pszichoedukáció meglehetősen általánosan azt állítja, hogy a bonyolult hangú orvosi vagy tudományos tényeket lefordítja a laikusok számára érthető nyelvre. A betegeket és a hozzátartozókat tehát olyan helyzetbe kell hozni, hogy pontosan felmérhessék, például mit diagnosztizálnak vagy terápia javaslatok szólnak.
Mi a pszichoedagáció?
pszichoedukáció, általában a bonyolult hangú orvosi vagy tudományos tények lefordítását célozza a laikus számára érthető nyelvre. Az oktatás szó a latin nyelvből származik, az educare lefordítva azt jelenti, hogy kivezetik. Tehát mozgásra hivatott és vezet betegek tapasztalatlanság és tudatlanság állapotából biztonságos tudásállapotba. pszichoedukáció az önsegítés, az önértékelés helyesbítésének útmutatójaként is értelmezik, és ösztönzi az önfelelős cselekvést. Sajnos a pszichoedagáció magas követelményei nem mindig valósíthatók meg megfelelően a mindennapi klinikai gyakorlatban, mind járóbeteg, mind fekvőbeteg-ellátásban. A pszichooktatás továbbra sem szerepel az orvosi vizsgálatokban, vagy csak kis mértékben, ezért bizonyos életváltoztató diagnózisú betegek gyakran tehetetlenül érzik magukat és egyedül maradnak. A gondolkodásmód változása azonban most zajlik az egészségügyi rendszerben, amely a szakértők véleménye szerint annak is köszönhető, hogy elmúlnak az ún. Betegjogok Törvény. Csak azok a betegek dönthetnek saját felelősségükre, vagy megértik az orvos szükséges kezelési lépéseit, akik megértik a betegség természetét. A pszichoedukáció célja, hogy minden orvosi szakterület betege valóban megérthesse a diagnosztikát, terápia a betegség megtervezése és megbirkózása. Nagyon sok időt kell fordítani erre a folyamatra.
Funkció, hatás és célok
A pszichoedagáció lényege a betegek és szükség esetén hozzátartozóik terápiás vezetése a saját betegségükkel kapcsolatos további ismeretek és szakértelem felé vezető úton. Szükséges kezelés intézkedések bizonyos betegségek vagy az önsegítő stratégiák szintén a pszichoedukáció kísérő folyamatának részét képezik, amely általában hosszabb ideig zajlik. Ideális esetben a pszichoedukációnak holisztikus fókuszúnak kell lennie, és lehetővé kell tennie a betegek számára, hogy a saját betegségükön túlra nézzenek. Csak nagyon kevés klinikának van saját képzett pszichoedagógusa a betegek jogos aggodalmainak kezelésére. A betegeknek azonban nem kell félniük attól, hogy agresszívan megkövetelik a szükséges információkat a betegségük jellegéről és kezelési lehetőségeiről. A jó pszichoedukációs folyamat csak akkor tekinthető befejezettnek, ha a beteg úgymond szakértője saját betegségének, és szakértői ismereteket szerzett róla. Orvosi szóhasználatban a pszichoedukáció kifejezés csak az 1980-as években kezdett gyakrabban megjelenni. Anglikizmusról van szó, ezért a kifejezést angolból átvették, és azóta megkönnyíti a nemzetközi tudományos cserét a témában. Először alkalmazták a pszichoedukáció mélyreható formáját a pszichiátriában, mivel a pszichotikus vagy pszichiátriai klinikai képeket a betegek nem értették megfelelően az életre gyakorolt hatalmas hatásuk szempontjából. Ebből a tisztán pszichiátriai pszichooktatásból ezt követően kiterjesztették más orvosi területekre is, így például napjainkban is beszél belső vagy ortopéd pszichoedagáció. A klinikai területen a betegek manapság gyakran találkoznak pszichoedukációs csoportokkal, de gyakran teljesen más néven. Például a pszichoedukációt gyakran elrejtik a családi csoportok mögött, pszichózis csoportok vagy információs csoportok bizonyos klinikai képeken. A szakmai irányítás és vezetés mellett működő önsegítő csoportok gyakran használnak pszichoedukációs elemeket a betegségekkel való megbirkózáshoz és a betegségminták jobb megértéséhez. A pszichoedukáció tehát csoporttalálkozók formájában is megvalósulhat, de ez nem feltétlenül kötelező, mert a pszichoedukációnak különböző formái vannak. A pszichoedukációs egyéni beszélgetés minden bizonnyal a leggyakoribb forma. A terapeuta megpróbálja elmagyarázni bizonyos formáit terápia vagy a betegség hátterét a beteg vagy hozzátartozói számára a lehető legérthetőbben és világosabb módon. A pszichoedukációs folyamat során kérdés-válasz foglalkozásra lehet és kell kerülnie; kifejezetten nem lehet puszta előadás vagy akár a terapeuta monológja. A pszichoedukáció egy csoportban gyakran rendkívül hasznosnak bizonyult, mert a betegeknek gyakran ugyanaz a sorsuk, mint egy bizonyos betegségnek, és emellett információt cserélhetnek egymással. Ez támogathatja a helyreállítási folyamatot, és hozzájárulhat a jövőbeni válsághelyzetek jobb kezeléséhez.
Kockázatok és különleges jellemzők
A pszichooktatás különösen akkor hasznos, ha a betegségek pszichológiailag különösen megterhelőek. Ezek lehetnek pszichiátriai betegségek, de olyan fizikai betegségek is, mint pl cukorbetegség, fülzúgás, neurodermitis, asztmavagy rák, amelyek viszont befolyásolják a pszichét. Ennek ellenére a pszichoedukációs csoportban való részvétel nem minden beteg számára megfelelő. Ha a gondolkodás, a koncentráció vagy a figyelem képessége romlik egy akut skizofrén betegség kapcsán pszichózis, akkor a pszichooktatás akár vezet a klinikai kép romlásához. A túl izgatott, mániás vagy nagyon szorongó betegek szintén nem kaphatnak pszichoedukációs tanácsadást. Ezekben az esetekben azonban, ahol maguk a betegek nem érhetők el oktatási eszközökkel, hasznosnak bizonyult hozzátartozóik képzése. Ennek oka, hogy a rokonok fontos támogató funkciót töltenek be otthon, és ha jól oktatják őket a pszichoedagáció terén, akkor a mentális betegségek gyakran jelentősen csökkenthető. Ideális esetben a hozzátartozókat pszichoedukációs módon terapeutákként képzik ki egy elmebeteg páciens elbocsátása előtt. Minden pszichoedukáció hosszú távú céljának a betegek olyan tájékoztatását és oktatását kell kitűznie, hogy a panaszokat helyesen és időben hozzárendelhessék, és az évek során megtanulják egyre jobban megbirkózni krónikus betegséggel.
