A vesetestek működése
A vesekéreg funkcionális egységei körülbelül egymillió nephron, amelyek viszont a vesetestekből (Corpusculum renale) és a vese tubulusokból (Tubulus renale) állnak. Az elsődleges vizelet képződése a vesesejtekben történik. Itt a vér egy érfürtön, a glomeruluson áramlik át, amelyet az úgynevezett Bowman-kapszula vesz körül.
A hajók glomerulusának apró pórusai vannak a mérgező anyagok szűrésére. Ezek azonban nem pusztán nyílások, hanem egy kifinomult szűrőrendszer. A vér méret és töltés szerint vannak elválasztva.
100 nm-ig terjedő anyagok átjuthatnak a pórusokon. Ezenkívül a béléssejtek a hajók negatív töltéseket hordoznak, ezáltal az azonos polaritású molekulákat elutasítják. E két szelekciós mechanizmus, a vörös és a fehér eredményeként vér sejtek, valamint a vér fehérjék a kapillárisokban maradnak.
Egyéb anyagok, például víz, elektrolitok, karbamid, a cukor és a kis fehérjemolekulák a pórusokon keresztül tovább jutnak a vesetubulusokba. Az vesemedence, medence renalis, képezi az átmenetet a vesebélből az ureterbe, az úgynevezett ureterbe. Ez egy gyűjtőmedence funkcióját tölti be, amelyen keresztül a vizelet a hólyag.
Mivel a vesemedence és a vesekalikák funkcionális egységet képeznek, vesemedence-csészealjzatnak is nevezik. Az ureterekkel együtt a hólyag és a húgycső, a vizeletelterelő rendszerhez van rendelve. Az vesemedence a vese velő közepén fekszik. A tölcsér alakú nyúlványok a medulla felé alkotják a vesebéleket, míg az ellenkező szűkületek egyesülnek az ureterekben. A vesemedence összegyűjti a kéregben és a velőben termelődő vizeletet. Az izmok ritmikusan összehúzódnak, és lehetővé teszik a vizelet szállítását a kalikából a medencébe és tovább az ureterekbe.
A vese tubulusok működése
A vesesejtek primer vizelete a vese tubulusokból álló tubulusrendszerbe áramlik, ahol a víz nagy része visszaszívódik, és különféle anyagok szabadulnak fel vagy felszívódnak. Így keletkezik a tényleges vizelet. A tubulus rendszer négy fő részből áll.
Ezen szakaszok mindegyike különböző szállítási funkciókat lát el. Fel vannak osztva a proximális tubulusra (fő szakasz), az úgynevezett Henle hurokra, a disztális tubulusra (középső szakasz) és a gyűjtő csőre. A fő szakasz a vesekéregben található vese korpuszokkal együtt helyezkedik el, míg a többi szakasz főleg a vese medullában található.
A proximális tubulus nagy permeabilitással rendelkezik, így élénk szállítást tesz lehetővé a sejtek között. Nátrium ionok, cukormolekulák, hidrogén-karbonát és aminosavak felszívódnak, azaz eltávolításra kerülnek az elsődleges vizeletből, és visszatérnek a véráramba. Ezenkívül a húgysav felszívódik vagy felszabadul.
Az átmeneti szakaszban, az úgynevezett Henle-hurokban, a vizelet egyre inkább koncentrálódik. A vese medulla irányába fut, majd a vese kéregével ellentétes irányban hajlik. A Henle hurok a víz visszaszívására szolgál.
A disztális tubulus a vesemullában kezdődik, és a vesekéregbe fut, mielőtt az a gyűjtőcsőbe áramlik. Az egyenes részben, a pars recta, a vizelet tovább koncentrálódik. Nátrium az ionokat a tubulus falán keresztül aktívan szállítják.
A víz és a kloridionok passzívan következnek. A kanyargós pars convoluta-ban a víz visszaszívódása nem transzporter segítségével történik, hanem hormonfüggő. A szteroid hormon aldoszteron termelődik a mellékvese felelős ezért. DHA (antidiuretikus hormon) felelős a víz szabályozásáért egyensúly az utolsó részben a gyűjtőcső. Szükség esetén kicsi pórusok, úgynevezett akvaporinek telepítéséhez vezet, amelyeken keresztül a víz újra felszívódik.
A sorozat összes cikke:
