Bevezetés
Borderline szindróma olyan mentális rendellenesség, amely gyakran először a pubertás és a fiatal felnőttkor között jelentkezik. A leggyakoribb és legsúlyosabb tünetek az érzelmek zavart kontrollfunkciói, megzavarodott énkép, nehéz és gyakran instabil kapcsolatok más emberekkel és impulzív viselkedés, valamint gyakori önkárosítás, öngyilkosság szándéka nélkül. A nőket gyakrabban érinti, mint a férfiakat.
Szélsőséges esetekben mindez a szociális és oktatási vagy a munkaorientált működés károsodásához vezethet. Végül a határ menti betegek öngyilkossága 50-szer magasabb, mint a normál populációban. Mint sok pszichiátriai betegség esetén, a betegség pontos oka is borderline szindróma tudományosan még nem bizonyított.
Kapcsolat az eltérés között agy struktúrákról folyik a vita. Az örökletes anyag a környezeti hatásokkal együtt befolyásolhatja az érzelmek szabályozását, és oka lehet a borderline szindróma. Az affektusszabályozás az emberek azon képessége, hogy bizonyos események vagy tapasztalatok, vagy azokkal való foglalkozás által kiváltott kellemetlen vagy negatív érzelmeket ellenőrizzék és feldolgozzák.
A legjobb esetben a végeredmény az érzelem beépítése az „én” -be. - Öröklődő anyag (genetika)
- Környezeti tényezőkés
- Az átlagtól eltekintve
A tudományos közösségben sok olyan hang is elhangzik, amely a fejlődés kezdetét látja a korai temperamentumban gyermekkor. Mivel a személyiségjegyek gyakran már jelen vannak a korai vérmérsékletben gyermekkor és van egy bizonyos folytonosság a fejlődésben, nem tűnik túlságosan elrugaszkodottnak, hogy a temperamentum fontos szerepet játszik a serdülőkori személyiségzavarok tüneteinek kialakulásában.
Mindkettő temperamentuma gyermekkor és a kialakuló egyéni személyiségjegyek mintha ugyanazokat az alapvető beállítottságokat tükröznék. A gyermek temperamentuma korai egyéni különbségeket tár fel többek között bizonyos események érzelmi reakciójában, valamint a viselkedés és reakciók önkontrolljában, amelyek fontosak lehetnek a borderline szindróma kialakulásához. Mindkét pont gyakran nem megfelelő és szembetűnő a határ menti betegeknél - míg az önkontroll képessége csökken, az érzelmi válaszok gyakran nem megfelelőek és túlzottak. A gyermek temperamentuma az érzelmesség (az érzések megmutatása és érzése), az aktivitás, a szocialitás és a félénkség tényezőivel is mérhető. Az érzelem arra utal, hogy a gyermek mennyire könnyen képes megtapasztalni és megmutatni a negatív érzelmeket.
Neurózist okozhat
Kapcsolat van a neuroticizmus személyiségjellemzőjével, vagyis a tartósan negatív uralkodó hangulattal és a pesszimista világképpel. Az aktivitás magában foglalja a magas energiaszintű gyerekeket, akik sok figyelmet igényelnek, és inkább a gyors életmódot részesítik előnyben, amely szélsőséges esetekben alacsony vagy egyáltalán nem gátlási küszöbű személyiséggé válhat. A szociabilitás a társadalmi interakció és az elismerés vágyából áll.
Azok a gyermekek, akiknél ez a tényező nagy arányban szerepel, gyakran nyitottak, szórakoztatóak és kifelé tekintenek. Ezzel szemben a nagy szégyenlősségű gyermekek érdeklődnek a társas kapcsolatok iránt, de gyakran stresszesnek találják a társadalmi összetartozás helyzetét, és kényelmetlenül és gátoltan érzik magukat másokkal való kapcsolataik során. Ez hozzájárulhat egy neurotikus személyiségjegy kialakulásához is.
Különböző vizsgálatok kimutatták, hogy összefüggés van a személyiségjegyek és a gyermekkorban előforduló temperamentumos tulajdonságok, valamint a határvonal későbbi tünetei között, de erről nincs meggyőző és meggyőző bizonyíték. Éppen ellenkezőleg, különböző következetlenségek fordulnak elő, amelyek oka lehet a vizsgálatok során alkalmazott nem egységes eljárási és értékelési technikák is. Mindazonáltal a fent említett tényezők megjósolhatják a serdülőkori határjelek kialakulását és lefolyását.
Elvileg feltételezhető, hogy a határ menti szindróma a gyermekkorban átélt személyiségstruktúrák és traumatikus események vagy mindkettő kölcsönhatása alapján alakul ki. Úgy tűnik, hogy a trauma a legmeghatározóbb oka a borderline szindrómának. A traumatikus tapasztalatok olyan erősen befolyásolhatják a pszichét, hogy könnyen elképzelhető, hogy az érintett személyeket még hosszú ideig érintik ezek az események. Ilyen traumák lehetnek rendkívüli félelem vagy tehetetlenség, ami jellemző a bántalmazási tapasztalatokra vagy az életveszélyes helyzetekre. Ehhez járul még a képtelenség feldolgozni őket.