Általános információk
A természetgyógyászat a különböző kezelési módszerek esernyője, amelyek célja a test öngyógyító erejének aktiválása, és ezáltal a betegségek kíméletes és védő módon történő megelőzése és gyógyítása, ezáltal helyreállítás Egészség. Ennek során számos, a természetben előforduló gyógymódot és ingert alkalmaz. Ezek az eszközök és ingerek a nap, a fény, a levegő, a mozgás, a többi, az étel, a víz, a hideg, a föld, a lélegző, a gondolatok, az érzések és az akarat folyamatai, valamint az összes olyan gyógyhatású anyag, amelyet a természettől elsősorban növényi anyagokból lehet nyerni.
Alapvetően különbséget tesznek a klasszikus természetes gyógyítási módszerek és az alternatív gyógyászat módszerei között. Az alternatív orvoslás számos kezelési módszer esernyője, amelyeket a kiegészítés a hagyományos orvosláshoz. Az alternatív gyógyszert gyakran kiegészítő gyógyászatnak is nevezik. Az alternatív gyógyítási módszerek hatékonysága gyakran terápiás tapasztalatokon alapul, és általában nem tudományosan bizonyítható.
Szinonimák tágabb értelemben
Holisztikus orvoslás, kiegészítő orvoslás, alternatív gyógyászat, természetgyógyászat, homeopátia: Az alternatív gyógyászat szempontjából: A klasszikus természetgyógyász és az alternatív orvoslás holisztikus orvoslásnak vallja magát, mivel terápiás koncepcióik nemcsak a testet, hanem a lelket és a szellemet is magukban foglalják.
- Vízterápia (hidroterápia és balneoterápia)
- Dietetika / Dietetika
- Fitoterápia (növényi gyógyszer)
- Gyakorisoterápia
- Fényterápia
- Rendelje meg a terápiát
- Homeopátia
- Hagyományos kínai orvoslás (TCM)
- Akupunktúra
- Ajurvédikus orvoslás
- Antropozófus gyógyszer
- Idegterápia
- Kiroterápia / manuális terápia
- Osteopátia
- Ortomolekuláris gyógyászat
- Bach virágterápia
A természetgyógyászat eredete 2000 évvel ezelőtt kereshető és Hippokratészre nyúlik vissza. Ebben az ősi megértésben az ember gyógyulását a természet kondicionálta, mint gyógyító erőt.
Az orvos csak a természet gyógyító erejét használó orvos volt. A természetgyógyászati gondolkodás ezen alapelveinek gyakorlati megvalósításának csúcspontja megtalálható a római fürdőrendszerben. Augustus császár már önmagát is magas színvonalú kezeléssel kezelte, az egyik felismerte az izomzat masszázsait, ellazítva, ellátva vér és megerősödött.
A bizánci orvosok hideg vizes alkalmazásokat alkalmaztak lázas fertőzések esetén. A 16. és 17. században Paracelsus fontos impulzusokat adott a természet gyógyító erejének hippokratészi elvéhez. A 18. században JS Hahn támogatta a vízhasználat elveit, diéta és testmozgás, Hufeland Charite professzor pedig fürdés és ivás kúráit propagálta.
Ugyanakkor S. Hahnemann megalapította homeopátia. A 19. században a hidroterápia terjedése Prienitz, Oertel, Rausse és Hahn által történt. További fejlődésük és hatalmas terjeszkedésük révén három orvosi irány alakult ki: a hagyományos orvoslás, homeopátia és hidroterápia.
Johann Schroth kombinálta ezeket a vízkezeléseket böjtölés és kifejlesztette a Schroth-kúrát. 1850-ben a bajor katonaorvos, Lorenz Gleich bevezette a természetes gyógyítás és a természetgyógyászati módszerek koncepcióját a hidroterápia kiterjesztéseként. Sebastian Kneipp pap több mint 100 vízkezelésén kívül a belső és külső használatra szánt gyógynövényeket is felsorolja.
Az egyetemi oktató, W. Winternitz az első, aki tudományosan megalapozta a hidroterápiát és integrálta azt az ortodox orvoslásba. Ma az ortodox orvoslás, a klasszikus természetgyógyászati kezelések és az alternatív gyógyászat közötti határvonalak folyékonyak, de ezeket a határokat folyamatosan változtatják és újradefiniálják. Így a manuális orvoslás és az idegterápia ma már az orvostudomány elismert része, és néhány évtizeddel ezelőtt szkeptikusan nézték őket. Más a helyzet az ürítési eljárásokkal, mint például köpölyözés, pióca és autológ vér terápia. Ezeket az eljárásokat ma alternatív terápiának tekintik, míg korábban a gyógyszer szerves részét képezték.
