből.

Ezzel szemben a hemofiltráció alapvetően ugyanaz a szerkezet az eszköz belsejében, de itt a koncentráció különbsége nem felelős a tömegátadásért. Ehelyett egy szivattyú enyhe negatív nyomást hoz létre a féligáteresztő membránon, így a víz és az oldott anyagok folyamatosan távoznak. Mindkét módszer lehetőséget nyújt a dialízis eredményének optimalizálására a kívánt anyagok vagy folyadék hozzáadásával a dialízis gépből a vérbe.

Mindkét elv kombinációját a gyakorlatban is használják, és hemodiafiltrációnak nevezik. Eddig az extrakorporális dialízis tipikus, sokkal gyakrabban alkalmazott elvét írták le. Az intrakorporális dialízis meglehetősen ritka alkalmazásakor egy csövet ültetnek be a hasfal alá, és oldatokkal öblítik le. Ebben az esetben azonban a test sajátja hashártya, amely a hasfal belső oldalán fekszik, membránként szolgál. Ezt peritonealis dialízisnek hívják.