Diagnózis
A betegség klinikai diagnózisához lényegében két lehetőség áll rendelkezésre cukorbetegség insipidus. Mindkét esetben mérjük az urinosmolaritást, vagyis a vizelet koncentrációját. Egyrészt az úgynevezett szomjúsági teszt elérhető az orvosok számára.
Ez azonban a beteg együttműködésén alapul. A szomjúsági tesztben, amelynek folyadékveszteség miatt legfeljebb 24 órán át kell tartania, nincs fokozott hormon szekréció (kiválasztódás). DHA ellenére kiszáradás („Kiszárad a testből”). Ez a váladék fontos lenne annak biztosításához, hogy vér a térfogat fennmarad, ha a folyadékbevitel túl alacsony vagy hiányzik.
Másrészt a desmopressin nevű anyag beadható. Ennek az anyagnak ugyanaz a funkciója, mint a vazopresszin hormonnak (DHA). Ezzel a módszerrel meg lehet különböztetni a központi és a vesét cukorbetegség insipidus.
Ez azért van, mert ha a szomjúságvizsgálat során nem észlelnek megnövekedett vizeletkoncentrációt, cukorbetegség az insipidus diagnosztizálható, de a pontos altípus csak a dezmopresszin hormon beadásával határozható meg. Ha a vese erre nem reagál, vagyis még mindig erősen hígított vizelet ürül, az ok a vese maga. Nem képes a vízcsatornák felszerelésére. Ellenkező esetben, ha a vizelet koncentrációja most normális, az ok központi, azaz a agyalapi mirigy. Itt a agyalapi mirigy túl keveset termel, vagy nem DHA (vizelethajtó hormon).
Terápia Diabetes insipidus
A diabetes insipitus terápiája a betegség formájától függően eltérő. Van diabetes insipitus centralis és diabetes insipitus renalis. A diabetes insipitus centralis esetében az ok a hypothalamus vagy a agyalapi mirigy, amelynek során az ADH (antidiuretikus hormon) felszabadulása zavart szenved.
A diabetes insipitus renalis esetében az ok a vesékben, pontosabban a disztális tubulusokban és a gyűjtőcsövekben rejlik. Itt az ADH (antidiuretikus hormon) már nem tudja teljesen kifejleszteni a hatását. Ennek a rendellenességnek az okai lehetnek például mérgezés vagy gyógyszeres kezelés, valamint veseelégtelenség, a gyulladás vesemedence vagy akár genetikai hiba.
A betegség besorolásától függően a terápiáknak eltérő megközelítéssel kell rendelkezniük a hatékonyság érdekében. Mindkét terápiás megközelítés célja a szervezetben bekövetkező közvetlen vízhiány kompenzálása és a vizeletveszteség csökkentése. Ezt különböző megközelítésekkel érik el.
1) A diabetes insipitus centralis terápiáját egyszerűbbnek tekintik, mivel dezmopresszint (vazopresszin analóg) adnak be. A dezmopresszin antidiuretikum, azaz olyan gyógyszer, amely csökkenti a vizelet kiválasztását. A dezmopresszin az antidiuretikus hormon, egy endogén hormon analógja, amely stimulálja a vese tubulusait, hogy több vizet engedjenek át.
Ennek eredményeként több víz szívódik fel újra, és kevesebb vizelet ürül ki. Ez a vizelet koncentráltabb. Mivel az ADH (antidiuretikus hormon) már nem szabadul fel diabétesz insipitus centralis esetén a hypothalamus és az agyalapi mirigy, a terápia itt lép közbe azáltal, hogy átveszi az ADH funkcióját a beadott dezmopresszinnel.
Ez a dezmopresszin beadható orálisan (oldat) vagy nazálisan (orrspray). 2. azonban a diabetes insipitus renalis terápiája valamivel nehezebb. Tiazid diuretikumok adható.
Tiazid diuretikumok az úgynevezett vizelethajtók közé tartoznak. A vesék disztális tubulusain hatnak, és biztosítják a nátrium. Ezáltal a kiválasztott vizelet koncentráltabb lesz. Ezenkívül a megnövekedett folyadékbevitel kötelező a diabetes insipitus renalis esetében.
