Az ember számára az egyik legfontosabb kommunikációs eszköz a beszéd. Ez csak hangosítással lehetséges. Ennek megfelelően ez utóbbit az ember azon tagolódásaként értjük, amely hangokat és szavakat alkot önmaguk kifejezésére. Az ember használja a kezét, az arcát, a testtartását vagy az övét száj a kommunikációhoz. A összehangolás a hangképzés ennek ellenére meglehetősen összetett interakciója, amelyre több évre van szüksége.
Mi a hangzás?
Az ember számára az egyik legfontosabb kommunikációs eszköz a beszéd. Ez csak hangosítással lehetséges. Szükséges a hangképzéshez elsősorban lélegző, mivel a beszédhez szükséges lélegzet a tüdőbe jut. A hangképzés főként a kilégzés során következik be, bár nem minden ilyen módon előállított hang valóban a beszélt nyelv célját szolgálja. Ezen kívül a fogak, a szájpadlás, az ajkak és a nyelv. A hangképződés fokozatosan megtanulható, majd egy megtanult mozgásmintában stabilizálódik, amely viszont alkalmazkodik az izomzatához. Ha ezt különféle körülmények rontják, akkor a hangképződés deformálódhat és artikulációs rendellenességeket okozhat, ami például lisztelést, sziszegést vagy fütyülést okozhat. A hangok megkötése érdekében az emberek a beszédkészüléket a beszédeszközeikkel együtt használják. Ezek három kategóriába sorolhatók. Egyrészt szüksége van a beszédkészülék szerveire, amelyek a gége és felelősek szellőzés, a gége és a hangszalagok, amelyek a hangképző részt alkotják, végül a gége felett elhelyezkedő szervek. A hangképzéshez szükséges légáramlást a diafragma, a tüdő, a légcső és a légzőizmok. Ezt a garat, a száj és az orr üregén keresztül hajtják végre, és a nyelv, amely módosítja és formálja az egyes hangokat. A beszédeszközök összehangolt mozgása biztosítja a hangok és szavak kialakulását. Ehhez három folyamat indul el a testben: A tüdőből fonációs áram indul, az vokális redők leküzdik, és a beszédeszközök végül a helyes és szükséges helyzetbe kerülnek. A fonációs áram viszont a tüdő tágulása a mellkas izmok, diafragma és a borda, olyan légáramlást hozva létre, amely negatív vagy pozitív nyomást eredményez. Csak a gége hogy döntés születik arról, hogy szól-e vagy sem.
Funkció és feladat
A hangképzés a gyermekben az első életév vége körül kezdődik. Az első alapvető tapasztalatok megszerzése, és a gyermek megértése, hogy a hallható hangprodukciók saját hangjaira utalhatnak. A hang objektumok kijelölésére vagy a kívánt személy felhívására szolgál. Valamire való utalás, az első hang általában rövid A vagy „Da”. Hamarosan a gyermek növeli a tapasztalatok körét és ezzel együtt a hangok egyesítésének és a kívánt tárgyra alakításának képességét. Itt van a tanulás a tényleges nyelv kezdete, még akkor is, ha a gyermek fecsegésében kezdetben még sok betű hiányzik a fonetikai formációból. Ezt fokozatosan ki lehet oktatni és fejleszteni. A hangzás tanulmányozása a tudomány fontos része. A hangok tanulmányozását fonetikának hívják, és az emberi hangképző potenciál tudományos vizsgálata, függetlenül a nyelvtől és a hanganyag szempontjától. A hangokat akusztikai-fiziológiai eseményként vizsgálják. A fonémák tanulmányozását fonológiának hívják. Ez a tudományos tanulmány a hangok nyelvi használatával foglalkozik, beleértve azt is, hogy a fonémákat hogyan használják a különböző nyelvekben, mert a különböző nyelvek néha teljesen más hangokat használnak. Így gyakran előfordul, hogy a tanulás egy új nyelv használata azért is okoz nehézségeket, mert az ismeretlen hangokat eleinte csak nagy nehezen lehet kialakítani. Ahhoz, hogy megtaníthassuk a hangok kialakulását, alapismeretekre van szükség az artikulációs fonetikában. A tanár bizonyos hangokat hallhatóbbá vagy átláthatóbbá tehet. Mind az artikuláció módja, pl. Magánhangzók vagy mássalhangzók képződése, mind az artikuláció helye szerepet játszik. Ez utóbbi magában foglalja például az alsó és a felső részt ajak, a szájpadlás, a metszőfogak vagy a hegye nyelv.A beszéd az egyes hangok folyamatos sorozataként fordul elő, amelyek befolyásolják egymást az artikulációs mozgásokban.
Betegségek és panaszok
Az egyéni hangzás problémái a kiejtés színvonalától eltérõ artikulációs rendellenességek. Az orvostudományban dislalia néven említik őket. Ilyen körülmények között az egyén nem képes bizonyos hangokat kialakítani vagy deformálódni, ami lisp-t eredményez. Ezek a nehézségek gyakran felmerülnek gyermekkor. Az okok változatosak, lehetnek a nyelv, a szájpadlás, az ajkak vagy az állkapocs veleszületett rendellenességei. Lehetnek hallási zavarok is, amelyek megakadályozzák a saját kiejtésének észlelését. A legtöbb esetben azonban nincs szerves oka a hibás hangképzésnek, de az artikulációs rendellenesség rossz szokásokon, helytelen beszédmodelleken vagy olyan hangokon és hangsorokon alapul, amelyeket szokásból tévesen ejtenek ki. Sok esetben csak a gyakorlat hiánya okozza a hang- és beszédképzés kudarcát. Az ilyen nehézségek korai stádiumban felismerhetők, gyermekorvos vagy logopédus diagnosztizálható és időben orvosolható. Amint az embereknél a hangzás súlyosabb, komolyabb beszédzavarok (dysarthria) fordul elő, amelynek különböző okai lehetnek. A kifejezés magában foglalja a beszéd és a beszéd rendellenességeit is lélegző, artikuláció és hangosítás, míg a agy a mondatok kialakításának erejét nem kell csökkenteni. A legtöbb esetben ilyen problémák merülnek fel a ütésEgy agyvérzés, vagy olyan betegségekben, mint a Parkinson-kór vagy sclerosis multiplex. Ha a hangosítás már egyáltalán nem lehetséges, akkor az anarthria kifejezést használják.
