Meghatározás
Leeső kéz a feltétel amelyben a radiális ideg rontja az aktív mozgását csukló és a ujj ízületek a kéz háta irányában, azaz a kéz emelése és nyújtás az ujjak. A leggyakoribb okai radiális ideg a bénulás (a radiális ideg károsodásának szakkifejezése) a felkarcsont vagy a váll elmozdulása.
Okoz egy csepp kezet
Ha van egy csepp kéz, akkor az orvos először funkcionális tesztek segítségével határozza meg a károsodás mértékét. Ez magában foglalja annak ellenőrzését, hogy van-e még megmaradt képesség a kéz és az ujjak nyújtására, és hogy az izom megvan-e reflex még mindig kiváltható. Ezután az orvos megvizsgálja, hogy vannak-e egyéb funkcionális korlátozások.
A hangsúly itt a könyök nyújtásának és a bőr érzékenységének vizsgálatára irányul a kéz hátsó részén és alsókar. Ily módon az orvos már megbecsülheti, hogy hol és milyen súlyos a károsodás. Az orvos a beteg jelentéseiből fontos következtetéseket vonhat le a baleset lehetséges okairól vagy menetéről is.
Ha kétségei vannak, akkor egy ún elektromiográfia akkor elvégezhető. Ez magában foglalja a felszíni vagy tűelektródok használatát annak megvizsgálására, hogy a radiális ideg még mindig eléri a kéz és az ujjak kinyújtásáért felelős izmokat. Ebből a mértéke és prognózisa idegkárosodás viszonylag pontosan megbecsülhető.
Alternatív megoldásként az idegvezetési sebesség (NLG) elektroneurográfia segítségével mérhető. Az ideg idegvezetési sebessége (NLG) arra a sebességre utal, amellyel az ideg továbbíthatja információit. Gyakran csökken, ha az ideg károsodik.
Ha az ideg teljesen megszakadt, akkor nyilvánvaló, hogy több információ nem továbbítható, így az NLG 0-ra csökken. Csepp kéz esetén az NLG mérése megfontolható, ha anamnézis és funkcionális tesztek után még mindig bizonytalan a diagnózis vagy a kiterjedés tekintetében idegkárosodás. Erre a célra először két elektródát helyeznek a kézre, egyet a gyanús sérülés helye előtt és mögött.
Ezután egy impulzus bocsátódik ki az első elektródon keresztül, és megmérik azt az időt, amely eltelt addig, amíg az impulzus el nem éri a második elektródot. Ezután a standard értékekkel való összehasonlítás lehetővé teszi a következtetés levonását arra vonatkozóan, hogy a vizsgált idegterületen károsodás van-e, és ha igen, mennyire hangsúlyos. Erről az eljárásról többet olvashat erről a témáról szóló oldalunkon: Elektroneurográfia
