Gyengéd gyógyítási módszerek növényi alapú gyógyszerekkel, ún.fitofarmakonok„, Már ie 6,000-ben használták. Akár Kína, Perzsia vagy Egyiptom, az inkák, görögök vagy rómaiak között - minden nagy világbirodalom gyógynövényeket termesztett gyógyászati célokra. Hatásuk ismeretét szóban vagy írásokban adták át és adják tovább, és új eredmények folyamatosan bővítik.
Holisztikus gyógyítás Kínában
A „Középbirodalom” egy évezredes holisztikus gyógyszerre tekint vissza - hagyományos kínai orvoslás (TCM). A legismertebb gyakorlatok mellett, mint pl akupunktúra, köpölyözés és Qi Gong, több mint 2,800 gyógyhatású anyag ismert a kínai farmakológiában. Ezek közül sok hasonlóan alkalmazható a nyugati féltekén, mint pl angyalgyökér, főzőbanán, fahéj és a rebarbara gyökér.
A kínai orvosi doktrína szerint ezek a gyógynövények nagyon specifikusan befolyásolják a „funkcionális áramköröket”, olykor erősítik, néha megnyugtatják és kiegyensúlyozzák, íz és hőmérséklet. Indiában is, az ájurvédikus tanításokkal, az emberek növényi anyagokra támaszkodtak aegyensúly a test és az elme elemei és levei.
A fáraók földjén
Az ókori egyiptomiak mindenféle főzetet használtak, tinktúrák, kenőcsök, állati és növényi keverékekből készült cseppek és fürdők már 3,000 évvel ezelőtt. Melyik gyógyszer melyik betegséget segíti, az „orvosi papirusokban” rögzítették. És így, századi nőgyógyászati panaszokra használták, fenyőtömjén fertőtlenítésre, és mandragóra érzéstelenítő és alvó italként. A beöntés főzetével mirha, fenyőtömjén, citromfű, zeller, koriander, az olajat és a sót orvosságnak tekintették aranyér.
Az ókor és a középkor orvostudománya
E receptek egy része később eljutott Görögországba és Rómába, és így Európába is. Itt kezdetben azt hitték, hogy a növények hatása az istenek ajándéka. Arisztotelész csak 550 növényfajt írt le, és Dioscorides római katonaorvos 600 növény hatását is tanulmányozta.
A Római Birodalom bukásával azonban a botanikai ismeretek kincse feledésbe merült. A bencések csak Kr. U. 8. században kezdték gyűjteni a tudományt. A középkorban különösen a kolostorok őrizték a gyógynövények és növények gyógyító titkait.
Az alkímiától a gyógyszertárig
Bár Claudius Galenus (Kr. U. 200) orvost már a modern farmakológia megalapozójának tekintik, a Philippus Theophrastus Bombast von Hohenheim (1493-1541), Paracelsus néven ismert orvos és alkimista csak azután vált tudománygá. Alkímiai gyakorlatok segítségével megpróbálta „kiváltani a lelket a növényből”. Ehhez a „szétválasztás és egyesítés” művészetét használta. A nyersanyagokat elemeikre osztotta, megtisztította és újra összeállította - ezeket a technikákat ma is használják a modern gyógyszerek előállítására.
Paracelsus azonban felismerte azt is, hogy „az adag különbséget tesz, hogy egy dolog nem méreg ”, és még az a növény is kivonatok amelyek önmagukban nem veszélyesek, árthatnak Egészség nagy mennyiségben. A gyógynövényekkel és alkotóelemeikkel kapcsolatos tudományos megközelítés azonban, ahogy ma értjük, csak a 19. században érvényesült.
Abban az időben az emberek kémiai módszerekkel kezdték elkülöníteni a hatóanyagokat. Pontos adagolás formájában tabletta, cseppek és kenőcsök lehetővé vált, és ezáltal a belső mérgező növények fontos hatóanyagainak használata is, mint pl ópium mák (morfin), nadragulya (atropin), Vagy vörös róka kesztyű (digitális toxin).
Nagy hagyomány
A világszerte körülbelül 21,000 500 gyógynövényből körülbelül 40-at használnak általános gyógyszerészeti célokra. Az összes gyógyszer körülbelül XNUMX százaléka növényi eredetű, vagy legalábbis ebben a hagyományban gyökerezik. Fitogyógyszerek ezért szilárd helyet foglal el a hagyományos orvoslásban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy intenzív kutatásokat még mindig nem végeznek velük. A betegségek kezelésére szolgáló új hatóanyagok többségét a természetben fedezik fel, akár a növényvilágban, akár a tenger mélyén.
