Diagnózis | Bélgyulladás

Diagnózis

A modern orvoslásnak számos lehetősége van a bélgyulladás diagnosztizálására. Először a kezelőorvos részletes interjút (anamnézist) készít a páciensről. Ebben az összefüggésben kérdezik például a tünetek típusát, időtartamát és első előfordulását.

Azután fizikális vizsgálat, amelyben különösen a hasát tapintják és hallgatják, bizonyos körülmények között további diagnosztikai eszközök is fontolóra vehetők. Sok esetben azonban az anamnézis és a vizsgálat elegendő a panaszok okának szűkítéséhez. A bélgyulladások ugyanis általában ártalmatlan gyomor-bélrendszeri fertőzések, így nincs szükség további intézkedésekre.

Ha azonban az ok nem világos, a panaszok nem tűnnek el, sőt súlyosbodnak, az orvos gyakran intézkedik a vér mintát kell venni, és székletmintát kell venni. Például kimutatható a szervezet védekező reakciója egy kórokozóval szemben, de meghatározott gyulladásparaméterek is meghatározhatók. Egyes betegségek esetén, például amikor bizonyos baktériumok vagy paraziták váltották ki a bélgyulladást, a székletmintából tenyészeteket lehet növeszteni: Ebből a célból a minta anyagának finom kenetét a baktériumok szaporodásához szükséges összes tápanyagot tartalmazó tápközegre terítik.

Optimális körülmények között baktériumok szabad szemmel látható kolóniák nőnek és képződnek. Ezenkívül az orvos elvégezhet egy ultrahang a has. E fájdalommentes vizsgálat során ultrahang hullámokkal láthatóvá teszik a hasüreg egyes struktúráit.

Ha a tünetek oka még mindig nem világos, a kolonoszkópia gyakran használják. Egy vékony csövet kis kamerával rektálisan behelyeznek egy gyenge érzéstelenítő alá. A fény miatt nyugtatás, a beteg alszik a vizsgálat alatt, és nem érez semmit fájdalom.

Ez lehetővé teszi a vizsgabiztos számára, hogy értékelje a feltétel és könnyen észlelhet bármilyen gyulladást. Különösen krónikus gyulladásos bélbetegségek esetén a bélfal jellegzetes változásai figyelhetők meg. A vizsgálat során gyakran apró szövetmintákat vesznek (biopszia).

Bizonyos körülmények között a kóros laboratórium meghatározhatja a gyulladás típusát. A bélgyulladás minden esetben, annak okától függetlenül, elegendő mennyiségű folyadékot és elektrolitot kell adni. Testünk ugyanis nagy mennyiségű folyadékot veszíthet és elektrolitok rövid időn keresztül gyakori hányás vagy visszatérő hasmenés.

Erre legalkalmasabb a sóbot, a rusk, a langyos tea és a víz. Ha azonban az érintettek nagyon súlyos tünetekben szenvednek, szükség lehet folyadék adására a vénákon keresztül (infúzió). Ezen kívül különféle gyógyszerek hányinger, hányás és a hasi fájdalom rendelkezésre állnak.

Vigyázni kell azonban a hasmenés elleni gyógyszerekkel, mivel ezek gátolják a testet a hasmenés kórokozóival szembeni természetes védekezési reakcióban, legrosszabb esetben pedig még károsak is. Súlyos bakteriális gyulladás esetén antibiotikumok kell használni. A terápia a krónikus gyulladásos bélbetegség (Mint például a Crohn-betegség) sokkal bonyolultabb. Például, kortizon készítményeket alkalmaznak akut „visszaesésekben”. Ezenkívül a betegek olyan gyógyszereket szednek, amelyek gátolják a test sajátjait immunrendszer, mivel ez nagy szerepet játszik a krónikus gyulladásos bélbetegség.